Sokkal súlyosabb influenzajárvány jöhet idén, mint tavaly

2021. december 9. – 08:42

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani – véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.

Ócsai a Magyar Nemzetnek nyilatkozta azt, hogy általában a magyar lakosság 15-20 százaléka fertőződik meg az influenzavírussal, de tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén viszont 30-40 százalékos átfertőzöttséget várnak.

A járványügyi szakember szerint a koronavírus-járvány miatti korlátozások vezettek a tavalyi enyhe szezonhoz. A lezárások miatt Délkelet-Ázsiából – ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul – nem volt repülőforgalom és általában utasforgalom sem, tehát a vírus Európába is csak minimális mennyiségben jutott el, és esélye sem volt terjedni.

Az idei év más, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak, így a vírus H3N2 törzse már több európai országban, köztük a szomszédos Horvátországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy Magyarországot sem fogja elkerülni.

A járványügyi szakértő azt mondta, mivel az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz. A koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid-19-oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön azt írta honlapján, hogy a múlt héten 13 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, de influenzavírust nem mutattak ki laboratóriumi vizsgálatok, ahogy az előző két hónapban sem.

(via MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!