Megváltozott a D-vitamin adagolásáról szóló orvostudományi ajánlás

2021. december 6. – 19:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt években lényegesen, 3-5-szörösére nőtt a téli hónapokban D-vitamint fogyasztók aránya. Azt már régóta ajánlják az egészségügyi szakemberek, hogy a téli, napfénymentes időszakokban érdemes a D-vitamin-pótlásról gondoskodnunk, de az ajánlott mennyiségről szükséges irányelveket pont a napokban módosították

– áll a Semmelweis Egyetem honlapjának hétfői cikkében.

Az első hazai, D-vitaminnal kapcsolatos egységes ajánlást tíz évvel ezelőtt fogadták el a szakemberek, akik 3-4 évente újítják meg a D-vitamin szedésével kapcsolatos alapelveket az új tudományos eredmények tükrében. Legutóbb éppen a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika szervezésében tartották azt a konferenciát, ahol a legújabb tudományos kutatásokat vitatták meg a szakemberek, és az ajánlást is frissítették.

A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott, ám a szükséges mennyiségű vitamint – egészséges felnőtt 2000 nemzetközi egység (NE) vitaminigényével kalkulálva – az új ajánlás szerint akár heti egy alkalommal (14 ezer) vagy havi egyszeri adagban (60 ezer) is lehet pótolni.

Dr. Takács István egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatója az egyetem honlapján található összefoglalóban az adagolás változásán kívül a D-vitaminnal kapcsolatos legfontosabb általános tudnivalókat is végigvette.

Eszerint a D-vitamin pótlására az októbertől-márciusig tartó időszakban napi 2000 NE javasolt egy egészséges, normál súlyú felnőtt esetében. Ez a mennyiség orvosi felügyelet nélkül is szedhető, és hosszú távon is biztonságos. Ha korcsoportokra bontjuk, akkor

  • csecsemők és kisgyermekek számára napi 400 NE,
  • kisiskolás korban 1000 NE,
  • a kamaszkorban 2000 NE

gyógyszergyári körülmények között gyártott D-vitamin szedése javasolt ősszel-télen, amikor nem ér bennünket elegendő napfény. Azonban áprilistól-októberig már napi félórányi szabad levegőn, napon töltött tartózkodással is biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges D-vitamint, így ilyenkor nem kell pótolni.

A professzor kitért arra is, hogy az elmúlt években 3-5-szörösére nőtt a D-vitamint fogyasztók aránya, ami azért is örvendetes, mivel a D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmun betegségek elleni küzdelemben is. Azonban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy

a túl nagy dózis (napi 6-10 ezer NE) hosszú távon akár egészségkárosító hatású is lehet, mert megnöveli a vizeletben a kalciumkoncentrációt, és többek között vesekövet is okozhat.

Nagy D-vitamin-dózisra csak a súlyos Covid-19 betegség alatt van szükség, amikor 5 napig 12 ezer NE-et, utána 4000 NE-et kap a beteg a kórházi tartózkodás ideje alatt, és ezzel telítik a D-vitamin-raktárát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!