Legalább 800 éves múmiát találtak Peruban

2021. november 27. – 16:17

Másolás

Vágólapra másolva

A becslések szerint legalább 800 éves lehet az a múmia, amelyet Peru középső részén, Lima térségében találtak meg, írja a Reuters a feltárást vezető egyik régészre, Pieter Van Dalen Lunára hivatkozva.

A nemét nem árulták el, az viszont kiderült, hogy a mumifikálódott testet összekötözték, a kezek pedig az arcot eltakaró pozícióban voltak. Ez a San Marcos Állami Egyetem oktatója szerint része lehetett a helyiek temetkezési rituáléinak. Az egyetem a héten ezt a posztot rakta ki a felfedezésről:

A múmiát egy föld alatti építményben találták meg Lima környékén. A sírhelyen vele együtt találtak kerámia edényeket, zöldségek maradványait, kőből készült eszközöket.

Peruban több száz helyszínen végeznek régészeti feltárásokat, és vizsgálnak olyan civilizációkat és kultúrákat, amelyek az 500 évvel ezelőtt domináns inka birodalom előtt és után virágoztak.

Kövess minket Facebookon is!