Valószínűleg magától kigyógyult a HIV-fertőzésből egy argentin nő

2021. november 16. – 18:46

Másolás

Vágólapra másolva

Őssejtkezelés nélkül gyógyulhatott ki a HIV-fertőzésből egy argentin beteg. Amerikai kutatók szerint ez a második feljegyzett eset, hogy valakinek a szervezete magától képes volt legyőzni az AIDS-et okozó HIV-vírust – írja a CNN.

A nemzetközi kutatókból álló tudóscsoport az Annals of Internal Medicine című szaklapban számolt be az esetről. Argentínában, Esperanza városában él az a HIV-fertőzött nő, akinek a szervezetében nyolc évvel ezelőtt, 2013 márciusában diagnosztizálták a vírust. A kutatók szerint a nő ezután nem kapott rendszeres kezelést, ennek ellenére ma már nem mutatja az aktív fertőzés jeleit, és a szervezetében nincs jele az ép vírusnak. Ehhez hasonló esettel eddig csak egyszer találkoztak az orvosok: egy kaliforniai nőnél, a jelenleg 67 éves Loreen Willenbergnél.

Az Esperanza-betegként emlegetett nőnek 2020 márciusában gyereke is született, így a tudósoknak lehetőségük nyílt a méhlepényszövetének vizsgálatára is. Amikor teherbe esett, akkor hat hónapon át tenofovir, emtricitabin és raltegravir hatóanyagú kezelést kapott. Miután megszületett az egészséges gyereke, a terápiáját abbahagyták.

A nő vérében és szövetmintáiban lévő sejtek elemzése során a kutatók nem találtak olyan ép HIV-vírust, amely képes lett volna a szaporodásra. Azt még nem tudják pontosan, hogy a szervezete hogyan volt képes látszólag megszabadulni a replikációra képes vírustól, de úgy vélik, hogy a különböző immunmechanizmusok kombinációja – valószínűleg citotoxikus T-sejtek – játszottak ebben szerepet, de a veleszületett immunmechanizmus is hozzájárulhatott ehhez – írta dr. Xu Yu, a HIV-kutatásokra fókuszáló Ragon Intézet szakembere.

Világszerte mintegy 38 millió ember él HIV-fertőzöttséggel. Kezeletlenül a fertőzés immunhiányos szindrómához, vagyis AIDS-hez vezethet. Tavaly világszerte mintegy 690 ezer ember halt meg AIDS-szel kapcsolatos betegségekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!