Jövőre nemzetközi űrkongresszust rendeznének Budapesten

2021. október 25. – 17:42

Másolás

Vágólapra másolva

Jövőre nemzetközi űrkongresszust rendezne Magyarország. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hétfőn mutatta be a pályázati anyagát, amellyel el akarják nyerni a 2024-es Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus rendezési jogát – írja a MANT közleménye.

Dubajban ezen a héten rendezik az idei űrkongresszust, amelynek vége felé, október 29-én a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (International Astronautical Federation, IAF) közgyűlése dönti el, hogy hol rendezzék a következő évi eseményt.

A 2024-es lesz a 75. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus, amit a MANT szeptember 30. és október 4. között a felújított Hungexpón tartana. A pályázatukat az űrtevékenységért felelős Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Budapest Főváros is támogatja. A közleményük szerint a rendezésért folyó verseny kiélezett – érkeztek pályázatok Ausztráliából, Brazíliából, Olaszországból és Spanyolországból is –, de Budapest okkal reménykedhet a sikerben. Legutóbb 1983-ban tartották Magyarországon az IAF kongresszusát.

„Sikeres pályázat esetén a globális űrszektor figyelme nemcsak 2024-ben, de már az azt megelőző évek során is hazánk felé fog fordulni, további lökést adva a szakterület fejlődéséhez” – írják.

A Magyar Asztronautikai Társaság Facebook-oldalán egy ideje már lehet találkozni a pályázat promóciós anyagával: a turistalátványosságokról készült fotók mellett palóc népviseletbe öltözött táncosok, csikós és huszár is népszerűsíti a budapesti pályázatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!