Meghalt a flow fogalmát megalkotó Csíkszentmihályi Mihály

2021. október 21. – 08:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

87 éves korában meghalt Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus, aki a boldogság kutatásáról, a flow fogalmának megalkotásáról volt ismert. A halálhírről Csíkszentmihályi hivatalos Facebook-oldalán számoltak be.

Csíkszentmihályi 1934-ben született az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után némi vargabetűvel Olaszországhoz került Fiumében, a ma már Horvátországhoz tartozó Rijekában. A magyar család 1944-ben Velencébe menekült, majd Rómába ment.

Csíkszentmihályi Mihály – Fotó: Veres Sándor / MTI
Csíkszentmihályi Mihály – Fotó: Veres Sándor / MTI

Csíkszentmihályi az Egyesült Államokban tanult pszichológiát, a Chicagói Egyetemen. Doktori disszertációját a művészi alkotási folyamat hatásáról írta. Ebből nőtt ki vizsgálatainak központi területe, a boldogságkutatás, amely azt kutatta, hogyan hat az emberre az a tevékenység, amelyet önmagáért végez, amikor szinte kikapcsolja a külvilágot. Ezt a bevonódást nevezte el flow-nak. A terület vizsgálatának voltak előfutárai, például Maria Montessori, de Csíkszentmihályi révén vált ismertté. Igaz, a folyamat lassan ért be, 1975-ben alkotta meg a fogalmat, ám csak a nyolcvanas évek végén vált szélesebb körben ismertté.

Szakmai jelentőségét 1990 után ismerték el, Flow (Az áramlat) című könyve is ebben az évben jelent meg.

Csíkszentmihályinak két fia van, mindketten követték apjukat a tudományos pályán. Felesége Isabella Selega, akivel a a pszichológus haláláig, hatvan éven át élt együtt.

A világhírű tudós a Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment Tanszékének professzora volt. Korábban a Chicagói Egyetem Pszichológia Intézetének és a Lake Forest College Szociológiai és Antropológiai Intézetének vezetője volt. A Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás volt – írja róla a Wikipédia.

A Forbes Csíkszentmihályi halálakor felidézte a pszichológus 2015-ös interjúját, amelyben saját boldogságáról azt mondta az üzleti lapnak: „Nem volt egyetlen kiemelkedő pillanat, a család és a munka tesz boldoggá. Mostanában annak örülök leginkább, ha valami érdekes és váratlan összefüggést találok az adatokban.”

A boldogság nem csak úgy van

Csíkszentmihályi vallotta, hogy a génjeink, kultúránk, neveltetésünk befolyásol ugyan, de alapvetően rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a lehetőségeinkkel.

„A boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk, és nem kapcsolatos a szerencsével vagy a véletlennel sem. Nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem a külső eseményektől függ, inkább attól, hogyan értelmezzük azokat mi magunk. A boldogság valójában olyan állapot, amelyre fel kell készülni, és mindenkinek magának kell ápolnia és óvnia” – mondta.

„Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk – legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom – csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!