A kanadai hőhullám élve főzte meg a kagylókat a Csendes-óceánnál

2021. július 8. – 17:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg megfőzte a hőhullám a kagylókat Brit Columbia partjainál: egymilliárdnál is több állatot ölt meg az elmúlt heti, sosem látott kánikula Kanada csendes-óceáni partvidékén.

A Nyugat-Kanadát és az Egyesült Államok északnyugati részét öt napra beborító hőkupola a partok mentén 40 fok fölé emelte a hőmérsékleteket, de olyan település is volt, ahol 49,6 fokot mértek. Ezt a Lytton nevű kis falut néhány nappal később felemésztették a hőségben kitörő, azóta is megállíthatatlan erdőtüzek. A hőség 500 embert ölt meg, és a klímakutatók is megdöbbenve követték a fejleményeket: sok helyen nem kevesebb mint öt fokkal dőlt meg a korábbi csúcshőmérséklet. 27 vezető kutató most egy közös tanulmányban arra figyelmeztet, hogy a klímatudomány is súlyosan alábecsülte, hogy az éghajlatváltozás milyen mértékben erősíti fel a hőhullámokat. Mint az Oxfordi Egyetemen dolgozó Friederike Otto velősen kifejezte:

„A klímaváltozás a hőhullámokon keresztül fog megölni minket.”

Legpusztítóbb közvetlen hatással a hőség a tengeri élővilágra volt: Christopher Harley, a Brit Columbiai Egyetem tengerbiológusának számításai szerint több mint egymilliárd tengeri állat pusztulhatott el emiatt.

„A parti talaj általában nem ropog, amikor ott sétálsz. De most olyan sok üres kagyló hever mindenfelé, hogy nem lehet nem rálépni a halott állatokra”

– mondta Harley a Guardiannek, akinek orrát megcsapta a megfőtt és rohadó kagylók szaga.

Míg Vancouver körül 35-40 Celsius-fokot mértek, Harley és munkatársai infravörös kamerák segítségével 50 fok fölötti hőmérsékleteket regisztráltak a sziklás partok mentén.

A kagylófélék tömeges pusztulása a víz minőségét is rontja, mivel ezek az állatok megszűrik a tengervizet, és eléggé tisztán tartják ahhoz, hogy a napfény lejusson a fenékre, ahol a tengerifű nyújt élőhelyet más fajok számára – írja az MTI. Míg a kékkagylók populációi két év alatt regenerálódnak, más kagylófélék és számos tengeri csillag évtizedekig él, és sokkal lassabban áll helyre a populációjuk.

A tartománynak alkalmazkodnia kell a klímaváltozás eredményeként a jövőben várható hirtelen és tartós hőhullámokhoz. A következő héten újabb hőhullám érheti el az Egyesült Államok nyugati részét és Kanada délnyugati területeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!