Tasmán ördögöket telepítettek egy ausztrál szigetre, tíz év alatt teljesen kiirtották az ott élő pingvineket

2021. június 21. – 14:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Veszélyeztetett fajként telepítettek egy ausztrál szigetre tasmán ördögöket – azonban az évek alatt ők tettek veszélyeztetetté több madárfajt is, írja a Guardian. Az ördögök elszaporodásával ugyanis teljes egészében eltűnt egy többezres pingvinpopuláció, míg a ludak a föld helyett a fákban próbálnak fészket rakni.

Még 2012-ben kezdték el betelepíteni a Tasmániától keletre fekvő Maria-szigetre a tasmán ördögöket, hogy biztosítsák a faj populációját, és a földrajzi elszigeteltségnek köszönhetően megmentsék őket egy fertőző és halálos arctumor-betegségtől.

Az eredetileg szabadjára engedett 28 ördög populációja évekkel később 100 egyedre nőtt – a szigeten élő madárfajok számára viszont „katasztofális” lett a kísérlet eredménye a BirdLife Tasmania természetvédelmi szervezet szerint:

míg közel egy évtizede még 3000 párnyi kispingvin élt a szigeten, a betelepítések óta a pingvinek teljesen eltűntek a területről.

A szervezet vezetője, Eric Woehler szerint a madárvilág elvesztése ugyan szomorú, de nem meglepő, mert minden hasonló emberi befolyásolási kísérletnek ugyanez lett az eredménye: „3000 pingvinpár elvesztése egy nemzeti parknak számító szigetről nagyon súlyos csapás, hiszen menedéket kellene nyújtson a sziget ezeknek a fajoknak.”

Tasmán ördög bújik ki a fészkéből Ausztráliában – Fotó: Régis Cavignaux / Biosphoto via AFP
Tasmán ördög bújik ki a fészkéből Ausztráliában – Fotó: Régis Cavignaux / Biosphoto via AFP

Nemcsak a pingvineket érintette súlyosan a betelepítés, de a rövidfarkú vészmadarakat is, amelyek száma megtizedelődött az elmúlt tíz évben. Sőt, a Cape Barren-ludak a föld helyett a fákban próbálnak fészkelni, hogy elkerüljék az ördögök dúlását, mondta Woehler a Guardiannek.

Az arctumor-betegség egy tavaly közzétett kutatás szerint alábbhagyott a tasmán ördögök körében, így a BirdLife vezetője szerint nem lenne káros hatással a fajra, ha a szigetre telepített biztosítási populációt eltávolítanák a Maria-szigetről. Egyelőre azonban Tasmánia tartomány kormányzata továbbra is a szigeten tartaná az ördögöket, hogy „tartós és ellenálló vadpopulációt” tudjanak képezni a fajból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!