A klímaváltozás felelős a hőséghez köthető halálozások több mint harmadáért

2021. június 1. – 16:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ számos részén okoz komoly problémákat a melegebb évszakokban beköszöntő hőség, egy friss kutatás szerint azonban a helyzet még annál is rosszabb, amilyen lehetne. Mint kiderült, a hőséghez köthető halálozások több mint harmadáért az ember által előidézett klímaváltozás tehető felelőssé, ez pedig újabb komoly érv lehet az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett – írja a The New York Times.

A Nature Climate Change szaklapban publikált tanulmányban hetven kutató vett részt, akik komolyabb járványtani, illetve klímamodellező projektek adataiból dolgoztak. Az összesen negyvenhárom országot érintő adathalmaz elemzése során a kutatók arra jutottak, hogy átlagban 37 százalékkal nőtt a hőséghez köthető halálozások száma a melegebb évszakokban a klímaváltozás miatt, egyes helyeken pedig akár 76 százalékos is lehet a növekedés. Afrikában és Dél-Ázsiában a kutatók nem igazán tudtak megbízható adatokat gyűjteni, így azt nem merték kijelenteni, hogy az általuk becsült átlagos mortalitás az egész világra nézve érvényes lehet.

Hasonló kutatásokat korábban is végeztek már, ám ezekben az esetekben csak egyes városokat vizsgáltak egyetlen hőhullám alatt. Itt több száz helyszínen, több évtizeden keresztül vizsgálták ugyanezt, így a következtetések is átfogóbbak lehettek. A szerzők szerint az eredményeik alátámasztják, hogy a vizsgált időszakban a magas hőmérséklethez kötődő halálesetek jelentős részét a klímaváltozás számlájára lehet írni. Mint írták,

egyes helyeken több százan halhatnak meg évente kizárólag emiatt – volt, ahol a teljes éves halálozás öt százalékát ez tette ki –, és az is kiderült, hogy a világ minden lakott kontinensén jelen van ez a probléma.

A mortalitásban felmerülő különbségeket az infrastruktúra és az egészségügy fejlettségétől egészen az emberek életmódjáig egy sor dolog befolyásolja, a kutatásból pedig az látszik, hogy a gazdagabb és a szegényebb régiók között komoly különbségek vannak. Észak-Amerika, illetve Kelet-Ázsia például nem szenved jelentősen a problémától, Közép- és Dél-Amerikában viszont kiugróan magas lehet a növekedés. A korábban emlegetett, kevés adattal szolgáló régiók viszont még ezeknél is szegényebbek, így a kutatók szerint a jövőben ezekkel mindenképpen kiemelten kell foglalkozni, hogy feltárhassák a probléma valódi mélységét.

Ivóvízosztás egy hőhullám idején a pakisztáni Karacsiban – Forrás: Rizwan Tabassum / AFP
Ivóvízosztás egy hőhullám idején a pakisztáni Karacsiban – Forrás: Rizwan Tabassum / AFP

Ana Maria Vicedo-Cabrera, a tanulmány első szerzője szerint ez a kutatás is bizonyítja, hogy a klímaváltozás nem a jövő generációk problémája, hiszen már minket is komolyan érint. Szerinte ennél csak rosszabb lesz a helyzet, ha nem változik semmi, ezért tényleg muszáj lenne valamit tennünk az ügyben. Kristie L. Ebi, a Washingtoni Egyetem kutatója, aki a tanulmány elkészítésében nem vett részt, a New York Timesnak megerősítette ezt az álláspontot, szerinte egyértelmű, hogy a klímaváltozás már most hatással van az egészségünkre. Mint mondta, gyakorlatilag minden hőséghez kapcsolódó halált meg tudnánk akadályozni, ezért fontos, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket az ügyben – ebbe pedig az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése is beletartozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!