Magyarországon és Izraelben találták meg egy kétezer éves bronzmécses két felét

2021. május 10. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc évvel ezelőtt egy magyar régészcsapat egy elképesztően ritka tárgyat talált a római Aquincum polgárvárosának falain kívül. „Egy földbe süllyesztett hombár alján egy színházi maszkot ábrázoló, bronzból készült, kettészedhető bronzmécses jobb fele hevert. Hasonló, két darabból álló mécses mindössze néhány darab ismert a világ múzeumaiban és magángyűjteményeiben, pont ilyen darab pedig egyetlenegy sem” – írta Facebeook-bejegyzésében Lassányi Gábor, aki szerint a tárgy a Kr. u. 1–2. században készülhetett.

A csavar a történetben ott jött, amikor idén májusban egy jeruzsálemi feltárás során egy szinte pontosan ugyanilyen tárgyat találtak a régészek, csak éppen a mécses másik felét. „Alig akartam hinni a szememnek, amikor a fotója szembejött velem” – írta Lassányi, aki emiatt fel is vette a kapcsolatot az izraeli régészekkel. Az izraeli ásatás vezetője, Ary Levy elmondta, hogy a mécsest egy olyan nagyméretű épületben találták, amelyet a Második Templom elpusztítása (Kr. u. 70) után emeltek egy korábbi széles, kikövezett zarándokút tetején.

Lassányi a két mécses hasonlósága alapján biztosnak gondolja, hogy ugyanabban a műhelyben készülhettek. Hipotézise szerint egyfajta ajándéktárgyként funkcionálhattak, a modern, kettétörhető szívekhez hasonlóan valamilyen alkalomra ajándékozhattak párban, „bár ezt így bizonyítani nem hiszem, hogy tudom majd valaha” – tette hozzá.

Az Izraeli Régészeti Hatóság a múlt héten közölte, hogy a mécses, amely becsléseik szerint is a Kr. u. 1. század végén vagy a Kr. u. 2. század elején készülhetett. Ez az első ilyen jellegű lelet Izraelben, és egyike annak a néhánynak, amiket eddig a világon találtak – írja a Times of Israel.

A két lelet első vizsgálatakor Lassányi és Levy megállapította, hogy pontosan azonos méretűek, ezenkívül a Magyarországon talált mécsesnek van egy összekötő nyílása, míg az Izraelben felfedezettnek van egy kiálló gerince, ami arra utal, hogy össze tudták kapcsolni azokat. „Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy ez a mécses külföldön, valamelyik európai országban készült, de nem tudtam elképzelni, hogy ilyen hihetetlen üzenetet fogok kapni. Az, hogy Magyarországon, egy olyan területen, amely akkoriban a Római Birodalom ellenőrzése alatt állt, van egy hasonló párja, lehetővé teszi, hogy sokkal mélyebben és szélesebb körben tekintsünk a kérdésre, mint vártuk” – mondta Levy.

Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint a mécsest egy szoborformába öntötték ki, amely egy groteszk megjelenésű, szakállas férfi fél arcát formázta. A lámpán megjelenő díszítés egy gyakori római művészeti motívumra emlékeztet, amely a színházi maszkra hasonlít. Az izraeli régészek jelenleg különböző lehetőségeket vizsgálnak annak kiderítésére, hogy a két mécses valóban összeilleszthető-e. Felmerült annak a lehetősége, hogy Izraelben kinyomtatják a mécses háromdimenziós modelljét, és elküldik Magyarországra, hogy az itteni kutatók megpróbálhassák összekapcsolni a két felet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!