Magyar származású tagja lett a brit Királyi Természettudományos Társaságnak

2021. május 8. – 00:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit Királyi Természettudományos Társaság (Royal Society) tagjává választották az Oxfordi Egyetem magyar származású matematikaprofesszorát, Dr. Süli Endrét. A professzor a Telexnek elmondta, hogy körülbelül két hete tudta meg, hogy beválasztották a Royal Society tagjai közé, ám egészen mostanáig embargós volt a hír.

Az 1660-ban alapított Royal Society a világ legrégibb és egyik legpatinásabb tudományos társulata, amelynek korábban Isaac Newton, Charles Darwin, Albert Einstein és Stephen Hawking is tagja volt. Süli Endre nagyon nagy elismerésnek tartja, hogy egy ilyen intézmény tagjává választották.

Mint elmondta, a beválasztása egy hosszadalmas, évek óta tartó folyamat eredménye lett. A tagság elnyeréséhez a tudományos munkák és publikációk benyújtása mellett két tag ajánlására is szükség van. A társaság egyik bizottsága nagyjából 800-1000 jelölt közül választja ki azt a néhány tudóst, akik bekerülhetnek a Royal Societybe. „A jelölteknek jelentős mértékben hozzá kell járulniuk a természettudományos ismeretek fejlődéséhez, beleértve a matematikát, a műszaki tudományokat és az orvostudományt” – áll a Royal Society oldalán. Idén 50 főt ért ez a megtiszteltetés.

Süli Endre 1956. június 21-én, magyar szülők gyermekeként született a Vajdaságban. Ma már brit-szerb kettős állampolgár, de magyar az anyanyelve és magyarnak is tartja magát. A belgrádi egyetemen tanult matematikát, majd a British Council ösztöndíjasaként a Readingi Egyetemen és az oxfordi St. Catherine's College-ban is tanulhatott. Doktori fokozatát 1985-ben szerezte a belgrádi egyetemen.

Oxfordban előbb tanársegéd, majd professzor lett, fő kutatási területe a numerikus algoritmusok elemzése. Munkásságát úgy foglalta össze, hogy olyan összetett és bonyolult egyenletekhez próbál meg minél inkább közelítő eredményeket találni, amelyeknek talán nincs is megoldásuk. Kutatásait olyan területeken alkalmazzák, mint a meteorológia és a repülőgépipar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!