Meglehet a tömeges méhpusztulás oka: az újabb növényvédőszerek mérgezőbbek

2021. április 01. – 23:08

frissítve

Meglehet a tömeges méhpusztulás oka: az újabb növényvédőszerek mérgezőbbek

Másolás

Vágólapra másolva

A növényvédő szereket mostanában azzal hirdetik, hogy már sokkal kevésbé mérgezőek, mint korábban. A gerinces állatokra ez igaz is, csak éppen a méhekre és más beporzó rovarokra nem. Egy friss kutatás megmagyarázza, mi lehet az oka a növénytermesztést is súlyosan fenyegető rovarapokalipszisnek.

A rovarok egy-két százaléka tűnik el évente a Föld színéről, és a tömeges fajpusztulás mellett ott van a szintén rendkívül aggasztó egyedszámcsökkenés is: Németországban például 25 év alatt a negyedére csökkent a repülő rovarok biomasszája, vagyis ennyivel kevesebb rovar zümmög a virágok fellett, ennyivel kevesebb csattan a szélvédőn, és ennyivel kevesebb vesz részt a beporzásban. A méhek drámai létszámcsökkenése a növénytermesztő mezőgazdaság szinte teljes spektrumát fenyegeti – ha nem sikerül megállítani és lehetőleg visszafordítani a folyamatot, az agrárium mai formája is veszélybe kerül.

A rovarapokalipszist illetően többféle magyarázat létezik, melyek eltérő módon súlyozzák a növényvédő szerek, a fényszennyezés, az invazív fajok és a változó földhasználati módok negatív hatásait. A nővényvédőszerek körül jelentős politikai viták is vannak: az Európai Unióban például hosszas harcok után a közelmúltban betiltották a különösen veszélyesnek tartott neonikotinoidok egyes csoportjait, amelyek az elmúlt egy-két évtizedben eléggé elterjedtek.

Egy friss kutatás most azt vizsgálta meg, hogy hogyan változott az egyesült Államokban a különböző növényvédő szerek használata, és ennek milyen hatása volt a beporzó rovarokra.

Egy szóval: toxikus.

Pedig elvileg javulásban is lehetne reménykedni: az újabb generációs növényvédőszerekből kevesebbre van szükség, ráadásul az Amerikában meglehetősen elterjedt génmódosított növények mellett az egyik gyakori érv éppen az szokott lenni, hogy ezeknek kevésbé van szükségük durva növényvédő szerekre. Ehhez képest a Science-ben megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy a mennyiségcsökkenés pozitív hatásánál egyértelműen erősebb az a negatív hatás, ami abból következik, hogy az új típusú szerek a korábbiaknál veszélyesebbek a rovarokra.

Miközben az újabb növényvédőszerek sokkal kevésbé ártalmasok az emberre és a gerinces állatokra, a rovarokra pont mérgezőbben hatnak a korábbiakhoz képest, írja a Guardian. A szerzők szerint ezért a neonikotinoidok mellett egy másik növényvédő típus, a pyrethroidok elterjedése a felelős leginkább. A génmódosított növényeknek ráadásul semmiféle kimutatható pozitív hatása nem volt a rovarokra gyakorolt toxicitás szempontjából – állítják.

A tanulmány azért korlátozódott az amerikai adatokra, mert máshol, például Európában nincs ilyen jól használható, elérhető adatbázis az alkalmazott növényvédőszerekről. A rovarapokalipszis megállításához a kutatók szerint ez lenne az egyik első kulcs: megbízható adatok a világ minél több részéről a toxikus szerekről, melyeket a mezőgazdasági hozamok érdekében használunk, de a növénytermesztés jövőjét veszélyeztetik.