Rovarapokalipszis közeleg, az okait még mindig keresik
2021. január 12. – 17:03
frissítve
A rovarok nagyjából 1-2 százaléka eltűnhet évente a Föld színéről az éghajlatváltozás, a növényvédő szerek, a fényszennyezés, a betolakodó fajok és a változó mezőgazdasági és földhasználati gyakorlatok miatt. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfői számában 12 egymáshoz kapcsolódó tanulmány részletezi a rovarok helyzetét. A tanulmányokat a világ különböző pontjain dolgozó 56 szakember írta – írja az MTI.
A rovarapokalipszisként is emlegetett jelenség olyan, mint egy kirakós, a kutatóknak pedig még mindig nem sikerült összegyűjteniük az összes darabját, ami megnehezíti a probléma nagyságának és összetettségének a felmérését, hogy konkrét intézkedések születhessenek.
David Wagner, a Connecticuti Egyetem rovartudósa, a tanulmányok egyik vezető szerzője szerint a kutatóknak még fel kell mérniük, hogy a rovarok nagyobb ütemben pusztulnak-e más fajoknál. Esetükben fokozott aggodalomra ad okot, hogy a növényvédő és gyomirtó szerek célkeresztjében vannak, illetve a fényszennyezés is nagyobb fenyegetést jelent rájuk – mondta. Az Illinoisi Egyetem rovartudósa, May Berenbaum szerint a rovarok helyzetét tovább nehezíti, hogy sok esetben az emberek utálják őket, pedig beporzókként kulcsszerepet játszanak a táplálékláncban.
Wagner szerint a háziméh és a pompás királylepke helyzete szemlélteti legjobban a rovarok problémáját. A háziméhek száma drasztikusan csökken a betegségek, a paraziták, a rovar- és gyomirtók, illetve a táplálékhiány miatt. Az éghajlatváltozással összefüggő szárazabb időjárás miatt az Egyesült Államok nyugati részén csökken a lepkék táplálékául szolgáló selyemkóró mennyisége, és a változó mezőgazdasági gyakorlatok miatt eltűnnek a földekről a nektárt biztosító növények és virágok.
Berenbaum szerint a kutatók eddig egymillió rovarfajt azonosítottak, és valószínűleg még négymillió vár felfedezésre.