Több mint száz éve eltűnt dinoszaurusz-lelőhelyeket fedeztek fel Erdélyben

2021. március 1. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint száz éve elveszett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedezett fel egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport Erdélyben, a Hátszegi-medence területén, melyeket utoljára az első világháború előtt sikerült feltárni. A páratlanul gazdag leletanyag világszinten is egyedülállónak számít, mert az itteni maradványok a dinoszauruszok kréta időszak végi eltűnését megelőző rövid időszakba engednek betekintést – írta a kutatást vezető dr. Botfalvai Gábor a Telexnek.

A Cretaceous Research szaklapban publikált tanulmányban a kutatók az egykori térképek elemzésével eredtek a korábban Kadić Ottokár által feltárt, ám azóta feledésbe merült rejtélyes lelőhelyek nyomába. Kadić az első világháborút megelőző években végzett geológiai térképezést a Hátszegi-medence nyugati részén, ahonnan egy rendkívül gazdag leletanyagot gyűjtött be.

Ez a gyűjtemény tartalmazza például azokat a maradványokat, melyek alapján a hazánk nevét viselő első dinoszaurusz, a Magyarosaurus dacus is leírásra került, a Kadić Ottokár által felfedezett gerinces anyag pedig régóta foglalkoztatja a nemzetközi paleontológus társadalmat is. Ez számos olyan értékes leletet tartalmaz, melyek csak itt vizsgálhatóak – ilyenek a Magyarosaurus dacus törpe növésű Sauropodához, az Allodaposuchus őskrokodilhoz vagy a Kallokibotion teknőshöz tartozó maradványok, melyeket itt említettek először.

„A Budapesten tárolt Hátszegi-leletanyag kiemelkedő őslénytani jelentősége régóta nemzetközi érdeklődésre tartott számot, azonban mindig problémát jelentett, hogy ezek pontos lelőhelyei és így az egykori környezet, melyben ezek az élőlények egykoron élhettek nem volt ismert. A lelőhelyek újrafelfedezését az tette lehetővé, hogy nemrégiben előkerült az a térkép, amelyet Kadić Ottokár használt az ásatásai során és rajtuk egyértelmű jelöléseket találtunk az egykori lelőhelyekre vonatkozólag”

– foglalta össze a kutatás kezdeti szakaszát dr. Botfalvai Gábor.

Az első világháború idején aztán a lelőhelyek pontos helyzetére vonatkozó információk jelentős része elveszett, ami ellehetetlenítette a további őslénytani ásatásokat. A lelőhelyek térképe ugyan nem veszett el, de ez a több mint száz évvel ezelőtti topográfiai viszonyokat tükrözte, így a mai térképeken nem volt egyszerű a lelőhelyek beazonosítása. Ezt a problémát modern térinformatikai eszközökkel sikerült áthidalni, melyekkel sikerült lokalizálni a régi térképen jelölt lelőhelyek mai helyzetét, így pedig lehetővé vált az új ásatások szervezése.

A többhetes terepi kutatómunka során sikerült beazonosítani a Kadić Ottokár által megkutatott lelőhelyeket, ahonnan további csontmaradványokat is sikerült begyűjteni. A több mint száz gerinces maradvány között dinoszauruszoktól, különféle krokodiloktól és teknősöktől is találtak maradványokat, és néhány milliméter nagyságú, emlősökhöz tartozó fosszíliák is előkerültek, melyek a Hátszegi-medence legidősebb emlősmaradványainak tekinthetőek.

A csont- és fogmaradványokat aztán geokémiai elemzéseknek vetették alá, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsák, hogy az új gerinces maradványok ugyanazokról a lelőhelyekről származnak, mint a gyűjteményben található csontok. A vizsgálatok eredménye alapján tovább erősödött az a kép, hogy az újonnan begyűjtött maradványok, ugyanonnan származnak, mint ahol Kadić Ottokár végezte ásatásait több mint száz évvel korábban.

„Az elvégzett geokémiai, földtani és őslénytani kutatások rávilágítottak arra, hogy a vizsgált leletanyag a Hátszegi-medence egyik legidősebb dinoszaurusz lelőhelyét képviseli, mely nélkülözhetetlen segítséget nyújt a kréta időszak végi kihalási eseményt megelőző rövid időszak ökológiai folyamatainak behatóbb megismeréséhez. Az elért eredményeknek köszönhetően tisztáztuk azokat a rétegtani, ökológiai és evolúciós kérdéseket, melyek hosszú ideje fennálltak ezzel a páratlanul gazdag és őslénytani szempontból nagyon értékes leletanyaggal kapcsolatban, lehetővé téve a modern őslénytani kutatások folytatását és az újabb leletek felkutatását a területen”

– foglalta össze dr. Botfalvai Gábor a kutatás főbb eredményeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!