A beteg vámpírdenevérek maguktól is tartják a távolságot egészséges társaiktól

2020. október 27. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Egy friss kutatás szerint a vadon élő vámpírdenevérek figyelnek arra, hogy tartsák egymástól a távolságot, ha az egyikük beteg. A Telegraph írja, hogy korábban laboratóriumi körülmények között már megfigyelték ezt a jelenséget az állatok között, de most a vadon élő egyedeknél is felfedezték, hogy kerülik beteg társaikat.

A kutatáshoz 31 hím vámpírdenevért figyeltek meg a közép-amerikai Belize-ben. Az állatok egyik felét sóoldattal oltották be, a másikat viszont lipopoliszachariddal, amitől annyira legyengül az immunrendszerük, hogy könnyen megbetegednek. Ezután érzékelőket raktak az állatokra, és visszaengedték őket a vadonba.

A vizsgált vámpírdenevérek mozgásából kiderült, hogy a beteg egyedek sokkal kevesebb időt töltöttek a többiekkel, mint egészséges társaik, és csökkent a közösségi aktivitásuk is. Hat órával a lipopoliszachariddal való beoltás után átlagban néggyel kevesebb denevérrel kerültek kapcsolatba a betegeg egyedek az egészségesebb társaikhoz képest.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a megfigyelt 31 denevér (15 beteg, 16 egészséges) esetében 49% volt arra az esély, hogy egy egészséges példány kapcsolatba lép egy másik egészségessel, míg ugyanez az arány a betegeknél csak 35%.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!