Palkovicsékkal a legrosszabb az MTA kapcsolata

2020. október 26. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az összes minisztérium közül éppen a tudományt felügyelő ITM-mel a legrosszabb az Akadémia kapcsolata, az OTKA-pályázatokba politikai beavatkozás történt, de a programot megpróbálják visszaszerezni. A Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésével óriási értékek mehetnek veszendőbe – mondta egy interjúban Freund Tamás MTA-elnök.

„2018 óta több kísérlet volt, hogy javuljon ez a helyzet, de úgy tűnik, néhány alapvető dologban nem értünk egyet, így az is kérdéses, egyáltalán lehetséges-e bárminemű gyors javulás” – mondta a Palkovics László innovációs miniszterrel való kapcsolatáról a Válasz Online-nak adott interjújában Freund Tamás, az MTA agykutató elnöke.

Palkovics vezérletével vették el az Akadémiától 2019-ben a magyar tudomány legfontosabb kutatóhálózatát. Freundot idén júliusban részben abban a reményben választották meg az Akadémia elnökének, hogy jobboldali beágyazottsága segíthet konszolidálni az MTA helyzetét. Ehhez képest a nyár végén az ITM új szintet lépett, amikor átírta a szakmai zsűri javaslatát az OTKA-támogatásokról, többek között a minisztérium saját államtitkárának, Boros Anitának a kutatócsoportját részesítve 36 millió forintban.

„Politikai beavatkozás történt”

– mondja most erről Freund, aki személyes levélben is tiltakozott az ügyben Palkovicsnál. Ez azonban kiszivárgott a sajtónak, méghozzá az MTA-elnök arra céloz („nem én szegtem meg az ígéretemet. Valakinek az volt az érdeke, hogy a kormány és az Akadémia közti feszültség fennmaradjon”), hogy a minisztérium környékéről.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszél a BME 239. tanévnyitó ünnepségén 2020. szeptember 4-énFotó: Philip János / BME / MTI
Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszél a BME 239. tanévnyitó ünnepségén 2020. szeptember 4-énFotó: Philip János / BME / MTI

Freund Tamás az interjúban azt állítja, hogy minden más minisztériummal sikerült jó munkakapcsolatot kialakítaniuk, kizárólag Palkovicsékkal ilyen rossz a viszony – a probléma, hogy a tudomány éppen az ITM-hez tartozik.

Az akadémiai elnök szerint az alkalmazott kutatások között a kormánynak szíve joga a neki fontos témákat előnyben részesíteni, az alapkutatásoknál viszont vissza akarja szerezni a döntés jogát az MTA-nak. Azt mondja, a botrányban érintett OTKA-t is sikerülhet visszahozni, a legkiemelkedőbb fiatal kutatóknak szóló Lendület visszavétele pedig már folyamatban is van. Elnökválasztási kampányában a legfontosabb, vagyis a teljes kutatóhálózat visszaszerzését is pedzegette. Erről Freund most is óvatosan beszélt, lépésről lépésre kell haladni, mondta. Egy olyan kompromisszumot vázolt fel, amit úgy lehet érteni, hogy a fő dolgok (az intézményrendszer, a pénz, sőt személyükben a döntéshozók is) mind maradhatnának, csak kerüljön névleg vissza az intézményrendszer az Akadémia alá.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésének tervéről is beszélt a Válasz interjújában:

„A jelek szerint az ingatlanokról, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedéséről szólhat a történet. Ennek ellenére nem adtuk föl, hogy megpróbáljuk befolyásolni a döntést. Óriási a kockázat, hihetetlen értékek mehetnek veszendőbe, és a gyűjteményen dolgozó kutatókat sem lehet egyik napról a másikra Budapestről Debrecenbe vezényelni. Én látom a kompromisszum lehetőségét, akár új budapesti központtal, debreceni fiókintézménnyel.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!