Hogyan fér bele ugyanabba a hétvégébe egy halloweenparti és a családi temetőlátogatás?
Emma gyerekként minden novemberben három temetőt járt végig a családjával. A szülei már hetekkel korábban készültek a koszorúkkal és gyertyákkal, ő viszont egyáltalán nem várta a halottak napját. Félt a sírok között, a gyászoló rokonok látványa pedig annyira megviselte, hogy még a hideg is kirázta. A halloweenhez ezzel szemben egészen kedves emlék köti: a nagypapája minden évben négy tököt vitt haza a négy unokának, hogy együtt faraghassanak belőlük lámpásokat. Persze felnőttként már a temetőjárásban is megtalálta a szépet, de jó gyerekkori emléknek a tökfaragás maradt meg, nem pedig a gyertyagyújtás.
Emma története csak egy a sok közül, és van, aki ma is minden évben hazautazik erre az alkalomra, másnak már nem fér bele az egyetemi élet mellett a közös temetőlátogatás, de persze akad olyan is, aki halloweenkor politikusnak öltözik és bulizik a barátaival, aztán ugyanúgy megemlékezik az elhunyt családtagjairól.
Apropó halloween: Segesváron idén az ünnep köré szervezett fesztivál miatt támadt vita, mivel a város október végén népszerű úti cél a borzongásra vágyó turisták körében. Ebben a középkori vár hangulata mellett a Drakula-legendának is nagy szerepe van, hiszen Vlad Țepeșről úgy tartják, hogy Segesváron született, akinek alakja később összefonódott Bram Stoker híres vámpírgrófjáéval, aki egyébként székely volt.
A rendezvény ellen hat történelmi egyház képviselői tiltakoztak, mert szerintük az ilyen programok összeegyeztethetetlenek a keresztény hittel, a zajos zenés események és a fényhatások pedig zavarhatják a november eleji megemlékezéseket. A petícióban azt is felidézték, hogy tavaly idős híveket tartóztattak fel a várba vezető sorompónál, így nem jutottak el időben a vallási szertartásra. A tiltakozás ellenére, idén is megtartják a fesztivált Segesváron, ahol mintegy 15 ezer látógatóra számítanak.
Az egyházak felszólalása még egészen visszafogottnak mondható ahhoz képest, ami tavaly Zebegényben történt Magyarországon: ott Ferenczy Ernő polgármester nem engedélyezte a falu főterére tervezett tökfaragó délutánt, mert szerinte a halloween idegen a település magyar–sváb hagyományaitól, és nincs helye a halottak napi megemlékezések idején. A szervezők végül egy magánház udvarára vitték a programot, a főtéren pedig tiltakozó tökfaragással válaszoltak a döntésre. A vita odáig fajult, hogy egy tökkel a kezében lefotózott nő körüli szóváltás miatt még rendőrt is hívtak a helyszínre.
Ezek a viták jó apropót adnak arra, hogy megkérdezzük a huszonéveseket, ők hogyan látják a két ünnepet.
Mennyire fontos még a családi világítás, milyen szerepet kap az életükben a halloween, és valóban úgy érzik-e, hogy választaniuk kell a kettő között? Hét fiatal mesélt nekünk, így ebből nem lehet egy egész generáció szokásaira következtetni, de a történeteikből néhány ismerős élethelyzet és érdekes különbség így is kirajzolódik.
A sírok helyét még mindig a szülők tudják
Aki november elején már járt világítani, annak valószínűleg ismerős a temetők környékén kialakuló nyüzsgés és az olyan jelenetek, amikor a rokonok a sírok között találkozva próbálják néhány percben összefoglalni egymásnak az elmúlt fél év történéseit. Bár a mindenszentek és a halottak napja az egyházi naptárban két külön ünnep – november elseje mindenszentek, másodika pedig halottak napja –, a hétköznapokban gyakran összemosódik a kettő.
A november eleji megemlékezésekhez régen egészen érdekes hiedelmek is kapcsolódtak, és sok helyen még arra is felkészültek, hogy ilyenkor a halottak hazalátogatnak. Egyes vidékeken kenyeret, sót és vizet készítettek ki nekik az asztalra, Jászdózsán pedig égve hagyták a lámpát, hogy az elhunytak körülnézhessenek a házban. Csíkdelnén egy egész kemencére való cipót sütöttek, amelyet még melegen szétosztottak a templom előtt várakozó szegények között, hogy imádkozzanak a család halottaiért. Csíkszentdomokoson azokról a lelkekről sem feledkeztek meg, akiknek már senki sem gyújtott gyertyát: nekik külön mécsest helyeztek el a temető kijáratánál. A régi hiedelmek még a házimunkába is beleszóltak, halottak hetében például a mosást is kerülték, nehogy a hazajáró halott vízben álljon.
Ezeknek a szokásoknak nagy része ma már kikopott, de már csak a temetőjárás is egészen komoly szervezést tud igényelni, főleg ha a családtagok sírjai több településen vannak. Ilyenkor azt is ki kell számolni, hogy melyik temetőbe érnek oda a misére, kinél lesz az ebéd, vagy hogy belefér-e még egy látogatás az esti gyertyagyújtás előtt. A megkérdezett fiatalok gyerekkori emlékei között is akadnak ilyen többállomásos családi körutak, amelyeknek a forgatókönyvét általában a szülők vagy a nagyszülők ismerik a legjobban.
Már dél körül el szokott kezdődni a világítás Renátáéknál: a tágabb családdal kimentek a temetőbe, megvárták a papot, aki a síroknál misét mondott, majd meglátogatták a dédnagymamája sírját is. A közös ebéd után még átmentek a szomszéd faluba is, mert az édesanyja nagyszüleinél este tartották a megemlékezést. Habár hosszú szokott lenni a program, Renáta nem panaszkodott, és inkább azokra a családi beszélgetésekre tért ki, amelyek közben az elhunyt rokonok történetei kerülnek elő. Sokszor olyan dédszülőkről és nagyszülőkről hallott, akikkel ő már nem találkozhatott, a rokonok elbeszéléseiből mégis valamennyire megismerhette őket.
Gyula családjában nem változott sokat a november eleji szereposztás az elmúlt több mint húsz évben. Tavaly Kolozsvárról utazott haza, hogy a szüleivel végiglátogassa a családtagok és barátok sírjait, a készülődésből pedig ma is nagyjából ugyanannyi jut neki, mint gyerekkorában:
„Ugyancsak a szüleimmel megyek, ugyancsak ők készülnek elő mindennel, és ők tudják pontosan, melyik sír hol van. Én csak gyertyákat gyújtok és imádkozok, mint kicsi koromban.”
Mivel Gyula még sosem ment egyedül világítani, a november eleji program nála szorosan összekapcsolódik a családi együttléttel, ehhez persze az is kell, hogy sikerüljön hazajutnia, ami az egyetem, később a munka miatt már nem annyira magától értetődő.
Renáta szokásait is megváltoztatta az egyetem, hiszen korábban természetes volt, hogy a családjával együtt járja végig a sírokat, de miután Kolozsvárra költözött, többször kimaradt a programból. Otthon nélküle ugyanúgy végigjárták a temetőket, és a családja sosem csinált problémát abból, ha nem tudott hazamenni.
Réka is maradt már távol a közös temetőlátogatástól utazás miatt, de otthon ezt természetesen fogadták. Amikor lehetősége adódott rá, később ő is kiment a sírokhoz, de amikor otthon van, mindig kiveszi a részét a világításból, a közös vacsorából és a másnapi miséből. Ezekről a szokásokról ő sem szeretne lemondani, még ha néha külön kell is megszerveznie, hogy részt vehessen bennük.
A rokonok gyakran éppen november elejére időzítik a hazautazást Timiéknél, és neki sem fér bele minden évben a közös temetőjárás.
Ebből náluk sem lett családi konfliktus, „hiszen nem ebben mérjük azt, hogy ki mennyire tiszteli meg az ünnepet”, és ha éppen más városban van, akkor a szobájában gyújt mécsest, és úgy emlékezik meg az elhunytakról.
A halottak napja nem mindenkinek jelenti ugyanazt
Az évente ismétlődő családi programokról könnyű azt gondolni, hogy mindenki hasonlóan éli meg őket, pedig már a temetőlátogatás hangulata is egészen más lehet egy kisgyereknek, mint a szüleinek vagy a nagyszüleinek. A cikk elején említett Emma például gyerekként kifejezetten rettegett attól a novemberi körúttól, amely során három különböző temetőben kellett meglátogatniuk a családtagok sírjait.
„A szokások maradtak, és ennek örülök! Csak éppen teljesen másképp fogom fel őket” – mondta Emma, akinek már kellemesebben telnek a november eleji programok, például a gyertyagyújtás után meleg, rumos teával és az elmaradhatatlan házi sütemények mellett ülnek össze beszélgetni, így az este nagy része a régi történetek felidézésével telik. Emma ma már kifejezetten szereti ezeket a beszélgetéseket, mert a családtagok korábbi életéből olyan pillanatokat ismer meg, amelyek máskor talán soha nem kerülnének szóba.
Timiéknél már gyerekkorában sem kellett megvárni november elsejét ahhoz, hogy az elhunyt rokonokról beszélgessenek. Náluk a halál és az elmúlás nem számított tabutémának, a temetőlátogatások alatt szinte mindig kerülnek elő régi, olykor kifejezetten vicces családi történetek.
Szerinte „fontos, hogy ilyenkor figyelmet fordítsunk arra, hogy milyen a viszonyunk a gyásszal, megvizsgálni, hogy milyen hatással vannak ránk ezek a napok és tudatosan figyelni a hangulatunkra. Gyakran tabutéma maga a gyász, viszont nem tudjuk kikerülni, hogy találkozzunk vele.”
Bár sok családban a november eleji temetőlátogatás az emlékezés egyik legfontosabb alkalma, akadnak olyanok is, akik furcsállják, hogy ehhez egyetlen kijelölt napot kellene választani.
Géza például egész évben rendszeresen jár temetőbe, ezért furcsállja, hogy sokan csak november elsején látogatják meg az elhunyt rokonaik sírját. Szerinte ilyenkor néha fontosabb a látszat, mint maga az emlékezés, és az egész csak „menőzés, hogy a sírokon legyen miatyánkos gyertya”.
A tökfaragás régebbi szokás, mint gondolnánk
Az őszi szokások/ünnepek repertoárja Magyarországon és Romániában főként a rendszerváltás utáni évtizedekben bővült, mivel akkor kezdtek megjelenni a mai halloweeni programok, de az amerikai filmek mellett az angoltanároknak is elég nagy szerepük volt a népszerűsítésében. Előbb a középiskolákban szerveztek jelmezes programokat, majd a szokás az általános iskolákba és az óvodákba is eljutott, így aki ma a húszas éveiben jár, annak már jó eséllyel gyerekkorában ismerős lehetett a halloween, még akkor is, ha otthon senki sem tartotta számon hagyományként vagy szokásként.
A tökfaragás egyébként a Kárpát-medencében sem számított teljesen új szokásnak, amikor a halloween kezdett elterjedni. Bagin Árpád néprajzkutató egy 2006-ban megjelent tanulmányában a felvidéki Ógyallán vizsgálta a tökbábukészítés hagyományát, és arra jutott, hogy a helyiek már 1989 előtt is faragtak töklámpásokat. Akkoriban még nem kötötték a szokást a halloweenhez, a kilencvenes évektől pedig a régebbi tökfaragások mellett fokozatosan megjelentek a külföldről ismert jelmezes programok is.
Nagyjából ilyen módon találkozhatott a halloweennel a most megkérdezett fiatalok egy része is. Többen az amerikai filmeket vagy az internetet említették, Gyulának pedig egy ötödikes korában szervezett, halloween témájú gólyabál maradt meg első találkozásként. A készülődés közben még annak is utánanézett, honnan származnak az ünnephez kapcsolódó szokások, de ettől otthon nem alakult ki új családi hagyomány. Az édesanyja egyébként tanítónőként régóta használ halloweeni motívumokat az iskolai foglalkozásokon, de a család nem szervez ilyen jellegű programokat. A baráti társaságában is inkább azért nevezetes október 31-e, mert egyik barátjuknak éppen ezen a napon van a születésnapja (boldog szülinapot!).
Emma története egy másik oldalát mutatja annak, hogyan kerülhetnek be ezek a szokások egy család életébe. Nála a halloweenhez kapcsolódó legerősebb emlék nem egy jelmezes buli vagy horrorfilm, hanem a közös tökfaragás a nagypapájával. Óvodáskorában a négy unoka mindegyike kapott egy-egy tököt, amelyből aztán lámpást faraghattak. Habár most nem igazán ünnepli a halloweent, ha meglát egy kifaragott tököt valamelyik kirakatban, egyből ezek a gyerekkori délutánok jutnak eszébe.
Halloweeni bulit találni elég nehéz kisebb településeken
Aki október végén szeretne jelmezbe bújva bulizni, annak aligha a programhiány okozza a legnagyobb fejtörést az egyetemi vagy más nagyobb városokban. A klubok és szórakozóhelyek ilyenkor rendszeresen halloweeni rendezvényeket hirdetnek, és a diákközösségek is rendszeresen szerveznek tematikus programokat, de egy kisebb településen már sokkal inkább a helyi lehetőségeken múlik: ahol kevés a szórakozóhely, és a baráti társaságban sincs senki, aki vállalná a szervezést, könnyen annyiban maradhat az egész, hogy az ember otthon megnéz egy halloweeni filmet. Már ha egyáltalán van kedve hozzá.
„Én szeretem a halloweent, csak nehéz itthon rendesen megtartani”, vallja Réka, aki évek óta szívesen elmenne egy rendes beöltözős buliba, de a barátaival nehezen sikerül összehozni. Az ünnep hangulatát ettől még minden évben megteremti magának otthon, dekorál, filmeket és sorozatokat néz, és reménykedik, hogy egyszer a jelmezes buli is összejön.
Habár a szüleinek tetszenek a dekorációk, magával a halloweennel nem igazán foglalkoznak, számukra a halottak napja sokkal fontosabb. Réka szerint ebből soha nem volt vita, egyszerűen más programokat és szokásokat tartanak fontosnak.
Hasonló helyzetben van Dorottya, aki szívesen részt venne valamilyen halloweeni rendezvényen, de eddig nem adódott rá alkalma. A baráti társaságában nem szokás október végén jelmezes bulikat szervezni, otthon pedig a szülei inkább értetlenül fogadják az ünnepet. Dorottya ezt részben annak tulajdonítja, hogy kevésbé ismerik a halloween eredetét és a hozzá kapcsolódó szokásokat, így nehezebben tudnak mit kezdeni vele.
És ott van a másik oldal: Timi tavaly például a barátaival politikusoknak öltözött, ami a mai közéleti helyzetben akár önmagában is elég rémisztő jelmezválasztásnak tűnhet. A társaság tagjai különféle harapnivalókat vittek, társasoztak, és egy közös házibulit tartottak.
A szülei egyébként amerikai fogyasztói szokásnak tartják a halloweent, és Timi ebben részben egyet is ért velük. Úgy látja, hogy a mai ünnep sokkal inkább popkulturális jelenség, ahol a legtöbbeknek a jelmezek, filmek és közös programok adják a lényegét. Ő sem tulajdonít vallási vagy spirituális jelentést a beöltözésnek, és számára egy halloweeni házibuli nagyjából ugyanazt jelenti, mint bármely másik baráti összejövetel, csak egy kicsit több készülődéssel.
Ettől még bőven akadnak olyanok, akiknek már maga a jelmezes szórakozás is szúrja a szemét, és a halloweennel kapcsolatos ellenérzések sem az elmúlt néhány évben jelentek meg. Az ünnep európai terjedését szinte a kezdetektől kísérték a vallási kifogások és az amerikanizáció miatti aggodalmak, amelyekből azóta is rendszeresen fellángoló októberi viták születnek.
De miért kell minden októberben összeveszni a halloween miatt?
Ha valaki minden évben végigolvassa a halloweenről szóló internetes vitákat, könnyen az lehet az érzése, hogy az egyik oldalon a több száz éves, érinthetetlen hagyományok állnak, a másikon pedig a gonosz amerikai töklámpások, amelyek alig várják, hogy kiszorítsák a temetőkből a gyertyákat. A hagyományok története ennél azért valamivel bonyolultabb, hiszen azok a szokások is sokat változtak az évszázadok során, amelyeket ma már teljesen természetesnek tartunk.
Lovas Kiss Antal kulturális antropológus a Telexnek adott korábbi interjújában arra emlékeztetett, hogy a ma már megszokott karácsonyfát is német mintára vettük át a 19. században, az adventi koszorú pedig a 20. században terjedt el Magyarországon. A kutató szerint a hagyományok folyamatosan alkalmazkodnak az emberek életmódjához, a külföldről érkező szokásokat pedig a közösségek a saját igényeikhez igazítják. Így lett a halloweenből sok helyen jelmezes buli és tökfaragás, amely egészen más szerepet tölthet be, mint a november eleji családi megemlékezés.
A mai halloween körüli vitákban ráadásul sok olyan érv köszön vissza, amely már az ezredforduló környékén is ismerős volt Európában. Oliver Haid osztrák néprajzkutató 2004-ben megjelent tanulmányában azt vizsgálta, hogyan segítette a média az ünnep ausztriai terjedését, és milyen reakciókat váltott ki a közönségből. Egy rádió internetes fórumának hozzászólásait elemezve már akkor találkozott az amerikanizáció, a fogyasztói kultúra és a régi hagyományok elvesztése miatt aggódó véleményekkel. Úgy tűnik, a töklámpások körüli szócsatákhoz nem kellett megvárni a Facebook-kommentelőket, az alapvető érvek már negyedszázada készen álltak a következő októberre.
A közösségi oldalakon zajló viták alapján azt hihetnénk, hogy a halloween a családi ebédeknél is rendszeresen előkerülő konfliktusforrás, de a most megkérdezett fiatalok többsége egészen békés otthoni helyzetről mesélt. Sokan találkoztak már azzal a véleménnyel, hogy a halloween veszélyezteti a halottak napi hagyományokat, de saját családjukban ritkán került sor emiatt komolyabb nézeteltérésre.
„Lehet a kettőt egymástól függetlenül tartani. Egyik egy szórakoztatóbb, bulis ünnep, a másik pedig egy csendesebb, megemlékezős nap. Nem lesz ettől rosszabb egyik sem” – fejtette ki Réka.
Dorottya sem érzi úgy, hogy a halloween és a halottak napja közül választania kellene, és azt szeretné, ha mindenki szabadon dönthetne a saját szokásairól. Gyula, akit különösebben nem mozgat meg a halloween, szintén elfogadja, ha mások jelmezes programokra járnak, amíg azok nem zavarják a megemlékezéseket. Ezzel pedig vissza is érünk Segesvárra, ahol a történelmi egyházaknak már konkrét kifogásaik is voltak az idei rendezvénnyel kapcsolatban.
A vallási megfontolások mellett ugyanis a fesztivál hangerejét, fényhatásait és a templomok megközelíthetőségét is szóvá tették, október 31-e ráadásul a protestáns közösségeknek a reformáció évfordulója, így a rendezvény a mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó megemlékezéseken túl más egyházi programokkal is egy időszakra esik.
De az megint más kérdés, hogy valaki vallási okokból elutasítja-e a halloweent, és más, hogy egy többnapos rendezvény mennyire zavarhatja a környéken zajló szertartásokat.
Renáta is ezen a ponton húzná meg a határt: megérti a segesvári egyházak aggodalmait, és szerinte egy nagyobb Halloween-fesztivál valóban túlzás lehet, ha zavarja a vallási szertartásokat. Sokkal inkább azt tartja lényegesnek, hogy a szervezők ügyeljenek a különböző programok összehangolására, és a szórakozni vágyók ne akadályozzák azokat, akik a templomba vagy a temetőbe indulnának.
„Fontos a koncepció, s hogy ne egy tapintatlan kifigurázásnak tűnjön, hanem etikusan megközelítve, a szórakozás és a megemlékezés elkülönüljön” – fogalmazott.
Timi, aki kereszténynek tartja magát, jóval kritikusabban fogadta az egyházi tiltakozást. Kulturális mediátornak tanul, így a különböző közösségek közötti konfliktusokkal a tanulmányai során is foglalkozik, a halloween körüli felháborodást pedig meglehetősen képmutatónak érzi.
„Személy szerint képmutatónak tartom azokat a véresszájú és szélsőséges megnyilvánulásokat például a halloweennel kapcsolatban, amelyek inkább igazságosztóak akarnak lenni, mintsem valamiféle párbeszéd elindítói.”
Szerinte azért is sántít a halloween démonizálása, mert a keresztény ünnepek köré az évszázadok során számos népi, a kereszténységet megelőző hagyomány is beépült, és ma már senkinek sem jut eszébe ezek miatt az ünnepek létjogosultságát megkérdőjelezni.
„A húsvéti locsolkodás a termékenységért, a farsangi bábú felgyújtása, hogy elűzzük a telet, elfogadott, de a színes tojások és a Pepcoban vásárolt húsvéti nyuszidísz is vígan elfér az ünnepi asztalon, ezzel szemben démonizálunk olyan jelenségeket, amelyek ugyanúgy ősrégi eredetűek, de a mai társadalmunkban teljesen más kontextusban és mögöttes tartalommal rendelkeznek” – fejtette ki Timi.
Attól az egyházaknak természetesen joguk van a saját tanításaikhoz és azok képviseletéhez, de Timi megjegyezte, hogy a hit is személyes meggyőződés. Azt már nehezebben fogadja el, amikor egy jelmezes mulatság körül olyan erkölcsi vita kerekedik, mintha a résztvevők a tökfaragással együtt a keresztény hagyományokat is ki akarnák dobni az ablakon.
Géza naptárában eleve megfért egymás mellett többféle november eleji program: gyerekkorában a temetőjárás mellé mindig jutott töltött káposzta evés is, mert erre az időszakra esik a születésnapja. A szülinapi bulit ma sem mindig egyszerű összehozni, de a sírokhoz egész évben kijár, és a halloweeni szórakozásban sem lát semmi kivetnivalót.
„Nem kell feltétlenül szomorúnak lenni a temetőben, inkább annak örüljünk, aki él, és a buliban nagy élet van.”
