Százezrek érkeztek a csíksomlyói búcsúra, Sulyok Tamás is ott volt

Megtelt szombaton a csíksomlyói nyereg, Korodi Attila csíkszeredai polgármester becslése szerint több mint 330 ezer ember vett részt szombaton a Kárpát-medence legnagyobb római katolikus egyházi eseményének számító csíksomlyói búcsún. Az eseményen – akárcsak tavaly – idén is ott volt Sulyok Tamás köztársasági elnök, akit a szentmise résztvevőinek egy része megtapsolt, amikor bemondták, hogy ő is jelen van. A résztvevőknek a román szélsőjobb egyik vezetője is üzent.
A Hármashalom-oltárnál megtartott szentmise főcelebránsa és szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök volt, aki megköszönte az erdélyieknek, hogy ragaszkodnak őseik hitéhez, az anyanyelvükhöz és Krisztushoz. „Köszönjük, hogy néha tisztábban látjátok, mi az igazi érték, mint mi, anyaországiak. Köszönjük nektek a jég hátán is megélő talpraesettséget, a bajok között is megőrzött erőt, a bölcsességet és vendégszeretetet. Mindannyiunk számára nagy példa és erőforrás ez a hűség, egyenesség, derű, kitartás és hit” – idézte a szónokot a Székelyhon. A püspök a nehézségek leküzdéséről és a közös jövőépítésről is beszélt, majd Márton Áront idézve kiemelte, hogy mindezt nem mások ellenében, hanem mindenkinek a jogait és kultúráját tiszteletben tartva kell tenni.
A 130 éve született Márton Áron püspököt az idei emlékév jegyében többször is idézték a szentmisén, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom tartományfőnöke is hivatkozott rá. Márton Áron emlékére matricázták fel az idei „össznemzeti zarándokvonatot” is.
A szentmise kezdetén Kovács Gergely érsek kihelyezte Szent Carlo Acutis hajszálereklyéjét, amelyet Assisi püspöke adományozott a Csíksomlyói Szent Péter és Pál Plébániának, és ezentúl a Salvator kápolnában lesz látható.
Sulyok Tamás több Facebook-posztot is szentelt a búcsúnak, a zarándokok között készült videót is megosztott, illetve több fotót posztolt arról, hogy csatlakozik az egyik keresztaljához. „A csíksomlyói pünkösdi zarándoklat az igazság melletti állhatatos kiállás fogadalmi zarándoklata. A búcsú idei jelmondatával a lelkünkben csatlakoztunk a Gyergyó-medencei keresztaljához a Csíksomlyói Kegytemplom felé” – írta. A Székelyhon helyszíni tudósítása szerint Sulyok egy adott pillanatban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke mellett haladt.
A búcsúra több mint kétezer zarándok érkezett Magyarországról az erre az alkalomra indított zarándokvonatokkal, a Boldogasszony Zarándokvonattal, illetve a Szombathelyről induló Csíksomlyó Expresszel, amely Budapesten a Székely Gyorshoz csatlakozva ment tovább Erdélybe.
Megszervezték a 9. Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklatot is, a mintegy 400 résztvevő Székelyföld különböző pontjairól érkezett lóháton. Mások gyalog keltek útra: a székelyföldi települések gyalogos zarándokaiból szerveződött keresztalják menetét a hagyomány szerint a gyergyóalfalvi keresztalja vezeti, amely az MTI összefoglalója szerint csütörtök reggel indult és idén több mint háromszáz ember alkotja. A helyi zarándokokhoz a Mária-út zarándokai, és több, Magyarországról, Felvidékről és Délvidékről érkezett zarándok is csatlakozott. A hagyományos zarándoklatról 2025-ben a Transtelex is beszámolt.
Hogy a pünkösdi búcsú helyszínét és környékét biztonságossá tegyék, a csíkszeredai hatóságok péntek reggel medvehajtási akciót szerveztek, három medvét hajtottak el a környékről, számolt be az Agerpres.
Az eseményt nem hagyta szó nélkül Mihai Tîrnoveanu, a szélsőjobboldali Calea Neamului (Nemzet Útja) szervezet vezetője, aki a legutóbbi, csütörtöki úzvölgyi felvonulás után most a csíksomlyói búcsú résztvevőinek üzent román nemzeti lobogóval a kezében. „A Csíksomlyó felé tartó magyaroknak, akik azt képzelik, hogy a határhoz értek a gyimesbükki Rákóczi-várnál: itt nincs határ, ez Bákó, Románia! Egyébként, jó utat!” – posztolta a Facebookra. Tîrnoveanu arra utalt, hogy a pünkösdi búcsút megelőző napon felavatott, frissen helyreállított Bethlen–Rákóczi-vár a történelmi Magyarország keleti határát jelző ezeréves határnál van.