A Tisza-szlogen kiabálása miatt vertek véresre három fiatalt a Sepsi OSK edzői

A Tisza-szlogen kiabálása miatt vertek véresre három fiatalt a Sepsi OSK edzői
A bántalmazott fiatalok egyike, Béres Norbert. A két edző őt verte meg a legsúlyosabban; sérüléseiről a közösségi médiában közzétett bejegyzésében számolt be – Fotó: Béres Norbert / Facebook

Súlyos, fizikai erőszakba torkolló incidens rázta meg Sepsiszentgyörgyöt húsvéthétfő éjjelén. Egy baráti társaságból hazafelé tartó három fiatal és a Sepsi OSK meghatározó alakjai – köztük a sportigazgató és két edző – keveredtek konfliktusba az utcán. Az egyik fiatal, Béres Norbert véresre vert arcáról készült fotók hamar elárasztották a közösségi médiát. Sepsiszentgyörgyön egyébként a sport, a politika és a magyarországi milliárdos tőke sok szálon fonódik össze.

A bántalmazott fiatalok szerint a véleményük miatt verték meg őket

A bajt a locsolók fejére az „árad a Tisza” szlogen skandálása váltotta ki. Elmondásuk szerint a Tisza Párt jelmondatát hallva a közelben tartózkodó Nagy Sándor, a Sepsi OSK második csapatának edzője magyarországi rendszámú autójával melléjük húzott, és kérdőre vonta őket. A szóváltás során az edző állítólag indulatosan hivatkozott a Fidesz-kormány Erdélynek nyújtott támogatásaira. A fiatalok azt állítják: tartva az edző agressziójától, az autó ajtaját fogva próbálták megakadályozni, hogy kiszálljon, Nagy azonban segítséget hívott. A helyszínre érkező Kulcsár László edző és Hadnagy Attila sportigazgató jelenlétében végül a vita tettlegességig fajult.

A hétfő esti eseményekről a Transtelexnek sikerült megszólaltatnia az érintetteket, valamint azt a sepsiszentgyörgyi férfit is, akinél a három fiatal a bántalmazás előtt vendégségben járt. A férfi azt mondta: nála voltak locsolkodni, majd jó hangulatban indultak haza. „Az utcán hangosan mondogatták, hogy »árad a Tisza«. Így kerültek összetűzésbe valakivel, aki lehívta a haverjait, és egyszerűen helybenhagyták őket. Norbi tiszta vér volt” – emlékezett vissza. Állítása szerint a fiatalok szándékosan nem ütöttek vissza, hogy elkerüljék a még nagyobb bajt.

Az incidens egyik résztvevője megerősítette: a konfliktus akkor durvult el, amikor Nagy Sándor ki akart szállni az autójából. Állítása szerint ő csak az autó ajtaját tartotta, hogy megakadályozza a fizikai konfrontációt. Hadnagy az elmondások szerint közvetlenül nem ütött, de Kulcsár László és az autóból végül kiszálló Nagy Sándor súlyos sérüléseket okoztak Béres Norbertnek, a másik két fiatalt szintén bántalmazták.

A fiatalok szerint a támadás egyértelműen politikai véleménynyilvánításuk ellen szólt, és a sportvilág helyi ismert alakjai hatalmi pozíciójukkal visszaélve, fizikai erőszakkal torolták meg a fiatalokon, hogy az ellenzéki párt rigmusát skandálták.

Béres Norbert a bántalmazás után Facebook-bejegyzésben számolt be az esetről: „A vélemény nem lehet fegyver, az ököl pedig soha nem lehet politikai érv. Nehéz szavakat találni arra, ami történt. Húsvét hétfőjén, a locsolkodás utáni hazafelé úton Sepsiszentgyörgy falai között nem az ünnepi jókedv, hanem a nyers erőszak várt rám. A látlelet elkészült, a rendőrségi feljelentést megtettem.” A bejegyzéshez csatolt, vérrel borított arcát mutató fotók gyorsan terjedni kezdtek a közösségi médiában. „Van, akinek trendi az »árad a Tisza«, van akinek nem – de ez soha, semmilyen körülmények között nem adhat felhatalmazást az agresszióra” – írta Béres.

A klub elnöke szerint ez magánügy

Megkeresésünkre Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke a fiatalokéval szöges ellentétben álló verziót vázolt fel. Szerinte a verekedés úgy kezdődött, hogy „a koma visszaütött”, és határozottan állítja, hogy három fiatal kötött bele Nagy Sándorba. „Konkrét dolgokat nem tudok, de ez nem Sepsi OSK-s ügy, nekünk ehhez nincs közünk. Van 140 alkalmazott, hogy éjjel mi történt, mi nem történt, így mondják, úgy mondják, nem tudok konkrét dolgokat. Én csak hallásból hallottam, hogy három gyerek belekötött állítólag a Nagy Sanyiba, kiabáltak neki, aztán lejött a Kulcsár, Hadnagy...” – fogalmazott az elnök.

Amikor szembesítettük Diószegit azzal, hogy a bántalmazott fiatalok szerint a konfliktust az „árad a Tisza” szlogen skandálása váltotta ki, és Nagy Sándor emiatt állt meg az autójával veszekedni velük, az elnök igyekezett hűteni a kedélyeket, de a politikai szálat nem tagadta érdemben. „Nem akarok arra reagálni, hogy mit mondtak a fiatalok, és mit nem, de sajnos most, amikor a legnagyobb szükség lenne arra, hogy tényleg csend legyen, akkor tényleg ilyen hülyeségekkel provokálják egyik a másikat. Én most azt mondom, hogy nyugalomra van szükség, és arra, hogy mindenki hideg fejjel gondolkozzon. Nincs erre szükség, hogy árad s szárad... vagy mit csinál a Tisza Párt, hagyjuk a politikai dolgot. Ez három olyan fiatalember volt, aki locsolni járt, ennyit tudok biztosan” – mondta.

A klub szempontjából várható következményekkel kapcsolatban Diószegi kijelentette, hogy mivel Hadnagy és Kulcsár „fent voltak a lakásban”, szerinte nem az edzők provokálták ki a konfliktust. „Ez egyszer biztos, 100 százalékos tény. Az edzők fent voltak a lakásban, utána csak lementek, hogy a Nagy Sanyi felhívta őket telefonon, hogy gyertek le, mert három fiatal belém kötött” – mondta, hozzátéve, hogy először a hivatalos szerveknek kell megállapítaniuk a tényeket, mert most „mindkét fél a saját igazát hangoztatja”.

Arra a felvetésünkre, hogy Nagy Sándor mégiscsak a Sepsi OSK második csapatának az edzője, Diószegi úgy reagált, hogy ez nem teszi az ügyet klubszintűvé. Az ő értelmezésében a sztori úgy fest, hogy Nagy Sándor ment az autójával, a fiatalok rákiabáltak, ő visszaszólt, mire azok odamentek és megrúgták az autó ajtaját.

„Mondani bárki mondhat bármit, mindenki a saját oldalát védi, ez természetes, lássuk, hogy mit mondanak a szervek. De ez nem OSK-s ügy, nem politikai, ez egyszerűen magánemberként... nem az OSK idejében, délben történt, hanem valamikor este” – mentegetőzött az elnök. Szerinte az ilyen esetek, ahol „két-három fiatal összeverekedik két-három másik emberrel”, szinte mindennaposak Sepsiszentgyörgyön, ezért nem akar elhamarkodott döntéseket hozni.

Büntetőeljárás indult

Szerkesztőségünk hivatalos megkeresést küldött a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy tisztázzuk az események hatósági olvasatát. A rendőrség tájékoztatása szerint hétfőn este 20:40 körül a 112-es segélyhívón érkezett bejelentés alapján vonultak ki a helyszínre, ahol öt férfit azonosítottak 26 és 54 év között. Az elsődleges ellenőrzések alapján a rendőrség úgy látja, hogy „alkoholos befolyásoltság alatt álló személyek között robbant ki spontán konfliktus, amely fizikai erőszakig fajult”.

A hatóság megerősítette, hogy az egyik érintetten látható sérülések voltak, ezért orvosi segítséget kértek a helyszínre, az ügyben pedig ütlegelés vagy egyéb erőszakos cselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak az illetékes ügyészség koordinálásával. A hivatalos közlemény viszont nem tér ki a konfliktus politikai gyújtópontjára, ahogy arra sem, hogy ki kezdeményezte a fizikai agressziót.

Ennél is aggasztóbb azonban az az eljárásjogi árnyék, amelyről a bántalmazott fiatalok egyike számolt be a Transtelexnek. ​A sértett elmondása szerint míg a helyszínre érkező román rendőrök korrektek voltak és úgy tűnt, a sértetteknek adnak igazat, a rendőrségen töltött órák alatt egyikük különös jelenetre lett figyelmes: állítása szerint egy magyarul beszélő rendőr azt mondta az egyik Sepsi OSK-s tisztségviselőnek, hogy „ne aggódjanak, meg lesz oldva”.

A Sepsi OSK a NER egyik erdélyi bástyája

A hétfő esti incidens nem választható el attól a politikai és gazdasági kontextustól, amelyben a Sepsi OSK az elmúlt évtizedben Erdély egyik legbefolyásosabb sportintézményévé nőtte ki magát. A Diószegi László vezette klub nem csupán egy sikeres helyi csapat, hanem a magyar kormány határokon átnyúló sportstratégiájának kiemelt kedvezményezettje: az elmúlt években több tízmillió eurónyi magyar közpénz áramlott az egyesülethez a Magyar Labdarúgó Szövetségen és a Bethlen Gábor Alapon keresztül, ebből épült a modern stadion és az akadémiai infrastruktúra is.

A legárulkodóbb jel az infrastruktúra feletti kontroll. A magyar állami milliárdokból felépített sepsiszentgyörgyi sportlétesítmény sorsa szorosan összefonódott Szíjj László nevével: a Duna Aszfalt tulajdonosa, a magyar közbeszerzések egyik legnagyobb nyertese és a NER ismert gazdasági szereplője személyesen is Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol háromévnyi együttműködési megállapodást kötött a Sepsi OSK-val. Ennek részeként az állami forrásból épített, 8400 férőhelyes stadion neve megváltozott: a Sepsi OSK stadionból Sepsi Duna Aréna lett, a névhasználatért cserébe a klub másfél millió eurós támogatást kapott.

Cikkünket frissítettük a rendőrség válaszával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!