Erdélyi fiatalok a választásról: Szavazzunk egy olyan országban, ahol nem élünk?

Azoknak az erdélyi fiataloknak, akik az elmúlt néhány évben léptek be a szavazókorú emberek klubjába, nem igazán volt részük olyan választásban, amely ennyire feszült, hangos és mindent átszövő lenne. (A legutóbbi romániai elnökválasztásnak is volt pikantériája, de ettől most tekintsünk el.) Az idei országgyűlési kampány most jóval harsányabb, és Erdélyben is szokatlanul erős a jelenléte: a levélszavazatos regisztrációra buzdító felhívások ott voltak minden négyzetméteren és pixelen, a Szülőföldön magyarul körüli kommunikáció is kampányízű, de a március 15-i megemlékezések Erdélyben is inkább a bűvös április 12-ről szóltak, és csak részben Petőfiről vagy Kossuthról.

Olyan baráti társaságokban is kezdtek beszélni magyar politikáról, ahol egyébként ez soha nem téma, és a családi ebédeknél akaratlanul is szóba jön az országgyűlési választás. Ilyenkor általában a felek az asztal körül megegyeznek abban, hogy most nem erről kell beszélni, de nem sokkal később az „ez sem lesz, ha a Tisza győz” és a „Tusványosra vajon ki fog jönni” mondatok hangzanak el. Majd az egész kezdődik elölről.

Emellett pedig ott van az a leegyszerűsített kép is a külhoni magyarokról, hogy mindannyiuknak van kettős állampolgársága és az összes levélszavazaton az a bizonyos X kizárólag a kormánypártra kerül. De ez valóban így van? Tíz 18 és 25 év közötti erdélyi magyar fiatallal beszélgettünk, és a válaszaikból kiderült, nemcsak abban van különbség, hogy kinek van magyar állampolgársága, ki regisztrált a választásokra, vagy ki akar szavazni, hanem abban is, hogyan gondolkodnak a szavazati jogról, a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatáról vagy a Tisza Pártról.

Egyébként a tíz fiatalból nyolcnak van magyar állampolgársága is, de sokan nem regisztráltak a magyarországi országgyűlési választásokra. Csak hárman szerepelnek a választási névjegyzékben, egy srác pedig külön megjegyezte, hogy lemaradt a regisztrációról, és ezt utólag bánja.

Szavazzanak a külhoni magyarok(?)

Az egyik visszatérő vita a közbeszédben: rendben van az, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok is szavazhatnak a magyarországi választásokon? A Demokratikus Koalíció (DK) ennek kapcsán még év elején óriásplakát-kampányba is kezdett és azt javasolták – és javasolják most is –, hogy a külhoniak ne szóljanak bele a belföldi ügyekbe. A fiataloknak a véleménye ebben a témában látványosan megosztott.

Többen úgy gondolják, hogy a felvetés logikus. Szerintük nehéz megindokolni, hogy valaki miért vegyen részt egy olyan ország politikai döntéseiben, amelyben nem él, és ahol a következményeket sem neki kell viselnie. Néhányan „magától értetődőnek” nevezték, hogy aki nem az adott ország területén lakik, annak ne legyen oda szóló szavazati joga.

Azonban akadtak olyanok is, akik szerint a szavazati jog az állampolgársággal együtt jár, ezért nem lenne helyes különbséget tenni az állampolgárok között. Ők inkább azt tartják problémásnak, ahogyan a kérdés a politikai kampányokban megjelenik, ugyanis sokszor inkább politikai fegyverként használják a témát, és nem alakulnak ki érdemi viták erről.

A két álláspont között is vannak árnyalt vélemények. Mária például úgy látja, hogy a kérdés elsősorban nem az állampolgárságról szól, hanem a szavazati jogról. Ő például azok közé tartozik, aki jogosnak tartja, hogy ha nem él Magyarországon, akkor nem vesz részt az országgyűlési választáson, mert „nem mi viselnénk a szavazatunk következményeit. Ezért nem is regisztráltam” – tette hozzá. De fontosnak tartja a kettős állampolgárság lehetőségét, és szerinte a szavazati joggal kéne csak kezdeni valamit.

Mások inkább a politikai kommunikáció hangnemét kritizálták. Dániel szerint a felvetés részben érthető, de nem tartja szerencsésnek azt az agresszív kampányt, amely gyakran kíséri a témát. Tamás pedig sokkal élesebben fogalmazott: szerinte kifejezetten sértő lenne minden állampolgárral szemben, ha elvennék a szavazati jogukat.

Habár a DK óriásplakátjaival Magyarországon lehet találkozni, a kampány híre természetesen Erdélybe is eljutott, ahogy minden más politikai tartalom is elárasztja az erdélyi felhasználók feedjét. Abból a tíz fiatalból, akikkel beszélgettem, a legtöbben rendszeresen találkoznak kampánycélú posztokkal és videókkal Facebookon, Instagramon vagy TikTokon, de sokszor csak egyszerűen továbbgörgetnek, mert „nem rájuk vonatkozik”.

András egyébként kiemelte, hogy néha egészen abszurdnak tűnnek a politikusok bejegyzései.

„Rengeteg Orbán Viktor-edit van a saját csatornáján, elképesztően szórakoztató, ahogy gigachad zenére sétál villogó fényekkel a miniszterelnök.” Szerinte az utóbbi időben a politikai erődemonstrációk, például a különböző országjárások látogatottságának összehasonlítása, már „kész filmművészet”, és a kommentek olvasása már csak hab a tortán.

Ismertetni a másik nézőpontot is a családban

De beszélnek-e a politikáról, Magyarországról vagy magyarországi politikáról a szülőkkel? Dániel például azt mondta, otthon ritkán beszélnek a magyarországi választásokról, részben azért, mert a családjában senki sincs regisztrálva, és emiatt a téma nem igazán kerül napirendre.

De ott van például Anna, akinek a családjában sokszor nehéz politikáról beszélni,

mert a hozzátartozói főként csak televízióból tájékozódnak, és emiatt egészen más képet látnak a magyar politikáról.

„Az én véleményemet nem veszik komolyan, akárhogy próbálkozom, csak konfliktusokat szül a beszélgetés” – mondta.

András igyekszik betölteni a családban a tájékoztató szerepet. Az utóbbi néhány hazalátogatásakor szinte mindig szóba került a világpolitika – legyen szó az iráni helyzetről vagy az ukrajnai háborúról –, és ezek a beszélgetések gyakran a magyar választásoknál kötöttek ki. András igyekszik új nézőpontokat vinni a családi diskurzusba, mert szerinte az idősebb generáció sokszor egyoldalú médiából tájékozódik, és Annához hasonlóan ő is a tévés műsorokat említette.

Egy alkalommal megmutatta a szüleinek a Direkt36 egyik dokumentumfilmjét, A dinasztiát is. Az édesapját nem tudta meggyőzni, de az édesanyja szemét valamennyire felnyitotta.

A baráti társaságokban valamivel gyakrabban kerül szóba a politika, bár itt sem mindenhol. Leginkább azokban a körökben merül fel többször a téma, ahol többen vagy akár az egészen ugyanazon a véleményen vannak, ilyenkor pedig leginkább aktualitásokról és a legfrissebb információkról adnak hírt egymásnak, vagy ezek mentén vitáznak. Azonban Krisztián esetében ezek a beszélgetések nem túl mélyek. „Ritkán beszélünk róla, de sokszor feleslegesnek érzem, mert nem igazán érdemi a vita, inkább csak annyi, hogy jaj istenem, pfuj Fidesz.”

Bár sokan elsőre azt mondják, hogy a magyarországi választási kampány nem hat közvetlenül az életükre, a válaszok mégis azt jelzik, hogy valamilyen szinten szinte mindenki érzi a jelenlétét. Krisztián például nem konkrét eseményekről beszélt, hanem arról a légkörről, amely szerinte Magyarországon kialakult, és amely az erdélyiekre is „átszivárog”. Úgy látja, a politikai polarizáció „nagyon befolyásolja a magyarországi emberek mentalitását”, és ez az életük minden területére kihat. Amikor erdélyiek magyarországiakkal beszélgetnek akár munkaügyben, akár privátban, ezt a feszültséget ők is érzik.

Dániel egy konkrét történetet osztott meg: március 15-én részt vett Budapesten a Nemzeti Meneten, ahol testközelből tapasztalta meg a kampány hangulatát. Akkor úgy érezte, hogy tényleg hatással van rá is a választás. De azt is megemlítette, hogy a tartalomfogyasztását mindenképp befolyásolja, mert „a legtöbb közéleti, kulturális műsor, amit követ, most mind erről szól”.

Anna életében a kampányidőszak inkább a szorongást jelenti. „Egy nagy adag feszültséget érzek azzal kapcsolatban, hogy minden úgy marad, ahogy most is van.”

Kampány Erdélyben: az RMDSZ és a Fidesz viszonya

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) teljes mellszélességgel támogatja és ott segíti a Fidesz kampányát, ahol tudja. Több cikkünkben is foglalkoztunk a témával, legutóbb például megnéztük, milyen kampánykiadványt osztogatnak az erdélyieknek, de arról is beszámoltunk, hogy komplett logisztikával gyűjti az RMDSZ a levélszavazatokat, annak reményében, hogy minél több a Fideszhez jusson. Ezeknek fényében voltunk kíváncsiak arra, hogy mit gondolnak erről mások, ebben az esetben az erdélyi magyar fiatalok.

Krisztián szerint a szövetségnek nem kellene ennyire mélyen beavatkoznia a magyarországi politikába, különösen a romániai elnökválasztási mizéria után. Ezzel pedig arra a zavaros helyzetre utalt, amikor 2024-ben – a még nem érvénytelenített elnökválasztáskor – az RMDSZ az első fordulóban Elena Lasconi ellen kampányolt, majd később, a „kisebb rossz” elve alapján mellette álltak ki, és nem sokkal azután, hogy lenyelték büszkeségüket, érvénytelenítették az első fordulót. Krisztián szerint ez a következetlenség megkérdőjelezi az RMDSZ politikai hitelességét.

Petra még direktebb volt, szerinte az RMDSZ „teljesen a Fideszé lett”.

Dániel kifejezetten megalázónak írta le a helyzetet, és „szekunder szégyenérzete” van amiatt, hogy az RMDSZ ennyire kiszolgáltatja magát – és vele együtt az erdélyi magyarokat – egy hatalmi gépezetnek. Szerinte leginkább azzal van gond, hogy nincs kritikai hozzáállás, csak folyamatos beleegyezés, miközben a térség gazdasági erőforrásai is külső szereplők kezébe kerülnek.

Anna szerint az, hogy az RMDSZ a Fidesznek kampányol egyszerűen „borzalmas és gyalázatos”, de már nem is lepődik meg rajta.

Apor viszont pragmatikusabban közelítette meg a kérdést: szerinte természetes, hogy a szövetség Fidesz-közeli, hiszen az erdélyi magyarság jelentős támogatásokat kap Magyarországtól. Ugyanakkor ezt „keserédesnek” tartja, mert szerinte ez a támogatás feszültséget okoz az anyaországi és a határon túli magyarok között. Úgy látja, a Fidesz ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint Magyarországon: helyi fejlesztésekkel építi ki a lojalitást.

András szerint ha az ő megélhetése is azon múlna, hogy kampányol a Fidesznek vagy sem, akkor ő is úgy cselekedne, mint a szövetség. Itt túlélési kényszerről van szó – pontosította András.

A Fideszről: minden éremnek két oldala van

Amikor arról kérdeztük az erdélyi fiatalokat, hogy mit gondolnak a kormánypártról, akkor elég erős válaszok érkeztek mind érzelmi, mind szóhasználati értelemben.

Krisztián ambivalensen viszonyul a Fideszhez. Egyrészt „alig várja, hogy vége legyen”, másrészt „szükséges rossznak” nevezi őket, mert szerinte sok jó dolgot tettek az erdélyi magyarokért, és fél attól, hogy ezek a támogatások eltűnnének egy kormányváltás után. Ugyanakkor úgy látja, rengeteg kárt is okoztak, ezért ideje lenne megválni tőlük.

Petra nagyon visszafogottan csak annyit válaszolt, hogy „nem sok jót” tud róluk mondani,

de Dániel ennél jóval őszintébben reagált: „k**** anyjukat, már elnézést”.

Ugyanolyan tömören, de velősen fogalmazott Apor is, aki csak annyit mondott, hogy a fideszesek lopnak.

András részletesebben elemezte a helyzetet. Szerinte az, hogy a Fidesz 16 éve hatalmon van, azt mutatja, hogy korábban valóban sok ember számára működő politikát képviselt. Úgy látja, azóta visszaéltek a hatalommal, kizsákmányolták az országot, és a fejlődés megrekedt. A kampányt „undorítónak” tartja, különösen amiatt, hogy a Fidesz visszaél a médiahatalmukkal és a jelentősen több erőforrásukkal.

„Orbán Viktor egy nagyon karizmatikus ember, látom hogy miért nem hisznek az informálatlan emberek azokban a tényekben, amik ellene szólnak” – tette hozzá.

Volt, aki szerint a Fidesz kormányzása az árnyoldalak ellenére is előnyösebb lehet, más pedig úgy véli, nem hibátlan párt, de eddig ők tették a legtöbbet az országért. Mária viszont hosszasan sorolta a kritikáit: szerinte a kormány inkább saját vagyonát gyarapította, miközben az oktatás, egészségügy és gyermekvédelem háttérbe szorult. A kampányt „óvodás szintű bűnbakkeresésnek” nevezte, amely Brüsszelre vagy Ukrajnára mutogat, valódi program nélkül. Tamás egyetlen mondatban foglalta össze: minden éremnek két oldala van.

Mit gondolnak a Tisza Pártról és a többiekről?

Sokkal bizonytalanabb, óvatosabb vélemények születtek a Tiszáról. Dániel például reménykedik a sikerükben, mert jelenleg őket látja az egyetlen valódi kihívónak, még ha nem is ért egyet minden nézetükkel. Anna is kompetensek találja az új pártot és szerinte jó szándék vezérli őket, és jelenleg ennél többet nem is lehet elvárni tőlük. Valószínűleg nem lesznek sokkal jobbak a jelenlegi vezetésnél, de szerinte meg kell adni nekik az esélyt, hogy bizonyítsanak, már csak azért is, mert képesek lehetnek leváltani a Fideszt. Petra úgy látja, „egy fokkal értelmesebbnek tűnnek”, de nem vár tőlük csodát.

Apor realistább: szerinte még győzelem esetén is egy súlyos állapotban lévő országot vennének át, amit négy év alatt lehetetlen helyrehozni. András a párt gyors felemelkedését emelte ki, és azt, hogy nem klasszikus baloldali formáció, ami sok választó számára elfogadhatóbbá teszi. Úgy látja, a szerényebb kampány erőforrások miatt „emberközelibbnek” és organikusabbnak hat, mint a Fidesz. Magyar Pétert vezető személyiségnek tartja, bár kevésbé karizmatikusnak, mint Orbán Viktort.

Mások viszont kifejezetten elutasítóak: volt, aki szerint kellemetlen a kommunikációjuk, más úgy véli, csupán személyes konfliktusok motiválják Magyar Pétert, vagy egyszerűen inkompetensnek tartja a pártot.

Mikor arra kérdeztünk rá, hogy a többi pártról – nem számít, hogy felkerültek-e a szavazólapra vagy sem – mit gondolnak, akkor a hagyományos ellenzéki pártokkal kapcsolatban inkább a kiábrándultság dominált. Dániel például korábban szimpatizált a Momentummal, korábban látott benne potenciált, de „amióta a DK-val és a többi óellenzékkel összeálltak, kiábrándultam”. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is tetszik neki, de szerinte ők még ott tartanak, hogy nem tudják eldönteni, hogy „viccpárt vagy már komolyan vehetők”.

Mária szerint egyik ellenzéki párt sem bizonyította, hogy valódi alternatíva lenne. Tamás viszont a Mi Hazánk Mozgalmat emelte ki, amely szerinte sokat tesz a „magyarság védelméért”, még akkor is, ha ott is vannak problémák.

A magyarországi plakátkampány már az erdélyieknek is túl sok.

A beszélgetés végén többen is szóba hozták a magyarországi plakátkampányt. Ez annak tudható, hogy az utóbbi időben többen is jártak Budapesten, és kifejezetten sokkoló és nyomasztó élményként meséltek a poszterekről. Többen úgy érezték, hogy szinte lehetetlen úgy végigsétálni a városon, hogy az embert ne vegyék körül minden irányból politikai üzenetek, és ez már rövid idő alatt fárasztó és túlterhelő volt számukra. Volt, aki megjegyezte, hogy a romániai választási kampány sem volt kellemes, de jóval diszkrétebb volt, ezért különösen éles a kontraszt.

Felmerült az a gondolat is, hogy ha már egy pár napos látogatás során ennyire nyomasztónak tűnik ez a vizuális zaj, akkor milyen lehet azoknak, akik nap mint nap ebben élnek, munkába menet, bevásárlás közben vagy egyszerűen az utcán sétálva folyamatosan ezekkel a plakátokkal találkoznak.

Többen is úgy érzik, rendkívül nehéz eligazodni a folyamatos információáradatban, mivel sok az elfogult tartalom, és az emberek – függetlenül attól, melyik oldal üzeneteivel találkoznak – könnyen befolyásolhatóvá válhatnak.