Ritkuló sorok és fáradt skandálás fogadta azokat, akik idén is összegyűltek Marosvásárhelyen a székely vértanúkra emlékezni. A Székely Nemzeti Tanács rendezvényén már nem az autonómia volt a leghangosabb, hanem a magyarországi kampány zaja: kilencvenéves asszonyok a budapesti Békemenetre szervezett buszról meséltek, árusok Orbán-portrékat kínáltak 30 lejért, a Mi Hazánk pedig Toroczkai Lászlóval az élen próbálta megszólítani az erdélyi szavazókat. Helyszíni riportunk egy kiüresedő rituáléról és az így keletkező térbe benyomuló anyaországi pártpolitikáról.
A Székely Szabadság Napját 2012 óta tartják meg, a Székely Nemzeti Tanács döntése nyomán, az 1854-ben Marosvásárhelyen kivégzett székely vértanúk emlékére. A Postaréten felállított emlékműnél minden évben összegyűlnek azok, akik szerint Székelyföldnek járna az autonómia. A rituálé nagyjából mindig ugyanaz: beszédek, koszorúzás, majd felvonulás a prefektúráig, ahol petíciót adnak át a székely önrendelkezésért. Mivel a menetet régóta ismerem, idén az a kíváncsiság hajtott ide, hogy megnézzem, a magyarországi választási kampány árnyékában egyáltalán figyel-e még valaki erre a napra. A Postaréten hamar kiderült, hogy nem igazán: még az örök szónok, Tőkés László sem jött el, csak levelet küldött, de a Fidesz is, a Mi Hazánk is jelen volt, és Orbán Viktor megsokszorozódva és megfiatalodva kellette magát a nyugdíjas székely autonomistáknak.
A vásárhelyi vonulókat erősíteni befutott Hargita és Kovászna megyéből is egy-egy busz, de összességében elég nagy volt a pangás. Egy sepsiszentgyörgyi résztvevő arról beszélt a Transtelexnek, hogy volt idő, amikor öt buszt is megtöltöttek, sőt, olyan évre is emlékszik, amikor 27 ezer ember vonult fel az autonómiáért. Most elmondása szerint Háromszékről egy buszt is alig tudtak indítani a Székely Szabadság Napjára. Ha ez így megy tovább, jegyezte meg keserű humorral, „nem a járdára szorítanak fel a csendőrök, hanem a villanykábelekre fecskének”, vagyis egyszer csak elmarad maga a felvonulás is.
Székelyek a vértanúk emlékművénél – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
A dombtetőn, az emlékmű fölött, egy padon ülő 92 éves nő és fiatalabb barátnője nézték végig a készülődést. A két asszony szerint a fiataloknak már nem jelent semmit sem a székely zászló, sem az autonómia gondolata, részben azért, mert nem él a tapasztalatukban sem a fekete március drámája, sem azok a kilencvenes évekbeli történések, amelyek az idősebbek számára máig meghatározzák Marosvásárhely politikai emlékezetét.
A fiatalabbik azt is elmesélte, hogy szombaton a Békemenetre mennek, Magyarországra, mert az is már a hagyományhoz tartozik. Azt mondta, a református lelkészük is kihirdette a templomban az indulást, és más marosvásárhelyi egyházi vezetők is ezt tették múlt vasárnap. Szombaton mennek, vasárnap felvonulnak, aztán jönnek haza. Nagy menet lesz, nehéz, hosszú utazás, de megéri, mert a Békemenet még fontosabb mint a Székely Szabadság Napja. Ebből úgysem lesz autonómia, de az a tisztesség, hogy ki kell jönni, ha már a napja van.
Harminc lej az Orbán-portré ára, mondja az árus, de húszért is odaadta a vevőnek, ha egyesek sokallták az árát – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Hogy egy a nemzet, és a székelyek ünnepe összeforrt a Békemenettel mi sem jelezte jobban, mint az, hogy az emlékmű bal oldalán Orbán Viktor-portrékat kínáltak idős árusok. 20-30 lejért (1500-2200 forint) be lehetett szerezni egyet a remekművekből, és a vevőkből nem is volt hiány. A jelenet egyszerre volt groteszk és beszédes, mert miközben a színpadon a székely önrendelkezésről beszéltek, néhány méterrel arrébb a NER ura mosolygott az istenadta népre, mint aki tudja, hogy neki köszönhetően már inkább fővárosi felvonulásra járnak a székelyek is, mintsem saját autonómiájukért állnának ki idehaza. De legalább a székely zászlót is odakomponálta a művész vagy az MI az Orbán-mörcs hátterébe.
A Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázst a rendezvény kezdete előtt csíptem el, és arról kérdeztem, miért fut neki újra és újra a szervezésnek, ha láthatólag évről évre csökken a lelkesedés. Izsák szerint minden évben kell egy nap, amikor emlékeztetik a világot arra, hogy a székelyek önrendelkezést akarnak. Ezért kellenek a zászlók, molinók, szimbólumok, hogy látható legyen, vannak emberek, akik ezzel a céllal azonosulnak. Azt is mondta, hogy a Székelyföld autonómiastatútumát hamarosan hatodik alkalommal készülnek benyújtani, a felvonulás után pedig idén is petíciót visznek a prefektúrára a székely önrendelkezési vágyat demonstrálva.
Amikor arról kérdeztem, nem érzik-e úgy, hogy a jelenlegi formában ez a felvonulás, benyújtósdi már kiüresedett pótcselekvés, hisz senki nem veszi komolyan, és más módszerekre lenne szükség, Izsák azt mondta, ez a demokrácia útja, és ők minden demokratikus eszközt felhasználnak, belpolitikai és nemzetközi szinten egyaránt. Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ-szel vagy a román politikával szorosabb viszony nem növelné-e a kezdeményezés súlyát, azt válaszolta: az SZNT nem párt, nem feladata pártkapcsolatokat építeni. Persze, ettől még ott voltak a színpadon a fideszes, mihazánkos politikusok, csak az RMDSZ nem vonult fel megfelelő létszámban, ezzel is jelezve, mennyire jelentéktelennek tartja az eseményt.
Az SZNT beszédei egyre inkább kifogynak a tartalomból és a szónokokból
Idén egyetlen külföldi díszvendége volt az SZNT-nek is: Teresa Calveras, a Katalán Nemzeti Tanács képviselőjének személyében, akinek beszédét Szilágyi Zsolt tolmácsolta a megemlékezők felé. A katalán képviselő arról beszélt, sok közös tulajdonság van a székely és a katalán nép között: az anyanyelv, a kultúra megbecsülése, a tisztelet és az elismerés iránti igény, és a határozott elköteleződés a demokratikus értékek, a béke és a szabadság iránt.
A Mi Hazánk zászlót bontott a beszédek idején, a fideszes képviselő beszéde alatt a dombtetőn lengett a zöld-fehér zászló a horgászbot szerű rúdon – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Az eseményen ezúttal még Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke sem jelent meg személyesen, üzenetét Szilágyi Zsolt olvasta fel. A püspöki levél megidézte a székely múlt mártíriumát, de 1956-ot, 1989-et és a jelenlegi autonómiakövetelést is párhuzamba állította, miközben példákat sorolt arra, hogy a magyar közösség érdekei szerinte ma is védelemre szorulnak. Felhozta Fejes Rudolf Anzelm apát esetét is, akit nemrég hatósági erővel akartak kilakoltatni a nagyváradi premontrei templomból.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, aki már sokadik mandátumát tölti RMDSZ-es listán a román parlamentben, de egyben fáradhatatlan autonómia-harcos is, arról beszélt, hogy méltatlannak tartja a székely közösséghez, hogy minden évben azon kelljen aggódni, vajon lesznek-e elegen március 10-én. Azt mondta, amíg az autonómia intézményesített rendszere nem működik, addig az ő feladata politikusként az, hogy napirenden tartsa az ügyet, és minden olyan helyzetet kihasználjon, amely közelebb vihet a megvalósításához.
Izsák Balázs szónoklatának magja ugyanaz volt, mint az SZNT hosszú évek óta ismételt álláspontja: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és szuverenitását, nem sérti az ott élő románok és más nemzetiségűek érdekeit sem, viszont összhangban állna az európai gyakorlattal, a szubszidiaritás elvével és Románia korábbi nemzetközi vállalásaival. A beszéd végén háromszoros igent kért arra, hogy az SZNT eljuttassa petícióját a prefektúrára. Az Autonómiát! skandálás azonban halknak, szórtnak, kissé fáradtnak tűnt, de a szónokot ez nem zavarta, és később menetrendszerűen elindították az autonómiára vágyó székelyeket a prefektúra felé, hogy benyújtsák azt a beadványt, amit senki semmiféle figyelemre nem méltat.
A Mi Hazánk zászlót bontott a Székely Szabadság Napján, Toroczkai pedig fórumot szervezett rá
Az RMDSZ már jó ideje hagyja a Székely Szabadság Napját jelentéktelenségbe süllyedni, most sem történt ez másként. Jelen volt ugyan egy-egy Maros megyei és marosvásárhelyi tanácsos, de nem szólaltak fel, csak végighallgatták a beszédeket és koszorúztak.
A Fidesz azonban odafigyelt erre is, és elküldte Csibi Krisztina Tolna megyei országgyűlési képviselőt, aki azt magyarázta el a hallgatóságnak, hogy a székely szabadság egyenlő a magyar szabadsággal.
A fideszes Csibi Krisztina beszédet mond és a Mi Hazánk csapata koszorúzik – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
A hivatalos programot azonban leginkább nem is a Fidesz jelenléte, hanem az Orbán Viktor képei mellett álldogáló, saját zászlóval kivonuló Mi Hazánk tette igazán választási hangulatúvá. A koszorúzásnál megjelent Toroczkai László pártelnök, mellette Bartha Barna, aki korábban a Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió újságírójának felakasztásáról és „a zsidók által pontosan kitalált bomlasztó pusztító” televíziós programokról való fantáziálásai miatt kényszerült lemondani a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetjének vezetéséről, de továbbra is a párt védelmét élvezi. Mellettük szegedi és erdélyi párttagok is feltűntek.
Toroczkai nem kapott szót a rendezvényen, elégedetlenségének azonban csak a hivatalos program után, a lakossági fórumon adott hangot, amin a Transtelex is jelen volt, miután több székely megemlékező is szóvá tette, hogy különösnek tartják, hogy országjárását rászervezte a Székely Szabadság Napjára.
Toroczkai nem is tagadta, hogy tudatosan időzítette ide az erdélyi fórumát. Azzal magyarázta, régen is ott volt az első felvonulásokon, amíg ki nem tiltották az országból, most pedig azért jött el ismét, mert tavaly – amikor csak Bartha Barna koszorúzott a részükről – azt hallotta, megfogyatkozott a tömeg, és „most tíz ember is fontos”. Hozzátette, az esti vásárhelyi fórum az országjárás erdélyi állomása, utána Felvidékre is megy. Az SZNT-vel való kapcsolatát természetesnek nevezte, és azt mondta, a választások után, ha a Mi Hazánk a mérleg nyelve tud lenni vagy a kormány tagja lehet, akkor az autonómiatörekvés ügyében maximálisan számíthatnak a Mi Hazánk támogatására. Torockai egyébként arra számít, hogy mindössze három parlamenti párt marad, és a Mi Hazánk nemcsak a harmadik lesz, de mivel az Fidesz vagy a Tisza Párt „megtérdel” a választás után, a pártvezér reményei szerint ők lehetnek a második legnagyobb erő.
A Postarétről a prefektúráig vonult az SZNT, ahol ismét csak a prefektúra megbízottja vette át a beadványt, állítása szerint a prefektus már ekkor nem tartózkodott az épületben – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Az RMDSZ-es prefektus se fogadta a székelyek beadványát
A menet végül elindult a prefektúra felé. A parajdi fúvószenekar, amely addig a háttérzenét szolgáltatta, most már a vonulás ritmusára fújt. A résztvevők csendben haladtak végig Marosvásárhelyen, a csendőrök két sorban kísérték őket, figyeltek, tereltek, ahol kellett, járdára szorították a menetet, de különösebb incidens nem történt.
A prefektúra előtt a menet aztán megállt, Izsák Balázs és az SZNT több tagja átadta a petíciót az intézmény egyik képviselőjének, ahogy minden évben teszik ezt. Sem a magyar prefektus, Barabási Antal Szabolcs, sem más magasabb rangú tisztségviselő nem jött le személyesen átvenni. Amikor arról kérdeztük Izsákot és Zakariást, hogy az RMDSZ-es prefektus miért nem vette át személyesen a dokumentumot, mindketten azt mondták: ez korábban is így történt, tőlük kell megkérdezni, miért teszik ezt. A tömegből valaki azt mondta: több baja lenne abból, ha nyilvánosan fogadná a „revizionista magyarokat”, mint abból, ha elkerüli őket.
Több résztvevőt is megkérdeztem arról, látnak-e bármilyen előrelépést az autonómia ügyében. Volt, aki azt mondta, már azt is eredménynek tartja, ha évente legalább egyszer szó esik róla, más szerint apró lépések azért történnek, még ha kívülről ez nem is látszik. Többen úgy fogalmaztak: ha ők sem hisznek a székely önrendelkezésben, akkor végképp nem marad senki, aki komolyan venné az ügyet.
Az RMDSZ-ről sokan azt mondták, kormányon nem érdekelt az autonómia erőltetésében, az SZNT pedig azért nem jutott előbbre, mert a román állam hozzáállása és az elutasítás logikája évtizedek óta változatlan. Arra a kérdésre, mit lehetne még tenni, többen csak széttárták a karjukat.
A prefektúra előtt végül lassan feloszlott a tömeg, a marosvásárhelyiek haza indultak, a Hargita és Kovászna megyéből érkezők visszaszálltak a buszaikra, a székely zászlók pedig összehajtva kerültek a csomagtartókba: mindenki letudta az idei kört.
A politikusok is elégedetten távoztak: beszéltek, koszorúztak, látták őket, mindenki elmondta, amiért jött. Talán csak ők és az Orbán-portrékat áruló vásáros lehettek igazán elégedettek a nappal: ő eladta a portékáját, a politikusok pedig a mondanivalójukat.
