A modern biológiát alapjaiban meghatározó erdélyi származású tudós nő neve kerül fel az Eiffel-toronyra
Az erdélyi származású Ullmann Ágnes lesz az egyik a 72 tudós nő közül, akinek a nevét felírják az Eiffel-toronyra. Az építmény első emeleti frízére a 19. század végén 72 jeles férfi neve került ki, ezt a tudományos panteont egészíti ki most a párizsi önkormányzat.
Ullmann Ágnes úgy lett a Pasteur Intézet elismert mikrobiológusa, hogy tehetségének, bátorságának és pár szerencsés találkozásnak köszönhetően sikerült leküzdenie a háború és a különböző diktatúrák akadályait. Leendő párizsi kollégáit egy tanulmányút alatt először azzal nyűgözte le, hogy meg tudott javítani egy laboratóriumi centrifugát. 1960-ban, életveszélyes szökés árán került ki végleg Párizsba, ahol aztán szakmailag is otthonra lelt.
A tudományos eredményei között több is hozzájárult a molekuláris biológia és a mikrobiológia alapjaihoz. Ullmann Ágnes még Budapesten, férjével, Erdős Tamással közösen két tanulmányt közölt a rangos Nature-ben a sztreptomicin nevű antibiotikum hatásmechanizmusáról, később, már Párizsban, a Nobel-díjas Jacques Monod, majd a saját csapatával dolgozva hozzájárult a molekuláris biológia alapvető fogalmának, a promoternek a meghatározásához, a lac operon, a ciklikus AMP, a katabolit represszió vagy a szamárköhögés toxin hatásmechanizmusának leírásához. Az utóbbi kutatásának eredményeit felhasználták a rák immunterápiájában használatos két kísérleti oltás fejlesztéséhez. Egyéb elismerései mellett 2002-ben elnyerte a mikrobiológiai tudomány egyik legnagyobb nemzetközi kitüntetését, a Robert Koch-emlékérmet.
Ullmann Ágnes 1927-ben született Szatmárnémetiben, magyar zsidó családban, de a középiskolát már Aradon végezte, ennek köszönhetően menekült meg az észak-erdélyi holokauszttól.
Az Annual Review of Microbiology 2012-es számában megjelent önéletrajzi tanulmányában utalt arra, hogy a családja nőtagjai között több orvos is volt. Itt azt is felidézte, hogy mennyire meghatározó volt a későbbi pályája szempontjából Paul de Kruif Baccillusvadászok (Microbe Hunters) című könyvének magyar fordítása, amelyet az édesapjától kapott ajándékba a 14. születésnapjára. A könyv hatására Louis Pasteur lett a hőse, és úgy alakult az élete, hogy később épp a róla elnevezett párizsi intézetben helyezkedett el.
Miután 1945-ben érettségizett, a kolozsvári egyetemre jelentkezett, éppen a második világháború utáni átmeneti időszakban, amikor a városban párhuzamosan működött a magyar és a román egyetem, az oktatást pedig egyre inkább ideológiai szempontok határozták meg. „Az egyetemen töltött első két évemben Kolozsvár a senki földje volt. A polgári lakosság elmenekült Erdélyből, mert nem tudták, hová csatolják legközelebb. Az opera működött. Diákoknak majdnem ingyenes volt a belépő, ráadásul az errefelé jellemző jéghideg telek alatt fűtötték. Nyugati országokból jöttek művészek és költők: Jacques Thibaud és Yehudi Menuhin hegedűszonátákat adott elő a diákoknak, Tristan Tzara előadást tartott a Dada-mozgalomról és a szürrealizmusról, amiről korábban sosem hallottam. Bár a háború utáni időszak nem volt könnyű, gyakran éheztünk és fáztunk, teljesen elmerültünk a kultúra igazi légkörében. Ezzel ellentétben az egyetemen a természettudományok oktatása annyira elégtelen volt, hogy pár év után úgy döntöttem, átiratkozom a budapesti egyetemre Magyarországon. De akkor természetesen át kellett váltanom a román nyelvről a magyarra” – emlékezett Ullmann Ágnes.
A vegyészi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezte be 1949-ben, majd kutató lett az Orvosi Vegytani Intézetben, amelyet Szent-Györgyi Albert tanítványa, Straub F. Brunó vezetett. Az ő izomműködéssel és fehérjeszintézissel kapcsolatos kutatásaiba kapcsolódott be Ullmann Ágnes, közben pedig tanított is.
Az 1950-es évek Magyarországán a természettudományokat is a szovjet ideológia határozta meg, pontosabban Trofim Gyenyiszovics Liszenko utóbb tudománytalannak bizonyuló elméletei és a genetika teljes elutasítása. Ullmann Ágnes a Combat folyóirat egyik, Magyarországra becsempészett számában olvasta Jacques Monod francia mikrobiológus cikkét arról, hogy a kor szovjet sztárbiológusának elméletei minden tudományos alapot nélkülöznek. „Számomra ez a cikk megvilágosodásként hatott, és azonnal elhatároztam, hogy egy napon találkozni fogok ezzel a dr. Monod-val. És valóban, 10 évvel később így is történt” – írta.
A Rákosi-korszak éveiről, az 1956-os forradalom napjairól és a kalandos szökésről egy olyan ismeretterjesztő munkából kaphatunk képet, amely valójában két Nobel-díjas franciáról, Albert Camus-ról és Jacques Monod-ról szól, de hangsúlyosan szerepel benne Ullmann Ágnes története is. Sean B. Carroll amerikai fejlődésbiológus Brave Genius című könyvében többek között Ullmann visszaemlékezéseire alapozva részletesen ír arról, hogy a kutató hogyan szembesült az ötvenes évek első felében azzal, hogy egy meggyőződéses kommunista kollégáját lecsukták, egy jugoszláv munkatársát pedig kivégezték.
1956-ban, a forradalom napjaiban Ullmann részt vett az ország újjáépítését célzó Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága szervezésében. Ott volt a december 4-i Asszonyok tüntetésén is, amikor a Hősök terén több ezer nő és lány emlékezett némán a szovjet hadsereg egy hónappal korábbi bevonulására. Ennek ellenére megúszta a letartóztatást, a férjét, Erdős Tamást viszont letartóztatták, és 1957-ben rövid ideig börtönben ült.
Ullmann Ágnest visszaemlékezése szerint 1957-ben meghívták egy londoni szimpóziumra, és meglepetésére még útlevelet is kapott, brit vízumot viszont már nem. Egy követségi kapcsolatnak köszönhetően viszont francia vízumhoz jutott, így jutott el Párizsba, ahol első dolga volt ismeretlenül felkeresni dr. Monod-t a Pasteur Intézetben. „Minden bátorságomat összeszedve elmondtam neki, hogy ha megengedi, hogy a laboratóriumában dolgozzak, akkor hat hétre meghosszabbíthatom a tartózkodásomat, ellenkező esetben nagyon hamar vissza kell térnem Budapestre” – idézte fel Ullmann. Szökésre ekkor még nem gondolt, nem akarta hátrahagyni Budapesten maradt férjét, aki az '56-os retorziók után biztosan nem kapott volna útlevelet.
Így dolgozhatott Ullmann Ágnes az ötvenes évek végén két alkalommal is rövidebb időszakokat a Pasteur Intézetben. Visszaemlékezése szerint váratlan népszerűségre tett szert, amikor egyszer sikerült megszerelnie egy Spinco centrifugát. Ezt annak köszönhette, hogy Magyarországra az embargó miatt csak darabokban érkezhettek meg a hasonló laborfelszerelések, a kutatók így jól tudták, hogyan kell összerakni őket. Ezekben a hetekben került közeli barátságba François Gros biológussal, akinek bevallotta, hogy szeretne örökre Párizsba költözni. Így jutott el a problémájával Jacques Monod-hoz, akinek volt már tapasztalata a francia ellenállási mozgalomból, és megígérte, hogy megszervezi az akciót. Ullmann Bécsben élő ismerősének közreműködésével és jelentős pénzösszeg összegyűjtése után több titkos tervet is szőttek, de szélhámos embercsempészek miatt ezek sorra meghiúsultak.
A terv előkészítésében fontos szerepet játszott egy olyan csel is, amelyet Venetianer Pál biológus, Ullmann egykori magyarországi munkatársa szerint a közös munkájuk során fedeztek fel: Budapest és Párizs között színtelen keményítőoldattal írt üzeneteket küldtek egymásnak, amelyek jóddal kezelve váltak láthatóvá. A biztonság kedvéért Ullmann és Monod saját kódrendszert is használt. A megoldást végül egy lakókocsi és egy vállalkozó szellemű osztrák munkás jelentette, aki beleegyezett, hogy fizetség ellenében családi kirándulás álcája alatt kicsempészi a házaspárt Magyarországról.
Már csak a megfelelő találkapontot kellett megtalálni. Ezt Monod-val közösen szemelték ki a francia tudós hivatalos budapesti látogatása alkalmával, amely egyébként nagy siker volt: Sean B. Carroll könyve szerint 1948 óta akkor először hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásban a gén szó. Ullmann Ágnes és Erdős Tamás 1960 júniusában, a lakókocsi fürdőkádja alatti tárolóban meghúzódva jutott ki Magyarországról.
Párizsban Ullmann a Pasteur Intézet egyik kiemelkedő kutatója lett, tudományos igazgatóként, majd a nyolcvanas években igazgatótanácsi tagként dolgozott az intézményben, ahová még nyugdíjazása után is bejárt, amíg az egészsége engedte. Oktatóként is jelentős eredményeket ért el, 2019-es halála után el is neveztek róla egy épületet a Pasteur Intézet kampuszán. A magyarországi tudományos életben is részt vett, külső tagja volt az MTA-nak, és támogatta a kapcsolatot a Szegedi Tudományegyetem és a Pasteur Intézet között.
Szili Noémi biológus nekrológjában idézte fel a tisztelettel rettegett professzort: „Stílusa azonban sosem volt goromba, a kérdéseit sem gonoszság szülte, hanem az a hihetetlen elemi tehetség, amivel a legkomplexebb kutatási tervekben és adathalmazokban is azonnal meglátta a legfontosabb összefüggéseket és ilyesformán a hiányosságokat is. Ez, kiegészítve Ági lebilincselő társalgási stílusával, szurkálódó humorával és kifogyhatatlan anekdotáival, hozzájárult ahhoz, hogy kevés példaképeim egyikének tekintsem őt. Példaképnek mint kutatót, mint polihisztort és mint független, erős, sikeres nőt”.
