Háy János: Mohács

Szerintem rossz köröket futok, szarul ébredtem, otthagyott a csajom, többet ittam, azért. Nem bírom, hogy iszol, mondta, és lelépett. Ezért aztán még többet ittam, és ennek van következménye a mára. Kurvára szét vagyok esve. Eszembe jutott Mohács, de nem a busójárás, hanem a csata, mégiscsak magyar vagyok, van bennem olyan, hogy hazafiság, és ha már csajom nincs, legalább legyen bennem egy olyan érzés, amit szabadon érezhetek, és nem kell benne csalódnom. Jó, az igazat megvallva azért is jutott eszembe, mert elvállaltam, hogy megírom a Mohács-film forgatókönyvét, de még nem találtam ki, hogy miképpen lehet fiatalosra csinálni, hogy azok is lelkesedjenek érte, akiknek eddig csak egy hülye évszám volt, 1222, ja bocs, az az Aranybulla volt, 1526, amit meg kell tanulni a töritanár kedvéért. Be van ígérve a pénz, mert 500 éves évfordulója lesz. Szóval, egy rendes nemzet megemlékezik a saját bukásáról, legalább ötszáz évente, mert ez erősíti a nemzeti öntudatot, és mi mégiscsak itt vagyunk otthon. Élned, halnod kell, meg ilyesmi, ez valami versben van benne, de most nem jut eszembe, melyikben, de azért beleírom a forgatóba, mert olyan jól szól, bár ugye Mohács esetében az élned változat nem volt a csomag része. Azért vicces lenne egy olyan előfizetés, hogy kapsz egy marha széles internetet, és meghalsz.

Már egy csomó filmben voltam, írtam ilyen sorozatoknak dialógokat, jól fizetett, csak nem annyit, amiből radikálisan megváltoztathattam volna az életemet. Tényleg csak annyit, amit elfüstöltem esténként, meg jó, a kérót ki tudtam fizetni belőle. A kéró szót használom, mert készülök arra, hogy régies legyek, mert egy olyan forgatót akarok írni, amiben a régi és az új találkozik. Ahol mindenki otthon érzi magát, de különösen a fiatalok. A bácsi nem mohácsi, lehetne ilyen első mondat, és rögtön kibillentenénk a történetet a szokványos történelmi panelek közül. És akkor a bácsi megszólalna, hogy de, mohácsi vagyok, és én vagyok a vérszomjas Kemal Atatürk, most véredet veszem. Jó kezdés, rögtön bevonzza a nézőt, főleg, ha a zene is rásegít egy elektromos nagyzenekari hangzással.

Én egy fiatalos negyvenes vagyok, ezért is tudnék ilyen filmet írni.

Igen, lejárok a bulihelyekre, de nem lógok ki a sorból. És lehetett volna más csajom is, ha nem lett volna az, aki eddig volt, mert tényleg bárkihez odamehetek, és az rögtön látja rajtam, hogy velem érdemes. Nem, nem anakronisztikus, amit csinálok, különben sem használok ilyen hülye szavakat, hogy anakronisztikus. Igen, van sárga pulcsim, piros nadrágom és Converse tornacsukám. Én tulajdonképpen kurva jól nézek ki, és mégiscsak forgatókönyvíró vagyok. Ismerek egy csomó színészt, ha erről beszélek például, akkor az nagyon bejön. Csak kell egy kis idő, hogy megtaláljam a legkisebb közös színészt. Jó, ez talán így nem pontos, de Mucsi Zoltánt mondom, először így a teljes nevén, aztán hogy Kapa, mert mi mégiscsak haverok vagyunk, és ez tovább növeli az ázsiómat (mi az az ázsió, azért most elgondolkodtál, nem?), és csökkenti az életkoromat. Lassan harmincas leszek. Ennyi elég is, fiatalabb már nem akarok lenni.

Mohács, mi a faszt kezdjünk ezzel így ötszáz év távlatából? Lehet, hogy csak holnap kezdem el, hátha ma találok gyógyírt a fájdalmamra, hogy otthagyott ez a hülye picsa, és akkor lenne bennem akarat az alkotásra. Igen, hülye picsa, mert tényleg ki lehetne más, aki otthagy egy olyan embert, amilyen én vagyok. Mert én mégiscsak érzékeny vagyok, de tényleg, nem közhelyekben gondolkodok, érted, nekem van saját tartalmam! Meg tudok egy csomó dolgot, tudok mesélni Heisenbergről, el tudom mondani, hogy miért szar az Oppenheimer-film, például mert keveset szerepel benne a Heisenberg. És egy kicsit még gitározni is tudok, nem sok számot, de azokat jól. De ha a helyzet úgy hozza, szívesen és bárki kedvéért megtanulok dorombon is játszani, mert nekem nem baj, ha valaki szereti a népet, pláne a nép zenéjét. Bartók Béla is szerette. Én tudom, hol lakott Bartók Béla New Yorkban, helyesebben Manhattanben, és azt is tudom, hol a Kodály körönd.

Persze, ha most őszinte vagyok, és hallgatok az alkotói önismeretre, ami azért az alapja az alkotásnak, akkor Mohácsot azért csak jobb rosszkedvből, teljes szétesettségből indítani, mint boldogságból. Ha velem minden rendben lenne, akkor hogy tudnám átélni a csata tragédiáját? Összefügg az alkotó és a mű, ezt mindenki tudja, aki alkotó, csak az irodalomelméleti szakemberek tagadják, mert fáj nekik, hogy az író nem csak marha jó művet írt, még híres is, és odavannak érte a nők. Ebből, mármint az alkotó és a mű összefüggéséből viszont az következik, hogy mégiscsak ma kell hozzáfognom, mert elég nagy esély van arra, hogy holnap már boldog leszek, vagy legalábbis lesz csajom. Végre egy olyan film, amiben vannak igazi hősök, nem olyan, mint a legtöbb magyar film, ami csak arról szól, hogy milyen szar országban élünk. Alkoholisták, munkanélküliek, bűnözők, erre ki kíváncsi, de tényleg? Itt van például a Larry, arról a dadogós rapperről, annak a filmnek például mi volt a célja? Hát, elárulom. Csak az, hogy elterjessze, hogy a magyarok dadogósak, még finnugorul sem tudnak, nemhogy magyarul. Pedig a magyarok nem dadognak. Minden magyar tud beszélni. Az ilyen filmek a kisebbség bosszúja a többség ellen.

El kéne olvasni a csata történetét, de félek, hogy akkor elveszítem az eredendő lendületet, ami azért végig kell hogy röpítsen engem és később a nézőt is a cselekményen. Már látom a közösségi média lendületét is, az is egy történet, hogy miképpen van tálalva. A tiktok-posztokat, az instát, ezzel elérjük a fiatalságot. Rövid, de velős és véres képekkel sokkoljuk azokat, akiket, legalábbis így tudjuk, hogy csak így tudjuk, akiket már csak így tudunk sokkolni. A fészbukra is felnyomunk valamit, hogy az idősebb korosztály is megtalálja önmagát az alkotásban, mert ez egy alkotás, aminek az a lényege, hogy magunkra, a magunk érzelmeire ismerjünk rá, hogy azonosulni tudjunk valamelyik szereplővel. Mondjuk, ez egy kicsit nehéz, mert a többség, ugye, nem túlélő, még a király sem, Szulejmánnal meg ki akar azonosulni.

Amúgy hülyeség ez a történelmi hűség, a történelem történelem, a film meg film, érted!

Ugye nem kell elmagyaráznom, miért? Hogy a kétszer kettő mért nem négy egész kettő? Kalandosan dolgozzuk fel az egészet. Ez mekkora ötlet, nem is értem, hogy juthatott eszembe, de hát így van az ember, ha elhivatott a szakmájával. Mindig azon töri a fejét, hogy lehetne még jobban és jobban csinálni, ezért is ívelt fel pl. a Barátok közt akkorra, amikorra befejeződött. A csúcson érdemes abbahagyni, ez is azt mutatja, de hogy mikor és hol van a csúcs, na, ezt nehéz eldönteni. Van-e még feljebb? Persze, ha elég pénz van rá, akkor lesz feljebb, és lesz elég pénz, mert egy ilyen évfordulóról egy önmagára valamit adó nemzetnek meg kell emlékeznie. Különben is felállt a csapat, ami már eddig is bizonyított. Legalábbis én már bizonyítottam, bár senki nem tudja, melyik részeket írtam én a Barátok köztből, de annyit mondhatok, a legjobbakat. Így lehet felismerni a kezem nyomát.

Nehéz lesz a török szerepeket kiosztani, mert senki nem akar ilyen idegen lenni a saját hazájában. Lehet, hogy tényleg kell hívni török színészeket, mert ugye Bárdy György meghalt, aki valaha Jumurdzsákot simán felvállalta, de manapság ki vállalna török szerepet, hogy egy életre megpecsételje a sorsát? Hát, pont senki. Második Lajosra majd valakit keresünk a főiskolán, az sima ügy. Szép sudár, szőke fiú, hogy nagyobb legyen a lányok csalódása, hogy tök bénán belefullad egy kiszáradt patakba, ami a film kedvéért megárad.

Na, azért már alakul, már a péer és a szereposztás terén előre is léptem, egyszerűen a figyelem és a gondosság, a szakmai igényesség mindent előrevisz. Megvásároljuk a Mohács környéki szántókat, hú, de jó ötlet ez is, és ott fogjuk forgatni, a helyszínen, az már eleve kötelez, mármint hitelesség terén. A produkció majd tőlünk bérli a területet, marha rendesek vagyunk, hogy odaadjuk, és nem ültetünk bele repcét uniós támogatásért. Mert mi alapvetően rendesek vagyunk. Magyarok. És a magyarok olyanok, hogy a tízparancsolatból is legalább tizenegyet betartanak.

Amúgy tényleg úgy kell az egészet tálalni, hogy egy mindenki számára érthető, nagy hatású képpel indítunk, az előző ötlet (a bácsi nem mohácsi) nem volt elég jó. Azzal indítunk, hogy jönnek a migránsok, bár a magyar honvédség alakítja a tömeget, de mégis nagyon látszik rajtuk, hogy nem magyar honvédek, hanem törökök vagy szírek, de ez mindegy. Jönnek, és persze pont leszarják, hogy kerítés, mert akkor még rohadtul nem volt megépítve, amúgy, ha meg lett volna építve, akkor is átgázolnak rajta. Megállíthatatlan tömegek, mi a faszt akartok, mondják a magyar falvak lakói, de vérbe fagy a mondat a szájukon (fú, ez mekkora kép így szóban, mindjárt az elején, remélem, egy jó operatőr ezt meg tudja csinálni, és a zeneszerző is össze tud dobni egy rövid hanghatást a szablya hangjaiból; pengehang, halálhörgés és egy szintetikus sikítókórus, a nők hangja). Szóval, vérbe fagy a mondat a szájukon, mert egy török szablya elmetszi a torkukat.

Most nézem, ki is van a szultán mellett, aki már szerepelt egy sorozatban, mármint a Szulejmán címűben. Ezzel is előbbre vagyunk, a magyar néző már ismeri a főszereplőt. De ki van mellette? Úristen, magam is meglepődök, pedig én írtam bele ezt a kitalált szálat! Ott látom a fenséges padisah mellett Farkasch Mohamedet, Farkas Flórián testvérét. Hú, de ügyes ez a szereplő, hogy a szultán közelébe tudott jutni, pedig ő egy bérgyilkos. Na, innentől neki drukkolhatunk, hogy eredményes legyen.

Őt azért írtam bele, mert feltehetőleg meg fogja ölni Szulejmánt, és a gyász miatt a török sereg nem tud teljesíteni, mert nem lehet egyszerre temetni meg harcolni, mert aki ugye a könnyes szemét törülgeti, az nem tud szablyát forgatni, és végül megnyerjük a csatát.

De ha megnyerjük a csatát, na, ez egy reális probléma, akkor elmarad a katarzis, hiszen a magyar nemzet víziója a nemzethalál, ez tart minket életben. Így is történhetett volna, mert ez mégiscsak egy film, úgy történik, ahogy megírjuk, de mégsem így történt, és nem is így írjuk meg, harmonikusan keveredik a fikció a valós elemekkel. Az arány a fontos. Szegény Farkasch, én ez után a döntés után (mármint hogy vesztésre ítéltem) mégiscsak megsajnálom. Bár a feszültség kedvéért egy párszor feltámasztjuk majd. Hadd éljen és jöjjön vissza, hátha sikerül a szultánnal végeznie. Azok, akiknek fingjuk sincs a mohácsi vészről, rettenetesen izgulnak Farkasch Mohamed miatt, vajon sikerül-e neki, és persze csalódottak lesznek, hogy ez a szimpatikus akcióhős végül elbukik. Rögtön elkezdik fontolgatni, hogy érdemes-e még magyarnak lenni, vagy költözzenek-e Londonba.

Farkaschnak azért kell majd egy nagyjelenet, amikor, mint egy feleségét megcsaló férj, bevallja, hogy ő egy bérgyilkosch, akit Gárdonyi Géza küldött, hogy gyűjtsön adatokat a török seregről, valamint ölje meg a szultánt. Szerencsére ez utóbbi, ugye, nem sikerült, ezért is tudta Gárdonyi megírni az Egri csillagokat. Szulejmán akkor, mármint Farkasch nagyjelenete közben, elneveti magát, micsoda vérfagyasztó nevetés, hogy egy hitetlen porszem hogyan is tudhatna végezni vele, egy ekkora uralkodóval. Persze ekkor még nem tudja, hogy néhány évtized múlva épp itt, a magyarok földjén leheli ki lelkét, amely lélek persze nem is volt, na, mindegy, a muzulmánok lelkét ne ecseteljük, ne uszítsuk magunkra még az iszlám törvénykezést is.

Farkasch a színvallás után menekülni szeretne, zavartan nézelődik jobbra és balra, Horváth Lajos Ottó szemével, végül ránéz janicsár társára, Petőfi Alira, hogy Ali, nem tudnál megszabadítani? De Ali most kimutatta valós érzelmeit, hogy mindig is utálta Farkascht, mert tudta róla, hogy áruló, valamint hogy szemet vetett a szerelmére, Szendrey Ajsára. Ments meg, Ali, mondja Farkasch. Nem mentelek meg, mert egy geci vagy. A geci szó miatt nagyon fogják szeretni a fiatalok ezt a filmet, ráadásul azzal fejezte be a mondatot, hogy bazmeg. Mert egy geci vagy, bazmeg. Azért az is milyen menő, hogy két olyan ember beszél, akit én találtam ki, szóval nincs is.

Nagy erő van az alkotásban, nem létező emberek tudnak benne például beszélgetni.

Fú, most abbahagyom. Kifáradtam. Az alkotó pihen. Alig kezdtem el, és már elég jól állok. Egy ilyen éjszaka után! Azért jó volna, ha győznének a magyarok, ha megmenekülne az ifjú király, ha nem szakadna három részre a történelmi Magyarország, ha nem vernék le a szabadságharcot, ha nem harcolnánk rossz oldalon két háborúban is, ha győznénk ötvenhatban… Ha kilencventől olyan hazát tudtunk volna építeni, amilyen például a Zene Háza a Városligetben, ahol nem a víz, hanem a tehetség, a tudás, a szakértelem, az érzékenység, az egymás iránti figyelem és a jóakarat az úr.