Grecsó Krisztián: Kikerül és áthalad, avagy Pesten a helyzet?

2021. május 15. – 13:06

frissítve

Grecsó Krisztián: Kikerül és áthalad, avagy Pesten a helyzet?
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lesem a várost, mintha drónnal szállnék fölébe, bicikliutak hálója nekem a táj, a pirosnál belátok az autókba, letekert ablakok lőrésén szivárog a cigarettafüst (na, még egy utolsó Radnótiba oltott Nagy Lászlós-tagmondat): bevonszolta magát észrevétlenül a nyár; üvölt ki a technó, ezt sem gondoltam volna, mint a makkoscipő, legalább akkora meglepetés, hogy ez valakinek újra örömet okoz, tanulmányozom a várost, mint egy finn néprajzos, meglátva minden maiban a régit, és szinte semmi sincsen kedvemre, csak azt nem tudom, hogy én vagyok ilyen bitangul lelakott,

nekem nőtt a háztartási magány, akár egy dagadt feketehályog a szememre, vagy tényleg vadkelet lett a város,

mint a Die Hard valahányban, a gyerek észreveszi, hogy „sehol egy rendőr”, hát hogy lehet azt észrevenni, hogy nincsen az utcán rend és rendőr, ha nem lincselnek, és hát azt azért még nem; akkor meg milyen lényeges különbségből induljak el, ha nem lehet minden kigyúrt állat mellé villanyoszlopot állítani; eltörnek a mondatok, mint a beton, hajtom a biciklit az Üllői úton, magányos vagyok, mint egy redőny, irgalmatlan szmog van, a Heim Pál oltópontjáról a Delej utcán végig ér az emberoszlop, a Szenes Iván térig tekeredik a sor, nem csak a húszéveseké a világ; mellékszál: erről meg az jut eszembe, hogy ezentúl dacosan vissza fogok magázni minden húszast, amikor azt kérdezi, hogy valamit „tetszik-e”, „ne tetszikelj, te majom!”, ezt mondja belül az én huszonöt éve húsz éves szívem; szóval, itt a Vörösmartyra mart kérdés, ment-e ez az ország lejjebb, vagy eleve ennyire lent volt, vastagszik a járdán a gané, talajrétegekké köt a kutya-, galamb-, emberszar, három tucat Juhász Árpád föl nem fejtené; nade, az mondjuk konkrét, és legyen ez a viszonyítási pont, hogy a kovidháború előtt nem láttam autókat direkt áthajtani a piroson, mármint nem úgy, hogy a szaladó zöldsor végén, amikor még éppen vérnarancssárga, hanem úgy, hogy áll a sor, nézi az Üllői út, mint bukott diák, a körutat, és akkor jön az erős ember, 25 col, kikerül és áthalad, nincs itt semmi látnivaló, a Mária utca felől Leszik züllött unokája imbolyog ki buktáért, olyan dagadtra fújt süteményt kapni a sarki péknél, hogy belehalsz egy harapásba; na, jó, de ezen túl konkrétan érzem-e, hogy felfekvéses az ország, mindenkinek az öklében van az indulat, ütés előtt a nép, és még kér, hát, akkor kapni is fog, behajt az ötvenmillás V8-as biturbó a biciklisávba a gyerek és az anyja közé, rémülten csapkod a lófarok, ahogy hátra-hátrales a kislány, inog a bringa, mint a nád, zokogva tapossa a pedált; mikor lett itt ennyi kopasz, ki fújta föl az embereket, engem is letol a biciklisávban egy futárautó, rohad a hátulja, mint egy ukrán vetőgép, és akkor megértem, hogy

a szemérem, az hiányzik, elszabadult, kiömlött a szégyentelenség, a rengeteg kitérdelt melegítő mind üzen, azt sikítják, hogy mindegy, már nem számít,

a barométer esőre, az égadta világon semmi se számít, ott rohadjon meg az egész, ahol… Stop.

Ezt megpróbálom újrafogalmazni.

Hol a jó? A tető alól muskátli néz, öntik föl a bűzös légkondit Marosiéknál, túlfojt az oldat, csapkod be az óvodába, de hiszen ezer csinos faluban élünk, és akad itt még szeretet, Zalán behangolta Irénke néninek a Klubrádiót az internetre, tizenhét éve élnek egymás mellett, és még sohasem beszéltek, nemhogy a másik lakásába bemerészkedtek volna, lám, mire jó, hogy rossz, bár már másnap ledobta a wifi, vagy a wifi a rádiót, ki érti ezt, és Zalán még egyszer behangolta, de ő is érezte, meg Irénke is, hogy többet nem fogja, és ha akar, elszökik a net, vagy begorombul a körülményes készülék, és Irénke még nem az a generáció, aki tudná, hogy egyszerűen ki kell kapcsolni, hogy újra kell indítani az egészet, mindegy, mi az: reset neki.

Azért nekem mégis az a legnyomorultabb az egészben, hogy nincs kire fogni.

Hogy hiányoznak az oroszok.

Ne tetszikelj, ne tetszikelj, mert megjárod!

Telextárcák

A Telex tárcarovata egy küldetés. Küldetés, hogy a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból jórészt kikopott, az online médiában pedig meg sem honosodott tárcanovella műfaját új életre keltsük. Célunk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasóhoz, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem a lehető legszélesebb körben: olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas – ahogyan az 1900-as évek első felében még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!