Haász János: Elbocsá

2021. február 20. – 08:46

frissítve

Haász János: Elbocsá
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bocsá… Kezicsókom, legyen szíves, hölgyem. Egy kávét kérnék, eszpresszót, feketén, cukor nélkül, tej nélkül, tejszín nélkül, minden nélkül, meg van itt ez a két zsömle, parizer, tejföl. Látom, az Esztike nem dolgozik. Hogy? Beteg? Remélem, nem a covid.

Persze, hogy ön is reméli, kezicsókom. Igen, feketén, minden nélkül.

Feketén, mint én, igen. Kedves asszonyom, maga igazi mókamester. Ezek szerint valahol kormos maradt a homlokom, más nem látszik ki a maszk alól.

És ne tessék szégyenlősködni, keresse csak azt a gombot.

Okos vagyok, az asszony is ezt mondta, hogy nekem minden apróság feltűnik. Columbót se szeretett nézni velem, ja, nem is azt, hanem azt a másikat, a bajuszos franciát, mert én észreveszem a legapróbb jeleket…

Azt, azt, igen, a Poárót. Kegyed is szokta nézni?

Igen, nemcsak okos, hanem olyan sármos is, az én nejem is mondta ezt. De mondjuk ő igazából a Tillát szerette, tudja, azt a tévés fazont. Hogy az is annyi idős, mint én, mármint kábé annyi, szóval ilyen jó negyvenes, és milyen jól tartja magát, meg milyen sármos. Mondjuk már akkor sejthettem volna, de hát az ember utólag mindig tudja, hogy mikor sejthette volna.

Ahogy mondja, kezicsókom, ahogy mondja, utólag mindig könnyen okos az ember. De hát én úgy voltam vele, hogy az én megjelenésem ott, a háztetőkön vagy a kéményeknél mit számítana. Hogy majd a szén-monoxid nem lesz mérgező, vagy a szél nem kap belém olyan cudarul, ahogy a város felett egyensúlyozok, ha én is sármos leszek, befésülve a hajam, vagy mittudomén, nem?

Na, ugye. És ha már ilyen jól elbeszélgetünk, legyen már olyan kedves, adjon egy körtét is. Nem, nem, csak egy kis tüskét.

Rakétát, igen, ha így érti, hát én így is értem. Meg akkor várjon csak, látom, úgysincs itt senki, hozok hozzá egy sört is, felszisszentem, ne teljen el az este hiába.

Hogy mi? Hogy miért ilyen szigorú velem, kedves… A nevét megkérdezhetem? Az Esztikéét tudom, ide járok időtlen idők óta, na jó, hát úgy bő féléve, amikorra sajnos túl sok apró részletet vettem észre az asszonyon, főleg mondjuk azt, hogy velem ugye soha, mert mindig fájt a feje, aztán mégis csak szedte azokat a tablettákat, meg egy ideje már elég sok volt a túlóra, az estébe nyúló értekezletek, meg a vidéki utak, mondjuk utazási irodában dolgozott, de akkor is, na. Persze, egy darabig elfogadtam ezt, szegénynek az elmúlt években sorra szűntek meg a munkahelyei, amikor megismerkedtünk, még egy nyugdíjpénztárnál dolgozott, aztán azokat egyszer csak megszüntették, pedig amiattuk költöztünk ide, Pestre.

Szóval kegyed is vidéki. De nem, én nem az Alföldről, Miskolc mellett laktunk, a hegyekben. De jártam az Alföldön is sokat, a bátyám oda házasodott, a Tisza mellé, aztán segítettem neki építkezni, meg elköltözni az asszonyától, aztán megint építkezni a másik asszonyával. Hát én nem tudom, az a nagy lapos vidék, kinek jó az, ugye, hát kegyed is elköltözött onnan, nem csodálom.

Persze, férfi miatt, mindig a férfi miatt, meg a nő miatt történnek dolgok. Én is ugye, otthagytam a kis hegyeimet, mondjuk abban a nagy szomorú szegénységben nem is sokan maradtak, dolgozni én is bejártam Miskolcra, nekem szerencsére mindig volt rendesen munkám, de az asszonynak azzal az egy kis közgés érettségivel hol igen, hol nem. Ezért jöttünk Pestre, milyen jónak tűnt az a munkahely akkor, olyan irodában, hogy légkondicionált. Meg ingyen kávé volt nekik, és palackos víz, mintha a csapvíz nem lenne jó. Mondjuk otthon jobb volt, de hát azt mondják, a csapvíz is olyan, mint a házi pálinka, mindenkinek csak az a jó, amihez otthon szokott. Az Alföldön ittam én még a maguk gyógyvizéből is, hát a záptojás jobb annál. Na de tényleg, úgyse jön be már senki, mindjárt záróra, az utcáról be se látni, a kávé kezd kihűlni, a sör felmelegedni, legyen olyan jó, ha nincs kamera, forduljon már el pillanatra, kapjam be ezeket sebtiben.

Hogy hátulról ne vegyem szemügyre magát, hát asszonyom, olyasfajtának tűnök én? Én életem végéig hűséges lettem volna az én Editemhez, én komolyan gondoltam, hogy ásókapanagyharang, nem úgy, mint a bátyám, hogy egyik ágyból ki, másikba be, szerintem meg se jegyezte a feleségei meg élettársai nevét.

Én hűséges fajta vagyok, és hát Editet is ilyennek gondoltam, komoly lánynak, de aztán itt Pesten valami történt vele,

hogy megszűnt az a nyugdíjas munkája, vagy hogy aztán bezárt az a bankfiók, ahová átment dolgozni, és aztán dohánybolt is, mert be kellett zárniuk, amikor jöttek a nemzeti trafikok, hogy ezek miatt-e, nem tudom. De az biztos, hogy valami megváltozott benne, láttam én ezt, de örültem, amikor végre elhelyezkedett egy utazási irodánál, sok volt a munka, ő meg szorgalmas asszony, gondoltam egy ideig, avégre az a sok túlóra, mert hogy végre van valami biztos állása, hát amennyi sok turistát láttunk akkoriban itt, nemigaz. De aztán kiderült, hogy inkább biztos fekvése volt már, gondolom, valami kis kollégájával egymásra találtak, mert amikor megszűnt az a munkahelye is, ugye a válság miatt, utána már nem szedte a kis tablettákat, és folyton feszült volt, hát ehhez még Poárónak se kell lenni, hogy rájöjjek, ezért fájt neki otthon mindig a feje, pedig én már a szén-monoxidra is gondoltam, hoztam is haza egy érzékelőt, mert milyen csúf halál lenne, hogy a kéményseprő nem munka közben, hanem egy békés éjszakán, az ágyában szenved szén-monoxid-mérgezést. De ami otthon megrontotta a levegőt, az nem a gáz volt.

Hogy magának távfűtése van? Hát azt mondják, az jó nagyon. Én még csak barátkozom vele, ebben a panellakásban, itt, a túloldalon, a színház mögött, itt nekem is az van. Tudja, vagyis hát dehogy tudja, amikor szétköltöztünk, először haza akartam menni Borsodba, de mondták a kollégák, hogy ne legyek már hülye, válság van, mindenfelé szűnnek meg a munkahelyek, itt, Pesten, meg százezer-számra vannak lakások. A Géza barátom is folyton azzal jött, hogy itt mindig lesz mit söpörni, kotorni, meg ugye folyton építkeznek is, ha nincs sormunka, akkor is ott van az égéstermék-elvezetők, vagy ahogy maguk, laikusok mondják, a kémények rendeltetésszerű és biztonságos használatra való alkalmasságához szükséges szakvélemények készítése, a szén-monoxid-érzékelők felszerelése, nem sorolom, látom, már a sormunkánál el tetszett veszíteni a fonalat.

Ugyan, ne szabadkozzon, nekem kellene, hogy így feltartom, csak ha elkap a szakmázás, nem bírok leállni, nekem már az apám és a nagyapám is kéményseprő volt. Nagyapám még mászott be nagy gyárkéményekbe, na ő aztán tiszta fekete volt a nap végén, nemcsak a kaparóvasa meg a kéménycsigás golyóskötele, mondjuk el is vitte a tüdőbaj, még ötven se volt, persze lehet, hogy a napi egy doboz szűrőtlen cigi se tett jót neki. Szóval mi így családilag vagyunk kéményseprők, pedig ez nem egy ilyen családon belül öröklődő dolog, mint a Zwackéknak az unikumfőzés. Jaj, angyalom, jut is eszembe, egy utolsót még így tizennyolcötvennyolckor hadd kérjek már, de legyen most az a tüs… rakéta, szóval ha már emlegettem, legyen egy kis unicum most, egyszer élünk, meg hát ünnepelünk ma, vagy gyászolunk, ahogy nézzük, hozok is hozzá még egy dobozt is a hűtőből, tessék aztán kasszázni…

Igen, igen, ezt már kint iszom meg, de van még egy óra a kijárásig, olyan jól elbeszélgettünk, esetleg…

Ja, hogy Erzsébeten lakik, hát igen, oda hosszú az út, akkor nem tartom fel, eliszogatom én ezt magamban itt, aztán hazaballagok, az az üres lakás nem szalad el.

Hogy mit ünnepelek, kezicsókolom? Tényleg, ezt majd elfelejtettem itt a nagy sietségben, hogy a járőr ránk ne törjön. Hát azt, hogy ez a Géza, ez jól benézte, hogy ez milyen biztos munkahely, mondjuk én csak Edelénybe nem költöztem vissza, de ő egy londoni munkára mondott nemet tavaly, hogy ez egy nyugdíjas állás. Hát nem az, kezicsókolom, nem az. Ma reggel behívattak, aztán

mondták, hogy fel is út, le is út, ez volt a csoportvezetőnk vicceskedése is annak idején, mert hát érti, előbb felmegyünk, aztán meg le. De most már nem megyünk fel, most már csak a lent van,

ki lettünk rúgva, és hát ha a kéményseprő vállalatnak nem kellünk, akkor kinek fogunk, nem olyan szakma ez, már meg ne haragudjon, mint a bolti eladóé, hogy ha nem kell az Aldiba, akkor elmegy a Lidlbe, azt csókolom. Szóval lapátra lettünk téve, és már az asszony sincs meg, akinek ebben a kirúgásosdiban rutinja van, meg sok-sok kartondoboza otthon, minden munkahelyen kapott egyet, amiben elpakolhatott. Nem tudom, de remélem, hogy legalább egy kartondoboz, az nekünk is jut majd, még ha gyúlékony is.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!