Az aszály már stresszelte az élővilágot, miért kell még inváziós halakat is rakni egy hortobágyi tóba?
Nagy Márk Roland a Facebookon 18 ezer követővel rendelkezik, rendszeresen tesz közzé olyan tartalmakat, amelyek a vízmegtartás fontosságáról szólnak, és videóiban azokat a saját, kisléptékű projektjeit is bemutatja, amelyekkel újra vizet visz a tájba, feléleszt csatornákat vagy kiszáradt tómedreket. A kiszáradó Magyarországon aligha kérdőjelezné meg bárki ezek hasznosságát és a civil aktivizmust, de néhány napja Nagy egy olyan videót is megosztott, amellyel hivatásos természetvédők és kutatók között is nagy felzúdulást keltett. Egy, a Hortobágyi Nemzeti Park területén található feltöltött tóba idegenhonos és inváziós halfajoknak számító ezüstkárászokat és kínai razbórákat telepített, holott tisztában volt vele, hogy ez tilos. A sok kritikus komment ellenére rengetegen voltak olyanok, akik Nagyot ünnepelték és elfogadták az érvelését, leginkább azzal a felütéssel, hogy ő legalább tesz valamit. Ezért is gondoltuk, hogy érdemes egy kutató segítségével végigvenni az eset tanulságait.
„Olyan ez, mint az oltástagadás, a kommentek többségében újra és újra megkérdőjeleznek olyan tényeket, amelyeket már számos kutatás igazolt” – mondta Lukács Balázs, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének megbízott vezetője. Úgy érzi, a tudománynak korlátozottak a válaszlépési lehetőségei, amikor a közösségi médiában emberek összefüggéstelen dolgokat tesznek egymás mellé, vagy hiteltelen információkat osztanak meg. Az így kialakuló téves értelmezéseket tovább erősítheti, ha az emberek a saját véleménybuborékukban újra és újra ugyanazokkal az állításokkal találkoznak.
A hazai vizekbe az ezüstkárász és a razbóra kívülről került be, nem őshonosak az itteni faunában. Agresszív és veszélyes fajnak számítanak, nem véletlen, hogy jogszabályok alapján tilos a kihelyezésük a természetes vizekbe, sőt a terjedésüket meg is kellene akadályozni.
„Ez a két faj sokszorosan bizonyítottan károkat okoz nálunk a természetben. Kiszorítják az őshonos fajokat, és ha elég sokat kiszorítanak, akkor egy néhány fajból álló közösség könnyen összeomolhat, amelynek az egész táplálékpiramisra hatása van, és ez gazdaságilag is mérhető hatású lehet” – mondta Lukács Balázs.
Az ökológiai közösségek felbomlása, átalakulása más hatásokkal is jár. Ha csak néhány faj marad, akkor egy víztest gyakorlatilag sivataggá válik, megszűnik egy sor addig működő ökoszisztéma szolgáltatás, ami az embert is biztosan érintő pocsék vízminőségig fajulhat.
A kínai razbóra nagyon gyorsan tud szaporodni, és a többi halfaj ikráit is pusztítja, már ezzel csökkentve az állományaikat. A razbóra sok más fajnak táplálékkonkurense, de azzal is gondot okoz, hogy egy veszélyes halparazita, a Sphareotecum destruens hordozója, és ezzel ponty- és pisztrángféléket is meg tud fertőzni.
Az ezüstkárász régebb óta van jelen Magyarországon, és ez a faj szaporodási stratégiájával tud a többi fölé nőni. Egyetlen nőstény példány is elég egy vízbe, hogy szaporodni tudjon, mert az ikráját bármelyik más közeli rokon faj meg tudja termékenyíteni, mondta a kutató.
A kutató szerint az ezüstkárász és a razbóra veszélyeivel az akvakultúrában dolgozók is tisztában vannak, aki például pontyot termel, nem akarja, hogy jelen legyen a vizében.
Lukács szerint hiába rendelkezik inváziós fajokról a természetvédelmi törvény, a hatósági ellenőrzés gyenge, nem tud ott lenni minden telepítésnél, leginkább mindenki józan belátására van bízva, hogyan kezeli ezeket a halakat.
„Egy polikrízisben vagyunk, amelynek eredményeként egyre kevesebb tere van az őshonos fajoknak. A világ összes vízfelületének csupán egy százaléka édesvíz, és ezek durván stresszelve vannak. Ha így haladunk tovább, a maradék vízben sem lesz semmi, jönnek az óriási összeomlások, majd egymást érik a nagy vízvirágzások és halpusztulások. Egy aszályos időszakban a vízhiány eleve stresszeli az élőhelyeket, ő pedig az inváziós fajok betelepítésével egy másik problémát generált, egy plusz negatív hatást hozott be, ahelyett, hogy honos halakat telepített volna be. Ez a természetvédelem támadása” – mondta Lukács Balázs.
Nagy Roland Márk a videóiban gyakran nekimegy a hivatalos természet- és környezetvédelemnek, az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot tétlenséggel vádolja, de a Hortobágyi Nemzeti Parkot is megtalálta már. Azt vallja magáról, hogy ő mint vadőr egy csomó olyan dolgot véghez tud vinni, amiket a nemzeti parkok munkatársai jogi következményektől tartva nem mernek meglépni. Magát egy rendszeren kívüli aktivista szerepébe helyezi.
A haltelepítés szabályozatlansága problémát jelent. Míg a legtöbb beruházásnál le kell folytatni egy környezeti hatásvizsgálatot, addig haltelepítésnél ilyesmit nem írnak elő, pedig az jelentős mértékben át tudja alakítani az adott víztest ökológiai állapotát, és ezzel a vízminőségét. Van aki figyelembe sem veszi, milyen egy horgászati hasznosításba vett tó természetes eltartó képessége. Arra is vannak példák, hogy szánt szándékkal tesz valaki nagy mennyiségben szintén inváziósnak számító amúrt vagy busát a tavába, és ennek a törvényszegésnek szinte sosincs következménye. Lukács Balázs szerint az ideális az lenne, ha az ilyen telepítéseknél szakember ellenőrizné a folyamatot, sőt a legjobb az lenne, ha nem is lehetne a piacon elérni ezeket a halakat.
„Az idegenhonos fajok megjelenésében és a terjedésük megelőzésében sok múlik a lakosság tudatosságán. Számos faj emberi közreműködéssel kerül a természetbe, például dísznövények kiültetésével vagy akváriumban tartott állatok szabadon engedésével. Ezért fontos, hogy a kertben vagy akváriumban tartott növényeket és állatokat ne telepítsük ki a természetbe, legyen szó akár egy kaktuszról, indiai lótuszról, vagy a kék integetőrákról. Ha egy idegenhonos faj megtelepszik, nehéz előre látni, hogyan változtatja meg az ott élő fajok közötti kapcsolatokat, milyen közvetlen és közvetett hatása lesz az élőhelyre. Egyetlen kitelepítés is olyan, egymásra épülő változásokat indíthat el, amelyek később egymással összefüggő ökológiai problémákat okozhatnak” – mondta.
Nagy Roland Márk a videójában úgy tekint a tavára, mint egy zárt rendszerre. Abban igaza is van, hogy a ragadozók, legyenek halak vagy madarak, nem tesznek különbséget egy idegenhonos vagy honos hal között, de egy ponton aztán teljes hátraarcot vág, és azt mondja, hogy a tóba telepített csukák megszokják az ezüstkárászokat, és egy idő után már csak azokra rabolnak. „Egy ragadozó optimalizál, azokat a fajokat eszi meg, amelyeket könnyen meg tud fogni, egy tóban van gőte, béka és még ezernyi más préda” – mondta erre Lukács Balázs.
Nagynak az az érvelése is sántít, hogy az ő tavával tehermentesíteni tud más élővizeket. A magyarázata szerint, ha nála megeszik az inváziós halakat, akkor más vizekben nem vadásszák le a honosakat. A betelepített inváziós halakat ő takarmányhalaknak nevezi, és szerinte a fajfenntartásban nagy szerepük van.
De ha egy tónak nincs közvetlen vízi összeköttetése más élővizekkel, egy hal akkor is tovább tud terjedni.
„Egy invázióbiológiai kísérletünkben kiderült, hogy az ezüstkárász ikrája a madarak gyomrában is túl tud élni, simán átmegy a tápcsatornán, ezért nagyon könnyen tud terjedni. A madarak akár a lábukon is át tudják vinni ennek a két fajnak az ikráit” – mondta Lukács Balázs.
Nagy Roland Márk videójára válaszul a ritka lápi póc védelmi programjában résztvevő kutató Kiss Balázs is készített egy videót, amelyben arról beszél, hogyan tizedelte meg a szintén inváziós fajnak számító amurgéb a lápi póc állományát. A kutatásuk egyértelműen megmutatta, hogy tőkés récék lábaira tapadva kerültek egyik vízből a másikba az amúrgébek ikrái, és ez átvitel más fajoknál is működik.
A haltelepítős videó után kerestük a Hortobágyi Nemzeti Parkot, hogy hogyan kommentálják azt, tudtak-e róla, de egyelőre nem kaptunk választ tőlük.
