Százezerhez közelít a csőtörések száma évente az országban

A Víz Koalíció még a bíróságot is megjárta annak érdekében, hogy megkaphassa az állami tulajdonú vízszolgáltatók 2024-es közérdekű adatait, de így is csak a választások után tudta elkezdeni azt a munkát, amelynek az eredményeként mostanra elkészült a koalíció 2024-es adatokra épülő szakmai tanulmánya.

A tanulmány fő megállapítása az lett, hogy az ivóvízhálózatok nem mutattak javulást a korábbi évekhez képest – derült ki a Víz Koalíció Hová tűnik a vizünk? című tanulmánybemutató és közösségi részvételi konferenciáján kedden Szentendrén. Az esemény fővédnökségét Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere és Rentz Tamás, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkára vállalta.

A hálózati hibák száma 2023-ról 2024-re 2,5 ezerrel nőtt: 96 449 esetet jelentettek a teljes országos vezetékszakaszon, ami azt jelenti, hogy továbbra is kilométerenként átlagosan évente van egy csőtörés. A teljes hálózat közel 85 százaléka túlnyomóan kockázatos vagy kockázatos.

A kitermelt, megtisztított és a hálózatba betáplált ivóvíz ötöde továbbra is veszteségként jelentkezik (a hálózati veszteség 20,64, az értékesítési veszteség 23,4 százalék). A felújítási ciklus időtartama ismét 324 év, miközben a vezetékek tervezett életkora átlagosan 50–100 év. Összességében a hálózati rekonstrukció üteme mind jobban lemarad a hálózat amortizációjától, miközben a víziközmű hálózat egyre kritikusabb állapotba kerül.

A tanulmány felveti a jelenlegi helyzet kialakulásához jelentős mértékben hozzájáruló
rezsicsökkentés felelősségét, amely ráadásul a korábban sem egységes és jelentős különbségeket mutató lakossági víz- és csatornadíjakat hosszú évekre konzerválta. Miközben a víz befagyasztott ára irreális mértékű: ma egy liter átlagosan 34 fillérért megvásárolt ivóvíz előállítási költsége 78 fillér.

A Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap hiánya évről-évre nő, a 2024. évi
negyedévente 19,2 milliárd forint mára meghaladja a 32,4 milliárd forintot, ami a tanulmány szerint állami szubvenció nélkül nem lesz képes megoldani a szolgáltatók finanszírozását. Mivel a jelenlegi finanszírozással az ágazat hosszú távú működőképessége nem tartható fenn, javasolták egy sávos lakossági ivóvízdíj bevezetésének lehetőségét, és javaslatokat tettek az állami és önkormányzati támogatással megvalósítható víztakarékossági beruházásokra is.

Az egyre fogyó vizünket nemcsak felelőtlenül pazaroljuk, de számos módon szennyezzük is – áll a tanulmányban. Ezek közé a szennyezők közé tartoznak a mind befogadóképességükben, mind kapacitásukban túlterhelt szennyvíztisztító telepek is.

A tanulmány megállapításai szerint 2024-ben a szennyvíztelepek

• 13 százaléka 100 százalékos, 9 százalékuk 120 százalékos lakosegyenérték kapacitás fölött,
• míg 14 százalékuk 100 százalékos, 6 százalékuk pedig 120 százalékos hidraulikai kapacitás fölött működött, ami a szennyvíztisztító rendszerek jelentős és
  folyamatos túlterhelését jelenti.
• Még riasztóbb, hogy az összes szennyvíztelep 40 százaléka időről időre meghaladja a kibocsátási küszöbértéket.

Összességében elmondható, hogy a szennyvízkezelés legnagyobb problémája országos szinten a tisztítókapacitás hiánya, ami azt jelenti, hogy a rendszer nem képes maradéktalanul megtisztítani az azon átmenő szennyvizet, mielőtt az az élővizeinkbe kerül.

Az esemény egyik házigazdája a szentendrei Városházán megrendezett eseményen azt mondta, „a térségben élők az idei nyáron a saját bőrükön tapasztalhatták meg azt, amit a Víz Koalíció évek óta hangoztat, hogy egy vizünk van, amelynek alrendszerei elválaszthatatlanok egymástól.

Ha nincs elég víz a tájban (az áradások és a bőséges csapadék elmaradása miatt), és még azt a keveset sem fogjuk meg, ami érkezik, a rendelkezésünkre álló vízzel viszont felelőtlenül bánunk (korlátlanul és ellenőrizetlenül használjuk), akkor nemcsak a vezetékes vízszolgáltatásunkat nyújtó kutak vízhozama, de a teljes magyar vízbázis kerülhet veszélybe.

Ha ezt a szennyvíztelepeink elégtelen működése miatt az élővizeink és így a vízbázisaink szennyezésével tetézzük, miközben az elavult közműhálózatunkból a
kitermelt ivóvíz közel negyede elfolyik – akkor nemcsak nemzetstratégiai és nemzetgazdasági, de egyéni szinten is el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tovább”.