Szép sárga virága van, de csak a gyűlölet árad most felé

Az utóbbi hetekben lépten-nyomon olyan Facebook-posztokba botlik az ember, amelyeket szentségelő biciklisek tettek közzé, miután az alattomosan tüskés királydinnye kiszúrta a gumijukat, általában nem is egy helyen. A királydinnye régóta itt élő növény, de mintha most robbant volna be igazán a térfoglalása. Úgy tűnik, a fél országot elfoglalta, egymástól távol eső települések is hírt adnak közösen megszervezett irtóakcióikról vagy sziszifuszi küzdelmekről, és már civilek által létrehozott, bejelentős elterjedési térképe is van.
A királydinnye egyéves, sárga virágot hozó, lágyszárú növény, amely május–júniusban csírázik ki, az életciklusa nagyjából szeptember végéig tart, és magként tud áttelelni. A neve megtévesztő, mert egyáltalán nem dinnye, és a megjelenésében sincs semmi királyi. A növény népi nevei jobban is leírják, hogy mire lehet tőle számítani. Ismerték sulyomszurdancs, földi sulyom vagy banyafog néven is. Tövises termése szinte mindig úgy helyezkedik el a talajon, hogy az egyik tüske felfelé néz, így garantáltan fájdalmas élmény, ha valaki rálép, nem csoda, hogy már régóta megkeserítette emberek és legelő állatok életét. A növény trükkjét ellesve hozhatták létre a vassulyom nevű harci eszközt, amelyből ha elég sokat elszórtak, harci szekereket, elefántokat, lovasságot és tevéket lehetett megsebesíteni és lelassítani. Manapság gumiabroncsos járművek ellen szoktak hasonló eszközt bevetni.
A királydinnye a trópusi, a szubtrópusi és a meleg mérsékelt égövben is őshonos, a hagyományos kínai és indiai orvoslás használja is. Csecserits Anikó, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa azt mondta, hogy a Kárpát-medencei elterjedéséről kevés adat áll rendelkezésre, valószínűleg itt is több száz éve jelen van, de akár több ezer éve is itt élhet. „Nem egy friss jövevényről van szó. Azt biztosan tudjuk, hogy már az első hazai határozókönyvekben ott volt, az egyik kollégám nemrég egy 1525-ös feljegyzést is talált róla. Szlovákiában viszont még nem olyan régóta van jelen, az 1990-es években kifejezetten ritka fajnak számított ott. Emiatt szomszédunkban jelenleg is védelem alatt áll, eszmei értéke darabonként 200 euró, de gyanítom, ez nem sokáig lesz így.”
A királydinnye nevével a legtöbben valószínűleg először Petőfi Sándor Az Alföld című versében találkoztak: „A csárdánál törpe nyárfaerdő / Sárgul a királydinnyés homokban / Odafészkel a visító vércse, / Gyermekektől nem háborgatottan” – olvasható a versben, ami nagyjából jól meg is határozza, milyen élőhelyet kedvel a növény. Eredendően a Duna–Tisza közén volt elterjedt, az alföldi homokos talajokat foglalta el. Csecserits Anikó azt mondta, hogy a ruderális növények közé sorolják, azaz olyan zavarástűrő faj, amely a bolygatott területeken terjed. Olyan helyeken jelenik meg, ahol felnyílik a talaj, nincs évelő fajokból álló zárt növényzet, például erősen legeltetett területeken, vasútvonalak mentén, vagy ahol, mondjuk, kikapálják a konkurenseit.
A királydinnyét az ökológusok általában nem tekintik igazi idegenhonos inváziós fajnak, annak, hogy most szinte robbanásszerűen terjed, egy oka van: a nagyon száraz és nagyon meleg időjárás. Egyszerűen jobban bírja a forróságot, mint más növények. „A királydinnyének van egy trükkje, ő is a C4-es típusú fotoszintézist alkalmazza, a szén-dioxid megkötésében hatékonyabb a száraz, forró környezetben, egyszerűen magasabb hőmérsékleten van az optimuma” – mondta Csecserits Anikó.
A királydinnye előfordulási helyei nemcsak egy civil térképre kerültek fel, hanem a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke is indított egy kutatást, amelyben a növény ismertségét, hazai előfordulását, az általa okozott kellemetlenségeket és a védekezés lehetőségeit mérik fel.
Aki meg akar szabadulni a gyomként terjedő királydinnyétől, az akkor hatékony, ha még azelőtt kihúzza a növényt a földből, mint hogy az termést hozna. Fűkaszával nem sok sikerre lehet számítani, a laposan elterülő növényt eleve nehéz nyírni, de ha sikerül is elkapni, akkor a feldarabolódásával a magok szétszóródnak, és csak nagyobb területen kap esélyt a terjedésre.
Molnár V. Attila botanikus egy blogbejegyzésében a védekezés lehetőségeit is számba vette a szakirodalom alapján. Azt írta, hogy az egyszeri beavatkozás kevés lehet egy adott területen a növény életciklusa miatt. A kelés időben elhúzódhat, így eltérő időpontban jelennek meg a növények. A kezelés célja az újabb termésképzés és a termések széthordásának megelőzése lehet. Ennek megfelelően a korai eltávolítás, a már jelen lévő tüskés termések összegyűjtése és a fenntartó gépek tisztítása indokoltabb megközelítés, mint egyetlen késői kaszálás. Tartósabb eredményhez az élőhely állapotára is figyelni kell. Ahol a terület rendeltetése megengedi, a csupasz, rendszeresen bolygatott foltok csökkentése és a megfelelő növényborítás fenntartása mérsékelheti a megtelepedés esélyét.
A királydinnye toktermése nagyjából egycentis és 4-5 résztermésre bomlik, ezekből állnak ki a fél-egy centis tüskék, amelyek cipőbe, autó- és kerékpárgumikba, kutyák mancsába és legelő állatok patájába egyaránt képes belefúródni. A kutatók érdekes megfigyelése, hogy a királydinnye különösen hatékonyan terjed a vasútvonalak mellett, és azt feltételezik, hogy a vonatszerelvények valamelyik alkatrészébe beleakadva tudnak esetleg hatékonyan terjedni a kiszáradt toktermései.

A királydinnye térfoglalásának a meleg mellett az épített környezet is kedvez, ott is gyakran száraz, nem túl jó talajok vannak, amelyeken meg tud élni. Útszéleken, útpadkákon, járdarepedésekben, parkolókban, vasútállomásokon is megjelent már. Csecserits Anikó idén nyáron látott olyan területet, ahol szinte csak a királydinnye alkotta a gyepet, legalábbis az volt, ami zöldellt még.
„Már a 2022-es aszálynál látszott, hogy nagyon jól ki tudja használni a lehetőséget, ha a szárazság miatti pusztulás bolygatással is párosul. Például az egyik mintaterületünkön már ott megjelent, ahol a terepjáró nyomot hagyott. Attól nem kell tartani, hogy ahol egyszer megtelepedett gyomként a királydinnye, akkor az ott is marad, ugyanis ha az évelőfüvek be tudnak nőni a területre, akkor ő nem lesz képes nagy számban megjelenni” – mondta Csecserits Anikó.
Míg itthon leginkább átkozódnak a királydinnye miatt, vannak olyan térségek, ahol a növényt még termeszteni is próbálják. Hajlamosak rá gyógynövényként is tekinteni, a libidó és a szexuális teljesítmény fokozására szedik, de a sporttáplálkozásban is megjelent már mint természetes teljesítményfokozó. Ezeken a területeken a hatásossága azonban nem kellően bizonyított, és semmiképpen sem javasolt otthoni módszerekkel megpróbálni valamilyen hatóanyagot kinyerni belőle.
Ha már a királydinnye gyakori áldozataival kezdtük, megosztjuk velük a Magyar Kerékpáros Klub szegedi szervezetének hasznos tanácsait:
- Ne hajtsatok le az aszfaltról, betonról, ahol lehet, kerüljétek a poros, homokos részeket.
- Ha gyanús pattogást hallotok haladás közben, inkább álljatok meg, és ellenőrizzétek a gumit, hátha még ki lehet szedni a kis rohadékot, mielőtt kiszúrja.
- Érdemes megpróbálni a külső gumit defektvédettre cserélni.
- Defektgátló folyadékkal is lehet próbálkozni, ezt bele kell fújni a belsőbe, és ha jönne egy defekt, a szmötyi a lyukat eltömíti menet közben.
- A defekt javítása közben érdemes ellenőrizni a külsőt, nem maradt-e beletörve a tüske, mert különben a javítás után megint defektet okozhat.