New Yorkban kitiltják az MI-t az általános iskolai tanórákról
New York polgármestere, Zohran Mamdani új szabályokat jelentett be az iskolai mesterségesintelligencia-használatra, írja a Verge. A 2026-27-es tanévben a nyolcadik osztályig tanuló, mintegy 600 ezer állami iskolás nem használhat MI-eszközöket az osztályteremben. A tanárok pedig nem alkalmazhatnak mesterséges intelligenciát dolgozatok javítására vagy osztályozására.
A korlátozás egyéves moratóriumként indul, és a középiskolásoknál is csak meghatározott helyzetekben engedélyeznék az MI használatát. Nekik évente kétszer MI-műveltségi órákat is tartanának, hogy a diákok megtanuljanak kritikusan viszonyulni a technológiához, mielőtt túlságosan ráhagyatkoznának. A kizárólag társaságot vagy mentális támogatást nyújtó chatbotokat pedig minden évfolyamon betiltanák.
Mamdani szerint a gyerekeknek elsősorban tanárokra, emberi kapcsolatokra és személyes interakcióra van szükségük ahhoz, hogy fejlődjenek. A polgármester szerint a technológiai ipar azt próbálja elhitetni, hogy az MI-alapú oktatás elkerülhetetlen és szükséges, New York azonban nem fogadja el ezt az állítást.
A szabályozás nem jelent azonban teljes tiltást az iskolákban. A tanárok például továbbra is használhatnak MI-t óratervezéshez, és kivételeket is engedélyezhetnek a fogyatékossággal élő, illetve a többnyelvű diákokat segítő eszközöknél. Ugyancsak lehetnek kivételek bizonyos informatikai és más specifikus képzésekben.
A városvezetés közben a képernyőhasználatot is tovább szigorítja, például a képernyőidőt harmadik osztályig tiltják, a középiskola előtti korosztálynál pedig napi legfeljebb 45 perces képernyőidőt javasolnak. Mindez egy korábbi intézkedés folytatása, hiszen a New York-i állami iskolákban már a 2025-26-os tanévben egész napos tiltást vezettek be a személyes, internetképes elektronikus eszközökre, köztük az okostelefonokra is.
Közben New York nem mond le teljesen az oktatási célú mesterséges intelligenciáról. Egy kisebb kísérleti programban legfeljebb néhány középiskolai osztályban tesztelnek előzetesen ellenőrzött MI-eszközöket. Ezek között van angol nyelvi támogatásra, matematikára, tanulási gyakorlásra, illetve több tantárgyra használható rendszer is meghatározott időkorlátokkal.
A New York-i oktatási vezetés szerint az új szabály az Egyesült Államok egyik legszigorúbb MI-korlátozása az iskolákban. Más országokban, köztük Norvégiában, Svédországban és Hollandiában szintén vezettek már be korlátozásokat a digitális technológiák iskolai használatára.