A háziorvosok kedvence lehet a Huawei új okosórája

Általánosságban ma már elmondható, hogy az okosórák három területen versenyeznek igazán egymással:
- üzemidőben,
- a mérések pontosságában, illetve
- az összegyűjtött adatok elemzésében.
Az első kettő adja magát, ha egy gyártó nem pakol bele jó akkumulátort és megfelelően érzékeny szenzorokat az eszközébe, labdába sem rúghat az egyre kompetitívebb piacon. Igazán új funkciókat már ritkán látni, bár a vérnyomásmérést még egész kevés óra tudja, és azok is általában optikai szenzorral dolgoznak, nem úgy, mint a Huawei apró légzsákos megoldása. Mégis, igazán újat villantani a harmadik kategóriában lehet, és itt a határ a csillagos ég, hosszú távon pedig valószínűleg ez lesz az, ami miatt az ember inkább egyik vagy másik eszköz mellett fog dönteni.
A kínai gyártó három új okosóramodellel és közülük kettő pro változatával, egy tablettel és egy fülhallgatóval érkezett Münchenbe az európai termékbemutatójára. Az órák között van kicsit erősebb, sport- és egészségkövetésre szánt modell, de olyan is, ami már orvostechnikai eszközként, vérnyomásmérésre is használható. Utóbbi azért is érdekes, mert az okosórák egészségügyi funkciói az elmúlt években egyre messzebb kerültek a lépésszámlálástól: a Huawei egyes méréseit klinikai vizsgálatokban is tesztelték, bár az eredmények nem minden funkciónál egyformán meggyőzőek.
A Huawei órái közül én utoljára még az eredeti Watch GT-t próbáltam, azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán. Akkor még zenét sem lehetett hallgatni az órán, extrának legfeljebb a viszonylag pontatlan folyamatos pulzusmérés és a szintén gyenge GPS-nyomkövetés számított. A kínai gyártó most a Watch GT 7-es szériánál tart, ami már olyanokat tud, hogy síelés közben mutatja az előre letöltött pályatérképen, merre jár az ember, biciklizés közben szól az éles kanyar előtt, persze az olyan, mára már alapvető funkciók mellett, mint a folyamatos pulzusmérés, a véroxigénszint, a szívritmusváltozás, az érzelmi és stresszállapot, a légzés, az edzésterhelés és a fizikai készenlét követése, de Bluetooth-hívásra, zenetárolásra és több mint 110-féle edzés rögzítésére is képes. Ezek nagy része viszont egyébként ma már egy középkategóriás okosórában sem számít különlegességnek.
Jól mutatja, hogy mennyire nehéz már nagyot ugrani, hogy a müncheni bemutatón a Huawei munkatársai többször kiemelték például azt, hogy új szíjjal érkeznek az óráik, amiknél a szíj vége már a csukló felé fordul, így nem zavarja az embert például futás közben – mondjuk nem tudom, egy extra lefogóval rendelkező szíj kit zavart valaha, mindenesetre felvéve tényleg kényelmesek ezek a szíjak, ezt nem veszem el a Huawei érdemei közül. Ezen felül a GT 7 Prónál a síeléshez és a biciklizéshez adott extrákról beszéltek, előbbinél például a korábban említett síútvonal-figyelésről (több mint 3000 síterep térképe érhető el az órán, ebből 2229 európai), a 98 százalékos pontosságról az útvonalkövetésben, a közepes és hosszú kanyarok érzékeléséről, a G-erő értékének megadásáról vagy a beltéri síelési módról. A biciklizésnél erős funkció lehet még a tengerszint feletti magassághoz való alkalmazkodás követése vagy az esésérzékelés is.
A GT 7 Pro normál használat mellett akár 12 napos üzemidőt ígér, terepfutó módban pedig 51 órát. Az 1,47 colos AMOLED kijelző 466×466 pixeles felbontású, maximális fényereje 3000 nit. Ezek alapján a GT 7 Pro hardveresen nem hoz látványos ugrást a GT 6 Próhoz képest: a kijelző mérete, felbontása és fényereje és az alap üzemidő is lényegében változatlan. Az újdonságok inkább abban vannak, ahogy az óra az összegyűjtött egészségügyi adatokat értelmezi: megjelent az egészségügyi reggeli összefoglaló, ami az előző napi aktivitás és az alvás alapján értékeli az egészségügyi állapotot, valamint a fizikai készenléti pontszám. A Huawei emellett vércukor-egészségügyi kockázatértékelést is ad, ami ugyan nem vércukormérés, de a cukorbetegség és inzulinrezisztencia népbetegséggé válásával kifejezetten hasznos lehet.
A GT 7 Pro három színben érkezik majd: zöldben, sárgában és feketében, a kistestvére, a GT 7 pedig négyben, ami a sárga, a fekete, a fehér és a rózsaszín, illetve két méretben: 45 és 41 milliméteresben. Előbbinél a gyártó 21 napos üzemidőt ígér visszafogott használat mellett, utóbbinál pedig 14 napot.
A Huawei idei flagship modellje a Watch 6, ennél a gyártó a dizájn mellett elsősorban az egészségügyi funkciókat és az intelligens edzéselemzést emelte ki. Nagy előrelépés az előző szériához képest az eszköz súlya: a 42 milliméteres változat 38 grammos, vagyis a Huawei szerint 20 százalékkal könnyebb a Watch 5-nél. A nagyobbik, 46 milliméteres óra 316L rozsdamentes acélból készül, kék és fekete színben, a 42 milliméteres változat pedig alumíniumötvözetből, fehér, arany és fekete színben. Mindkettő ArcGlow kialakítású óra zafírüveget és 3000 nites kijelzőt kapott.

Az edzésfunkciók között több mint száz sportmód található, ezek adatait pedig MI-alapú rendszer elemzi: figyelembe veszi a korábbi edzéseinket, követi a fejlődésünket, és ezek alapján tanácsokat is ad. Az egészségügyi funkciók egyik központi eleme a továbbfejlesztett X-TAP szenzorrendszer, ami nyomásérzékelést is használ. A Huawei szerint már több mint 180 kutatóintézménnyel, több mint 340 kutatási projekttel és több mint 30 országgal állnak együttműködésben az egészségkövetési adataikkal. A gyártó például magas vérnyomással kapcsolatos kockázatértékelési kutatást is említett, ami 24 órás adatgyűjtés alapján ad eredményt, illetve cukorbetegséggel kapcsolatos kockázatértékelést, amihez három–tizennégy napnyi adatra van szükség. Az órával egyetlen érintéssel EKG is készíthető, az eredmény pedig közvetlenül megjelenik az eszközön. Ezek mellett általános egészségügyi, endokrinológiai és más egészségügyi adatok elemzését és személyre szabott egészségügyi értékelést is kínál.
Új biztonsági funkció a Safety Check alkalmazás, amiben a felhasználó kiválaszthatja, hogy családtagjai vagy barátai milyen adatokat láthatnak róla, és azt is ellenőrizhetik, hogy minden rendben van-e vele.
A 46 milliméteres Watch 6 normál használat mellett 4,5 napos, a 42 milliméteres pedig háromnapos üzemidőt ígér.
A Watch 6 Pro változata ennél több prémium anyagot kapott: nanotechnológiás kerámia lünettát, repülőgép-ipari minőségű titánötvözetet és 3500 nites kijelzőt. Készül belőle kerámia fantázianévre hallgató fehér modell, aminek az oldalát 18 karátos arannyal vonták be, illetve egy úgynevezett Space Edition is, ami tulajdonképpen fekete színű, és az óra számlapjában jelenik meg a világűrmotívum.
A Watch 6 ezek alapján nem egy hardveres generációváltás, hanem inkább a Watch 5 egészségügyi képességeinek továbbgondolása: az X-TAP szenzort továbbfejlesztették, megjelentek új egészségügyi kockázatértékelések – például a magas vérnyomással és a cukorbetegséggel kapcsolatban –, valamint a Health Glance, ami több egészségügyi adatot próbál együttesen értelmezni, de nem előrelépés a kijelző, a fényerő és az üzemidő terén. Sőt a Watch 5 1,5 colos kijelzője valamivel nagyobb, mint a Watch 6 1,47 colos panelje, miközben a felbontás és a maximális fényerő lényegében ugyanaz. Az üzemidő is gyakorlatilag változatlan.
A harmadik óra, amit a Huawei Münchenben bemutatott, a D3 volt, ami továbbviszi elődje, a D2 vérnyomásmérési funkcióját. Mindkét óra különlegessége, hogy a Huawei szakított a többi gyártó optikai szenzoros megoldásával, és a hagyományos vérnyomásmérőkhöz hasonlóan az óra szíjába épített kicsi, felfújható légzsákkal méri a vérnyomást. Nekem mondjuk Münchenben nem sikerült úgy felapplikálni az órát, hogy meg is tudja mérni a vérnyomásomat, de ez valószínűleg inkább az én hibám, mint a szíjé.
A legpontosabb eredményt természetesen mindig a felkaron, hagyományos vérnyomásmérőkkel kapjuk, de a tapasztalatok alapján a D2 sem tér el nagyon az orvosi műszertől. Ezt onnan tudjuk, hogy mi is csináltunk már vele tesztet, amiből kiderült: nyugalmi helyzetben a Huawei eszköze elég jó trendkövetést mutatott, azaz a vérnyomásmérés-görbék jól illeszkedtek egymásra. Az abszolút értékek tekintetében itt-ott volt ugyan apró eltérés, de durva kilengések nem voltak.
A D3 követi a D2 szorítómérős megoldását, csak ez 11,3 milliméter vastag és 35 grammos, a Huawei szerint ezzel 15 százalékkal vékonyabb a D2-nél, miközben a szíj tömegét is 18 százalékkal csökkentették. A kijelző 1,92 colos, maximális fényereje 3000 nit, az óra pedig arany, mokkaarany és fekete színben érhető el.
A vérnyomásmérés az edzéshez is kapcsolódik: az óra edzés előtt és után is képes vérnyomást mérni, és a Huawei szerint az esetleges rendellenes edzés utáni reakciókra is felhívhatja a figyelmet. Az edzés megkezdése előtt ellenőrizhető, hogy a vérnyomás megfelelő tartományban van-e, az edzés után pedig automatikusan elindulhat a mérés. A készülék az olyan változásokat is követi, amik befolyásolhatják a vérnyomást, például túrázás közben hirtelen hőmérséklet-csökkenés vagy -emelkedés esetén is emlékeztet a vérnyomásmérésre. Az egészségügyi és aktivitási adatok ennél a modellnél is megoszthatók a családtagokkal, és ha az óra rendellenes egészségügyi értéket érzékel, a beállított családtagok automatikus értesítést kaphatnak.

A gyártó szerint a D3 megszerezte a CE-tanúsítást: a nyugalmi vérnyomásmérésre, az ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM), valamint a testmozgás előtti és utáni vérnyomás követésére. Ez azt jelenti, hogy ezeket a funkciókat az EU orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabályozási keretében értékelték.
A Huawei órák azonban megjelenítés területén még hagynak némi kívánnivalót maguk után, nem lehet például beállítani azt, hogy milyen funkciókat látnánk szívesen a kijelzőn, és mik nem érdekelnek bennünket, ami a felhasználói élményt azért jelentősen csökkenti azokhoz az okosórákhoz képest, amik gyakorlatilag teljesen testre szabhatók. Ha már ennyire a személyre szabható egészség- és sportkövetés a cél, alap kellene, hogy legyen az ugyanígy személyre szabható rendszer is. A Huawei órák alapmenüjén található gömböcskék ráadásul továbbra is átláthatatlanok.
Külön érdekesség még, hogy a Huawei az Európai Kardiológiai Társaság 2026-os kongresszusán bemutatott egy európai egészségügyi kutatási platformot, a Terve Researchöt, ami tulajdonképpen egy európai akadémiai és egészségügyi intézményeknek kialakított online kutatási platform és alkalmazás. A cég szerint az a célja, hogy a tudósok tudjanak résztvevőket toborozni a kutatásaikhoz, és fel tudják használni a Huawei viselhető eszközeiből származó, valós környezetben gyűjtött adatokat. A kínai cég szerint a platform zárt és nyílt kutatások megvalósítását is támogatja: zárt kutatások esetében a kutatók választják ki és toborozzák a résztvevőket, akiknek eszközöket biztosítanak, nyílt kutatások során pedig az Európában élő, jogosult Huawei viselhetőeszköz-felhasználók önkéntesen
választhatnak a Terve Research alkalmazáson keresztül elérhető projektek közül.
A Terve Research első két kutatási projektje 2026 szeptemberében indul. A Social Jetlag Study azt vizsgálja, hogy a cirkadián ritmus felborulása milyen kapcsolatban állhat a viselhető eszközöket használók egészségi állapotával Európa-szerte. A kutatást Ramin Khatami, a Zürichi Egyetemi Kórház alvásgyógyászati részlegének vezetője és a European Narcolepsy Network (EU-NN) egyik alapító tagja vezeti. A kutatás olyan mintázatokat vizsgál, amik összefüggést mutathatnak a rendszertelen alvás-ébrenlét ciklusok, valamint a szív- és érrendszeri és a metabolikus egészségi állapot között. A Exercise & Cardiovascular Health Study a fizikai aktivitás mintázatai és a szív- és érrendszeri kockázati tényezők közötti kapcsolatot vizsgálja majd. A kutatást Tomasz Guzik, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) programbizottságának elnöke vezeti.
A müncheni bemutatón láthattuk még a Huawei új tabletjét, a MatePad Pro 12-inchet, ami 12 hüvelykes OLED PaperMatte kijelzőt kapott, és a digitális jegyzetelést és a tollal történő munkavégzést is támogatja. A táblagép elég vékony, mindössze 4,7 milliméter vastag, és csak 454 gramm tömegű. A kínai gyártó az új generációs vezeték nélküli fülhallgatóját is elhozta Németországba, a FreeBuds Neo Series kialakítása eltér a korábbi modellektől, és fehér, fekete, ezüst és nebularózsaszín színekben érkezik.
Munkatársunk a Huawei meghívására és költségén vett részt a bemutató eseményen. A cégnek a cikk tartalmába semmilyen beleszólása nem volt.