Eljött a nap, amikor kétszer sötétedik be

Elérkezett a nap: napfogyatkozást láthatunk az égen kora este. Bár a teljes napfogyatkozást csak azok élvezhetik, akik éppen a Grönland–Izland–Spanyolország vonalon tartózkodnak, kicsit Magyarországon is látni lehet majd, ahogy a Hold kitakarja a Napot.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló adatai szerint a Hold egészen pontosan 19:22:34-kor fogja megérinteni a Napot, és éppen naplementekor látszik majd a legnagyobbnak a napfogyatkozás. A csúcsidőszakban a Nap felszínének legalább 60,3 százalékát fedi majd el a Hold. A Vega Csillagászati Egyesület írja: az ország keleti felén körülbelül 19:50-ig, a nyugati részeken 20:10-ig lesz látható az égi jelenség. Budapesten 19:58-kor lesz a leglátványosabb.
Ha megnézné, hogy a lakóhelye fölött pontosan mikor kezdődik az esemény, ezen a weboldalon megteheti.
Az Időkép szerint a nyugati országrészben élők lesznek a legjobb helyzetben, ugyanis ott lesz a legnagyobb (86 százalékos) a Hold által okozott takarás mértéke. Aki estig Sopronba érne, és ott jó helyet is akar találni a napfogyatkozás figyeléséhez, jobb, ha mielőbb elindul. Az ideális helyszín kiválasztása ugyanis nem egyszerű, a napkorong alacsony állása miatt az épületek vagy a domborzati akadályok könnyen kitakarhatják a látványt.
Bele se fogjon a helyszínkeresésbe az, akinek nincs napfogyatkozás-néző szemüvege! Anélkül ugyanis kifejezetten veszélyes ilyenkor a Napba nézni, aki megfelelő védelem nélkül akarja élvezni a napfogyatkozást, maradandó szemkárosodást, akár vakságot is kockáztat. Ettől a hagyományos napszemüveg sem véd meg! Arról, hogy miért van szükség speciális szemüvegre, és hogy érdemes fényképezni a napfogyatkozást, ebben a cikkben írtunk részletesen. Aki nem jut időben szemüveghez, papírlapokkal is trükközhet, az úgynevezett lyukkamerás módszer alkalmazásához itt talál részletes útmutatót.
A HungaroMet előrejelzése alapján attól nem kell tartanunk, hogy felhők takarhatják el a látványt. Szerdán ugyanis egész nap felhőtlen és derült időre lehet számítani.
Mi is fog történni?
Napfogyatkozás akkor következik be, ha a Hold a Nap és a Föld közé kerül, és az árnyéka a Földre vetül. Ha teljesen kitakarja, akkor beszélünk teljes napfogyatkozásról, ha csak egy részét tünteti el, akkor részlegesről. A harmadik fajtája a legkülönlegesebb: a gyűrűs napfogyatkozás során a Hold távolabb van kicsit a Földtől, ezért kisebbnek tűnik, így amikor teljesen a Nap elé kerül, nem takarja el az egészet, a Nap pereme fényes gyűrűként ragyog a sötét holdkorong körül.
A részleges napfogyatkozás nem annyira ritka, mint a teljes, a statisztika szerint egy adott földrajzi helyen átlagosan nagyjából 2,6 évente látható valamilyen szintű részleges napfogyatkozás. Itthon például 2025. március 29-én történt ilyen legutóbb – igaz, akkor a Hold csak a Nap egy nagyon kis részét fedte el, a mostani sokkal látványosabb lesz.
A legutóbbi teljes napfogyatkozás Magyarországon szinte napra pontosan 27 éve, 1999. augusztus 11-én volt, a következőre még több mint fél évszázadot kell várni, a csillagászok számításai szerint 2081 szeptemberében jön majd el.
Az Időkép videón is szemléltette, hogyan fog átvonulni a Hold árnyéka augusztus 12-én este Európa felett:
Spanyolország megtelt
A kontinensen Spanyolországban lesz a leglátványosabb az idei napfogyatkozás, nem véletlen, hogy a nyugat-európai ország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít.
Az MTI beszámolója szerint a rendkívüli jelenség egy évszázada először lesz látható az országban. A teljes napfogyatkozás miatt özönlenek a látogatók az országban, a jelenség megfigyelésére legalkalmasabb területeken a szállodai foglalások 17,8 százalékkal nőttek tavaly augusztushoz képest, és a kempingek is teltházzal üzemelnek. A spanyol gazdasági minisztérium a szállásfoglalások alapján úgy becsülte, hogy az esemény több mint 347 millió euró bevételt eredményezhet.
Az Amadeus Travel Intelligence adatai szerint a napfogyatkozást megelőző napokra szóló repülőjegy-foglalások száma több mint 90 százalékkal ugrott meg a tavalyihoz viszonyítva olyan észak-spanyolországi városok esetében, mint Santander, Asztúria és Bilbao. A Renfe spanyol vasúttársaság augusztus 7. és 16. között több mint egymillió ülőhelyet kínál távolsági járatain.
Augusztus 12-én a teljes napfogyatkozás sávja nyugatról kelet felé haladva Galiciától egészen a Baleár-szigetekig jut el. Számos nagyváros lesz kiváló megfigyelési helyszín, például La Coruña, León, Bilbao, Zaragoza, Valencia és Palma. Ha éppen Spanyolországban tartózkodik, ezen az oldalon találja az ottani helyszíneket a pontos időpontokkal.
A spanyolok egyébként különösen szerencsés helyzetben vannak: 2027. augusztus 2-án újabb teljes napfogyatkozást nézhetnek majd meg, 2028. január 26-án pedig egy gyűrűs napfogyatkozást is láthatnak majd.
Nagy-Britanniában is 90-92 százalékban takarja ki majd a Hold a Napot, így itt is nagy erőkkel készülődnek az estére. A BBC beszámolója szerint az országban akkora az érdeklődés az égi jelenség iránt, hogy szerdára szinte elfogytak a napfogyatkozás-néző szemüvegek a boltokból, sokan pedig azért is hoppon maradtak, mert az interneten vásárolt szemüvegük a rendelések nagy száma miatt egyszerűen nem érkezett meg időben.