Egyre többször számolhatunk azzal, hogy alig lesz víz a folyóinkban

A felmelegedés, a növekvő párolgás, a szélsőséges csapadékesemények és a hosszabb száraz időszakok miatt Magyarországon is egyre gyakoribbá válhatnak az extrém hidrológiai események, mind a kisvizek, mind az árvizek, amelyre stratégiai és tervezési szinten is készülni kell. A Magyar Tudományos Akadémia cikkében összefoglalta, hogy mi történt a folyóinkkal, és hogy milyen lépésekkel tudunk valamit javítani a helyzetünkön.

Arról az elmúlt években sokat lehetett hallani, hogy a hazai vízügyi gondolkodás középpontjában elsősorban az árvízvédelem, a többletvizek gyors levezetése állt, de a 21. században inkább az aszály, a vízhiány vált meghatározóvá a klímaváltozás megkérdőjelezhetetlen bizonyítékaként, és a mérnöki szemléletnek is ehhez kell idomulnia.

Az elmúlt hetekben megtapasztalt, rekordokat döntő alacsony folyóbeli vízszintek kialakulása mögött legalább két, egymást erősítő folyamat áll. Egyfelől, az ember okozta jelenlegi klímaváltozás, a felmelegedő éghajlat átalakítja a csapadék tér- és időbeli eloszlását, aminek eredményeként a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak a szélsőséges meteorológiai és hidrológiai események, mind a kisvizek, mind az árvizek. Másfelől, a hazai folyók jelentős részén évtizedek óta tart a medermélyülés, ami maga után vonja a kisvízi szintek csökkenését is. A Duna magyarországi szakaszán az elmúlt 60 évben átlagosan közel 2 méterrel süllyedt a meder, egyes helyeken még ennél is nagyobb mértékben, míg a Tiszán és a Dráván az elmúlt évszázadban átlagosan mintegy 1,5 méterrel csökkentek a szintek.

A medermélyüléseknek több oka van, a Dunán és Dráván hozzájárultak az ipari kotrások, valamint a felvízi országokban épített vízlépcsők, amelyek nagy mennyiségű hordalékot tartanak vissza. A Tisza szabályozásakor pedig sok kanyart átvágtak, így növekedett a hosszesés, ami a medereróziós képesség megemelését hozta magával. A folyóink így egyre jobban belevágódtak a főmedrükbe.

Az éghajlatváltozás és a mederváltozások hatásai a folyók vízhozamában, vízállásaiban és a vízhőmérsékleteiben együtt jelentkeznek és kedvezőtlen együttállások során vezethetnek olyan műszaki problémákhoz, mint a Paksi Atomerőmű vízhűtésének drasztikus visszaesése, és emiatt a teljesítmény kötelező visszavétele olyan időszakban, amikor a hőség miatt az ország áramigénye ráadásul nagyon nagy.

A szerzők felhívják a figyelmet arra is, hogy

• a felmelegedés,
• a növekvő párolgás,
• a hosszabb száraz időszakok immár a Duna felső vízgyűjtőjén is,
• a nagyobb időjárási változékonyság,
• és a fent jelzett emberi beavatkozások

mind az ilyen helyzetek valószínűségét növeli. Nem lesz minden év ilyen, de a most extrémnek látszó helyzetek gyakorisága növekedni fog, ezért ezzel stratégiai és tervezési szinten is számolni kell.

Az extrém kisvizek következményei túlmutatnak a folyóbeli problémákon. Csökkenhet az ivóvízbázisok biztonsága, romolhat a felszín alatti vízkészletek utánpótlása, nőhet a mezőgazdaság vízhiánya, korlátozódhatnak az ipari vízhasználatok, valamint nehézségek jelentkezhetnek a hajózásban. Emellett a mellékágak és ártéri élőhelyek kiszáradása hosszú távon az ökológiai rendszerek állapotát is veszélyezteti.

Amikor az egyre szélsőségesebben (azaz ritkábban, de nagyobb vízmennyiségű eseményekben) érkező csapadékra készülünk, az első gondolata mindenkinek a víz tározásának kérdése. Amikor akár 1-3 hónapnyi csapadékmennyiség tározása merül fel igényként, az olyan hatalmas térfogatot jelentene, amely a dunai vízrendszerben gyakorlatilag nem megoldható, míg a tiszaiban az eddigi megoldásokhoz képest más irányba is tereli a felszíni tározás lehetőségét. Magyarország legnagyobb víztárolója a talaj: az a pórustérfogat, amely a talajvízszint immár több évtizedes süllyedése miatt mostanra szárazra került, és amelynek térfogata országosan 14 köbkilométerre tehető. A jövőben, ahol lehetőség van rá, a vízvisszatartás elsődleges helyének tekintsük a talajt, azt is szem előtt tartva, hogy a felszíni tározásnak, a folyók lassításának és szélesítésének, az oldaltározóknak és az alföldi mélyfekvésű területekre történő vízkivezetésnek is fontos szerepe lehet, írták a szerzők.