Csak Somogyban annyi vadkárelhárító kerítés van, amennyi kétszer körbeérné Magyarországot

Erdészek és természetvédők gyakran mondják, hogy a hazai erdők legnagyobb gondját a túltartott vadállomány jelenti. Az őzek, muflonok, vaddisznók és szarvasok egész egyszerűen lelegelik a fiatal fákat, és így azokból nem tudnak újabb állományok felnövekedni. Márványi Csaba erdőfelügyelő az Erdészeti Lapokban az ország talán legintenzívebb vadászterületének számító Somogy megye példáján keresztül mutatta be, mennyire megbillentek az arányok, és gazdaságilag sem éri meg ekkora vadlétszámokat tartani.

Márványi Csaba szerint olyan vadlétszámot kellene fenntartani, ami az erdő önmegújító képességét nem lehetetleníti el, és az erdő egyre romló immunrendszerét sem gyengíti tovább, de az erdő-, mező- és vadgazdálkodás és a természetvédelem alapvető érdekeit egyaránt szem előtt tartja. Miután az igazi csúcsragadozók, mint a farkas, gyakorlatilag eltűntek Magyarországról, az ember lett a csúcsragadozó, így neki kellene kontrollálnia a vadpopulációt. Ez azonban nem működik, részben azért, mert nincs is rá meg a kellő politikai akarat, másrészt sokszor a minimális csökkentés is elmarad, mert sok vadásztársaság nem kellő gondossággal végzi el az amúgy számukra előírt selejtezéseket.

Ötven-hatvan évvel ezelőtt még egészségesebb méretű volt a hazai vadállomány. Az erdőfelügyelő emlékei szerint Somogyban már az 1980-as években is kellett kerítésépítésekben gondolkodniuk, hogy védjék az újulatot a felújítandó erdőterületekben, de azóta folyamatosan nőtt a vadállomány, ami a 2000-es évektől kezdve még nagyobb tehertételt jelentett, és ma már ott tartunk, hogy előfordul, hogy egy-egy terület felújításának többször is nekifutnak a szakemberek, mégsem tudják felnevelni belőle az erdőt.

Márványi a szakmában elfogadott módszerrel kiszámolta a 195 ezer hektárnyi Somogy megyei erdőterületre a vadeltartó képességet, majd ezt összevetette az Országos Vadgazdálkodási Adattárban megtalálható nagyvadkilövési adatokkal a 2000/2001-es idénytől kezdve. Az erdőfelügyelő nagyvonalúan 5000 szarvasegységet számolt a területre. Szarvasegységen (SZE) 100 kilogrammos tömegű csülkös vadat értenek, egy gímszarvas 1 SZE-t, egy dám 0,5 SZE-t, egy őz 0,2 SZE-t, 1 muflon pedig 0,3 SZE-t tesz ki.

„A vizsgált időszakban minden egyes vadászati idényben a teljes általunk számított vadeltartó-képességet sokszorosan meghaladó mértékű vadlétszám került terítékre, és ekkor még csak a kilövésekről (és fellelt elhullásokról) beszéltünk, a tulajdonképpen ismeretlen nagyságú törzsállományról nem” – írta, és a diagramjairól jól kiolvasható, hogy csak gímszarvasból minden idényben többet ejtettek el, mint ötezer darab.

Márványi szerint a valós vadlétszámról senkinek, sem vadgazdálkodóknak, sem vadászati hatóságnak, sem más érintett feleknek nincsen ismeretük, persze becslés szerepel a vadgazdálkodási adattárban is. A becslés viszont nincs teljesen összhangban a kilövési adatokkal, mert egyes vadfajoknál szinte azonos a becsült szám a kilövési számmal, és egy következő évben is nagyon hasonló számok vannak, mintha konstans lenne a vadállomány.

A fentebb felsorolt vadak közül a muflon és a dám invazív fajok, gyakorlatilag úgy viselkednek, mint a kecskék, mindent lerágnak, de az igazi problémát sok erdőben a legnagyobb testű csülkös vadunk, a gímszarvas jelenti, mert az hajlamos átugrani a vadvédelmi kerítéseket is.

Hogy miért ilyen nagy a vadlétszám, arra az az egyik magyarázat, hogy a vadászat politikai rendszerektől függetlenül mindig népszerű volt az elit körében, és valahogy sokaknak maga a kilövés testesíti meg a vadászatot, kevéssé a cserkelés, a természetben tartózkodás. Az ilyen típusú vadászokat pedig úgy könnyű kielégíteni, ha magas a vadlétszám. Egy másik ok, a területek felaprózódása, az épített elemek megjelenése a tájban csökkenti a vadak élőhelyét is, így logikus, hogy ha kisebb területre szorulnak vissza, akkor nagyobb a kártételük.

A vadnyomást azt is jól érzékelteti, hogy mennyi vadkárelhárító kerítést húznak fel. Ezek hossza 2000 óta folyamatosan növekszik, 2024-ben Somogy megyében már meghaladta a 4700 kilométert. Ennyiből kétszer simán körbe lehetne keríteni Magyarországot a határvonalán, és még maradna vagy 200 kilométer, jegyezte meg Márványi. A szakember kiszámolta azt is, hogy mennyibe kerülne ez a kerítés mai árakon. Az olcsóbb, húzott drótos kerítés átlagos árával is közel 19 milliárd forintot kellene a kerítésre költeni. Ehhez jön még évenként körülbelül 570 millió forintnyi fenntartási költség, a bekerülési érték 3 százalékával számolva. Ha a vizsgált 25 évre elosztja ezt, akkor összesen még 12,5 milliárd forint hozzájön a 19-hez.

Márványi megjegyezte, a 22 hazai erdészeti részvénytársaság az elmúlt tíz évben évente átlagosan 3,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami körülbelül a nyolcada csak a somogyi vadkárelhárító kerítésállomány építési és karbantartási összegének. Az erdőfelügyelő azt is megnézte, hogy 25 év alatt mennyi volt a vadgazdálkodás eredménye Somogy megyében. A mínusz 1,8 milliárd forintos eredmény szintén nehezen összevethető a kerítésépítés költségeivel.

Márványi szerint az erdészek és vadászok több generációja örökölte meg azt a helyzetet, hogy túl sok a vad, ezt már természetes adottságnak veszik, és ezért is nehéz párbeszédet folytatni a két szakma között, még ha erre időről időre vannak is kísérletek. A szakember úgy látja, hogy a kialakult helyzetért az erdészszakma is felelős, nem érvényesítették eléggé az erdők érdekeit. Igaz, az érdekérvényesítést sokszor az is nehezíti, hogy az állami erdészetek is érdekeltek a vadgazdálkodásban. A helyzet kicsit abszurd, rengeteg vadásztársaság van ugyan, de a legnagyobb vadgazdálkodó a magyar állam, és hozzá sorolhatók a hatalmas területekkel rendelkező erdészeti zrt.-k is, amelyek jellemzően nagyobb területen folytatnak vadgazdálkodást, mint erdőgazdálkodást. A leghatékonyabban pont ezek a szervezetek tudnák csökkenteni a vadlétszámot, mert nagyobb erdőtömböket kezelnek, mint vadászati területeket.

Az erdőfelügyelő szerint egyre inkább az erdők közjóléti és védelmi funkciója kerül előtérbe, és a faanyagtermelés másodlagossá válik, ahogy a klímaváltozást egyre inkább a mindennapjaink részévé vált. A közjóléti funkció erősítéséhez jól illeszkednek a folyamatos erdőborításhoz kapcsolódó erdőművelési módszerek, de a túltartott vadlétszám pont ezeket az eljárásokat akadályozza meg alapjaiban.

Az erdőket manapság a klímaváltozás mellett újabb és újabb károkozók is sújtják, több őshonos faj is nagy arányban pusztul, ezért is nagy teher a vadkár.

„Szükségszerűen fel kell merüljön az erdészeti ágazat felső vezetésében (és minden szintjében), hogy szükséges a vadászati ágazattal való kapcsolatok újragondolása, az elvárások tisztázása (az erdő természetes vadeltartó-képességének megállapítása) és az elfogadott vadlétszám mértékének valóban maradéktalan betartása. A tét nem kevesebb, mint a jövő nemzedékek erdeinek – az erdő összes rendeltetésének figyelembevételével, nyugodtan ki lehet mondani – élet körülményeinek, természeti örökségének megmaradása” – írta Márványi.

Az erdőfelügyelő szerint nehéz megmondani, hogy mennyi idő alatt lehetne visszaállítani az egyensúlyt, már csak azért is, mert senki nem tudja pontosan, hogy mennyi vad van. Először az állományukat kellene felmérni, amit drónos technológiával viszonylag gyorsan meg lehet tenni. Ha meglenne a politikai akarat a vadállomány megfelelő gyérítésére, akkor is tíz évig is eltarthat a folyamat, mert azt senki sem szeretné, ha esztelen vérengzésként jelenne meg a médiában a nagyvadak létszámának csökkentése.