Hekkertámadás érte a román földhivatali rendszert, egy hete áll az ország ingatlanpiaca
Egy hete elérhetetlenek a romániai Országos Kataszteri és Földnyilvántartási Ügynökség (ANCPI) szolgáltatásai, miután múlt kedden egy hekker zsarolóvírusos támadást intézett az ügynökség rendszere ellen. A ByteToBreach néven tevékenykedő támadó egy hekkerfórumon számolt be a zsarolóvírusos támadásról, ami a jelek szerint annyira komoly károkat okozott a rendszerben, hogy az ANCPI azóta sem volt képes helyreállítani a megfelelő működést, így az országban egy hete gyakorlatilag nem lehet földhivatali ügyeket intézni. A hekker a román Euronewsnak azt írta, a pénzszerzés motiválta, emellett elnézést kért az ügynökségtől és a román emberektől.
Az ANCPI múlt kedden számolt be arról, hogy a rendszereik nem működnek, és az ügynökség történetének legnagyobb kibertámadásával néznek szembe. A következő napokban kiderült, hogy ez bizonyára tényleg így van, mert nem sikerült helyreállítani a szolgáltatásokat. Dan Cîmpean, a román kibervédelmi intézet vezetője szombaton nyilatkozott a román G4Mediának, ő akkor azt mondta, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a támadásnak haszonszerzés lehetett a célja, és nem volt túl szofisztikált – a hekker korábban kiszivárgott belépési adatokat és az ügynökség számára ismert szoftveres sérülékenységeket használt ki.
A hekker a bejelentésében zsarolóvírusról is írt, és egyes források szerint miután nem sikerült pénzt kicsikarnia, minden általa megszerzett adatot törölt, ezért is tart eddig a helyreállítás. Ezt némileg árnyalja, hogy Cîmpean szombaton azt mondta, nem találtak arra utaló jeleket, hogy személyes adatokat vagy dokumentumokat szedtek volna ki a rendszerből. A román Euronewsnak sikerült beszélnie is az állítólagos hekkerrel, aki ugyan elmondta, hogy valóban pénzt akart keresni a támadással, de sajnálja, hogy kellemetlenséget okozott az ANCPI munkatársainak és a román embereknek, és
azt a közösségi médiában keringő, 10 millió eurós váltságdíjat is kamunak nevezte, szerinte értelmes ember nem kér ennyit.
Azt is hozzátette, hogy nem adja el csak úgy bárkinek az általa megszerzett adatokat, a tárgyalás csak az érintett felekre tartozik. Az ANCPI oldalán a cikk írásakor még mindig csak egy üzenet olvasható a támadásról, ebben azt ígérik, hogy szerdára állhat vissza a szolgáltatás. Ebben a közleményben arról is ír az ügynökség, hogy a támadás állítólagos következményei, amikről az interneten olvasni lehet, többnyire nem hivatalos forrásból származnak, és nem egyeznek meg a jelenleg rendelkezésre álló információkkal, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent. Az mindenesetre biztos, hogy a román közjegyzők múlt kedd óta semmilyen ügyletet nem tudnak elintézni, ami a földhivatali rendszerhez kapcsolódik.