Kedden lejár a határidő az Alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az Alkotmánybíróság 2026. június 30-i hatállyal semmisítette meg a Klímatörvény 3. § (1) bekezdését, mert az sérti a nemzedékek közötti igazságosság, az elővigyázatosság és megelőzés elveit, a döntéssel egyidőben pedig felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2026. június 30. napjáig, azaz keddig tegyen eleget, emlékeztet a 24.hu. A törvénynek ez az a bekezdése, ami kimondja, hogy „Magyarország az üvegházhatású gázok kibocsátását legalább 40 százalékkal csökkenti 2030- ig az 1990. évhez képest.”

A döntés abban az eljárásban született, amelyet 50, korábbi ellenzéki országgyűlési képviselő kezdeményezett, a beadványhoz pedig több környezetvédő civil szervezet, köztük a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is csatlakozott. A képviselők és a környezetvédő civilek úgy ítélték meg, hogy a 2020-ban elfogadott klímatörvény – amely a fenti, most megsemmisített 2030-as vállalás mellett azt is vállalja, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges lesz –, ahogy az MTVSZ egy közleményében fogalmazott, a törvény „alkalmatlan arra, hogy Magyarország gazdasági jelentőségével és fogyasztásával arányos mértékben hozzájáruljon ahhoz, hogy 1,5 °C-on belül tartsuk a globális felmelegedést”.

Kerestük Gajdos László élő környezetért felelős minisztériumát, hogy megtudjuk, mit lép a kormány az ügyben, ha érdemi választ kapunk a kérdéseinkre, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!