Vízválságot, növekvő élelmiszer- és energiaárakat, migrációs nyomást okozhat az iráni konfliktus

Az iráni háború következményei messze túlmutatnak a Közel-Keleten: a konfliktus egyszerre mélyíti a vízválságot, növeli az élelmiszer- és energiaárakat, valamint fokozza az Európára nehezedő migrációs nyomást, írja a Másfélfok. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző, az European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője szerint a klímaváltozás és a geopolitikai konfliktusok ma már egymást erősítő rendszerszintű kockázattá váltak, és nem lehet a kihívásokat különálló válságokként kezelni.

Az iráni konfliktus már 4000 ember halálát okozták Iránban, Libanonban és a régió más országaiban, és több mint 4 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. Az ENSZ jelentései szerint az amerikai és izraeli támadások súlyos károkat okoztak a helyi infrastruktúrában, beleértve az elektromos, víz- és energiarendszereket is. A támadások más országok infrastruktúráját is érintették, például sótalanító üzemeket, ami hosszú távon szennyezheti a térség ivóvizét és a talajt is.

A fegyveres konfliktus globális jelentőségét az energiaellátás sérülékenysége is mutatja, és az élelmiszer-biztonságot is érinti: a műtrágyaszállítások akadozása és a növekvő üzemanyagárak közvetlenül emelik az élelmiszerárakat. Ez egyes országokban társadalmi instabilitást is okozhat.

A konfliktus környezeti hatásaival kapcsolatban az egyik legnagyobb aggály a vízellátás biztonsága: a Közel-Kelet és Észak-Afrika a világ egyik leggyorsabban melegedő térsége, a csökkenő csapadékmennyiség, az emelkedő hőmérséklet és a romló vízellátás már önmagukban is komoly társadalmi és gazdasági kihívásokat jelentenek. A klímaváltozás már önmagában is jelentős stresszfaktor: a világ 17 leginkább vízhiányos országa közül 12 Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében található, köztük Irán is. Sok országban az egy főre jutó használható vízkészlet már az 1000 m³/év alatti, nemzetközileg is „vízstressznek” tekintett szintre csökkent. A vízhiány és az erőforrásokhoz való hozzáférés egyre gyakrabban válik politikai konfliktusok forrásává.

Ebben a már eleve sérülékeny környezetben az iráni konfliktus tovább mélyíti a meglévő válságokat. A háború nem csupán önálló biztonsági fenyegetésként jelenik meg, hanem „fenyegetéssokszorozóként” működik: felerősíti a vízhiányt, az aszályt, az élelmiszer-ellátási bizonytalanságot és a társadalmi instabilitást, miközben új, összetett kockázatokat is teremt. Erre jó példa Jemen és Szíria helyzete, ahol a klímaváltozás és a fegyveres konfliktus hatásai egyszerre sújtják a társadalmat.

Mindezt a háború több csatornán keresztül súlyosbítja, hiszen az infrastruktúra károsodása miatt a víztisztító és öntözőrendszerek sérülhetnek és meg is semmisülhetnek, valamint a szankciók és bizonytalanság miatt csökken a vízgazdálkodási fejlesztések volumene, a beruházások elmaradnak.

Ezen kívül az ellátási láncok zavarai miatt az importált élelmiszerek ára is folyamatosan nő, ami Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében különösen kritikus, mivel a gabonaimport aránya sok országban 50–90 százalék között van.

A Közel-Keleten és Észak-Afrikában zajló konfliktusok és a klímaváltozás összekapcsolódása nem csupán regionális probléma, hanem közvetlen európai biztonsági és gazdasági kihívás is. Európa számára különösen két strukturális következmény válik meghatározóvá: az energiabiztonság megrendülése és a fokozódó migrációs nyomás.

A migráció ugyan jelenleg elsősorban belső vagy regionális jellegű, ha a konfliktusok elhúzódnak, hosszú távon Európa irányába is fokozódhat a migrációs nyomás. Ráadásul a Közel-Kelet továbbra is a globális energiaellátás egyik kulcsrégiója, ezért a térségben zajló fegyveres konfliktusok közvetlenül érintik Európa energiaellátását és gazdasági stabilitását. Erről sokat olvashattunk már a Hormuzi-szoros lezárása kapcsán. Az államok rövid távú válságkezelési logikája gyakran a fosszilis energiahordozókhoz való visszanyúlást eredményezi. Ez ugyan átmenetileg stabilizálhatja az energiaellátást, hosszú távon azonban lassítja az energiaátmenetet. Ne felejtsük el, hogy a klímaváltozás következtében ráadásul Európában is növekszik az energiaigény.

Válsághelyzetben Brüsszelben elsősorban az azonnali enyhítésre koncentrálnak: az árak stabilizálására, a háztartások védelmére és az ipari termelés fenntartására. A tudományos tanácsadók diagnózisa ezzel szemben hosszabb távú, és lényegében változatlan: az importfüggőség csökkentése és a hazai kapacitások bővítése nélkül az európai energiarendszer továbbra is sérülékeny marad.