Itt az új Trump telefon: kicsit kínaibb, kicsit drágább, és még a vásárlók adatai is kiszivárognak

Emlékeznek még arra, amikor tavaly júniusban a Donald Trump amerikai elnök két fia által vezetett Trump Organization bejelentette, hogy beszáll a mobilos bizniszbe, és Trump Mobile néven saját mobilhálózatot indít, valamint kiad egy Amerikában tervezett és gyártott telefont T1 Phone néven? Az egész hatalmas őrültségnek hangzott, az iparági szakértők egybehangzóan állították, hogy képtelenség, amit ígérnek, és pár nap után a Trump Mobile le is radírozta a honlapjáról az amerikai gyártást. A megjelenés aztán hónapokig csúszott, de múlt héten végre elkezdték kiszállítani a telefonokat,
így végre kiderült, hogy ha Trumpék nem is nyúlták le az előrendelők pénzét, az egészet így is nehéz lenne nem gigantikus átverésként értelmezni – és akkor a telefonhoz köthető adatszivárgásról még nem is beszéltünk.
Azt, hogy ez a vállalkozás nem fog jól elsülni, persze már tavaly is lehetett sejteni. A Trump Mobile az első pillanattól fogva inkább tűnt Donald Trump egóját legyezgető vállalkozásnak, ami a Truth Socialhöz hasonlóan valami olyasmit szimbolizált, hogy az elnök egy újabb szegmensben adta a nevét a lehető legjobb dologhoz. És persze nem mellesleg a MAGA-fanatikusok rajongását is pénzzé lehetett tenni vele, hiszen a Trump Mobile rögtön előállt egy korlátlan mobilcsomaggal és a T1 Phone-nal is, de előbbi drágább volt a versenytársainál, utóbbi pedig megvalósíthatatlannak tűnt, és a látványosan szerkesztett promóciós képek sem voltak bizalomgerjesztőek.
A Trump Mobile ennek ellenére optimistán azt mondta, hogy szeptemberben már meg is jelenik a telefon, de ez nyilván nem történt meg. Ez volt az a pont, ahol a 100 dolláros, vagyis akkoriban durván 33 ezer forintos foglalót kifizető előrendelők kezdhették kényelmetlenül érezni magukat, és a következő hónapokban sem kaptak olyan infókat, amik miatt bizakodóak lehettek volna. Október végéig sem jelent meg a telefon, ezért a Verge egy visszatekintve elég szórakoztató és tanulságos sorozatot indított a Trump Mobile-ról, amin keresztül jól végig lehet követni, hogy mennyire komolytalan az egész, még úgy is, hogy mostanra már létezik a telefon.
A Trump Mobile tavaly a telefonját ugyan képtelen volt kiadni, de bizonyos dolgokat azért megvalósított, a mobilszolgáltatásuk például működött. Igaz, ez annyira azért nem volt nagy cucc, hiszen a Trump Mobile egy virtuális szolgáltató, saját infrastruktúra nélkül, előfizetni a nagy amerikai szolgáltatókon keresztül lehet rá, szóval komoly erőfeszítéseket nem kellett tenni azért, hogy használható legyen. Már azon túl, hogy Trump tiszteletére 47,45 dollárra árazták be, mert ő az Egyesült Államok 45. és 47. elnöke. A Trump Mobile felújított telefonokat is elkezdett árulni, Samsung Galaxy S23-at és S24-et, valamint iPhone 14-et és 15-öt, a Verge akkori cikke alapján drágábban, mint bárki más az egész országban.
Februárban aztán a Trump Mobile két fejese némileg váratlanul bemutatta a T1 Phone-t a lapnak, ami természetesen teljesen máshogy nézett ki, mint az az összephotoshopolt verzió, ami korábban a honlapon volt. A csúszás hátterében állítólag a hatalmas érdeklődés állt, ami miatt úgy döntöttek, egy másik, jobb dizájnnal lépnek be a piacra. Ennek részeként kiderült, hogy a korábban nagyon zavaros, egyszer meg is változtatott specifikációk is mások, ekkor már arról volt szó, ami most is szerepel a cég honlapján a T1 Phone-nál, beleértve ebbe a Snapdragon 7-es rendszercsipet is, bár nem derült ki, hogy melyik modellt.
Persze ez mindegy is, az biztosan nem volt igaz, amit akkor állítottak, hogy a telefon pariban lesz az idei csúcskészülékekkel, elvégre az androidos gyártók zászlóshajóit már két éve is Snapdragon 8-as rendszercsippel szerelték. Az elhangzottak alapján a telefon inkább egy 2024-es felső középkategóriás telefon szintjén volt, amivel persze 500 dollárért nem is volt semmi baj, és amúgy is értelmetlenül erősek már egy ideje a telefonok – mondjuk az már furcsább volt, hogy rögtön említettek egy potenciális áremelést is a javulások mellé. Emellett az is egyértelműen kiderült, hogy a telefont csak összeszerelni fogják Amerikában, konkrétan Miamiban,
és ahogy az a héten a telefont elsőként kézhez kapó NBC videójából kiderült, a dobozra is ezt írták rá végül.
Az NBC, sok más amerikai laphoz hasonlóan a bejelentés után befizette a 100 dolláros foglalót a T1 Phone-ra, hogy aztán rengeteget levelezzenek a Trump Mobile-lal, és ne kapjanak meg semmit. Miután viszont a cég a múlt héten egy videóban jelentette be, hogy megkezdik a telefonok kézbesítését, az NBC végre megkapta a saját példányát. A lap nem ment bele túlságosan a telefon kielemezgetésébe, de az kiderült, hogy a T1 Phone-ra előre telepítve van a Truth Social, amúgy pedig egy sima androidos telefon, ami egész jó fotókat csinál, és ahogy azt megígérték, az elmúlt évek trendjeivel szembemenve van rajta jack bemenet is.
Egy, az NBC-nek nyilatkozó szakértő azt is felvetette, hogy a telefon a 2010-es évek elején kifejezetten népszerű tajvani HTC utolsó készülékének, a 2024-es U24 Prónak az aranyra fújt változata lehet, vagy legalábbis az lehet az alapja. Az már az első pillanattól fogva nagyon valószínű volt, hogy ha a T1 Phone valaha tényleg létezni fog, akkor egy kínai bérgyártótól rendelt telefon lesz majd átmatricázva, de eleinte a Wingtech által gyártott T-Mobile REVVL 7 Prót emlegették többen is. A HTC-s vonal azután merült fel, hogy a Verge-nek megmutogatták a telefon új változatát, és ránézésre nehéz is lenne vitatkozni vele.


Az egyetlen látványos különbség a kamerasziget, ami a Trump telefonon egybefüggő, a lencsék mérete is nagyobb, és a vaku is máshol van, mint az U24 Prón, ezen kívül látványosak a hasonlóságok. A két telefon tetején található jack bemenet is olyasmi, ami eléggé leszűkíti a lehetőségeket a potenciális inspirációknál. A Snapdragon 7-es rendszercsip is stimmel, a HTC telefonjában konkrétan 7 Gen 3-as csip volt. A specifikációk alapján ugyanakkor a T1 Phone valamivel nagyobb, és az aksija is nagyobb kapacitású, igaz, a gyorstöltés 60 helyett csak 30 wattos. Ez alapján valószínűleg tényleg egy kínai bérgyártó csinálhatta a telefont, de hogy saját kútfőből legózták össze ilyenre, vagy valaki kérte őket, az egyelőre nem derült ki.
Akárhogy is, az biztos, hogy még az 500 dolláros árcédulával sem tűnik úgy, hogy ezt a telefont érdemes lehet megvenni. A T1 Phone egy kicsit elavult középkategóriás telefonnak tűnik, amihez ugyan nemcsak töltőkábel, hanem adapter is jár – ez amúgy szintén erősen utal arra, hogy kínai a telefon, mert egy csomó kínai gyártó árulja ott töltőfejjel a nemzetközi piacra anélkül érkező telefonjait –, de ennyi pénzért sokkal megbízhatóbb gyártók középkategóriás telefonjait is meg lehet venni. És ott még azon sem kell aggódni, hogy fogalma sincs az embernek, hogy meddig érkeznek majd biztonsági frissítések, ha egyáltalán érkeznek.
Ja, és azon sem kell izgulni, hogy a személyes adatainkhoz bárki hozzáférhet majd, míg a Trump Mobile esetében úgy tűnik, ez a helyzet.
Legalábbis erről számolt be két ismert youtuber, Coffeezilla és penguinz0, alias MoistCr1TiKaL is az elmúlt napokban. Elsőként Coffeezilla foglalkozott a témával, aki állítása szerint kapott egy tippet egy névtelenségbe burkolózó embertől, hogy a Trump Mobile honlapján van egy súlyos sérülékenység, amellyel egyrészt kamurendeléseket lehet leadni, másrészt pedig meg lehet nézni az összes előrendelő emailcímét, lakcímét és telefonszámát. Ez alapján egyébként durván 10 ezer ember adott le rendelést, összesen 30 ezer telefonra, ami jóval kevesebb, mint a korábban a közösségi médiában megjelent 600 ezres szám. A Trump Mobile egyelőre nem reagált az adatvédelmi aggályokra.