Az ELTE rektora megszavaztatja a kutatóközpontok jövőjét

Dolgozói véleménynyilvánító szavazást szervez az ELTE a hozzá tartozó kutatóközpontok jövőjéről, erről Darázs Lénárd rektor tájékoztatta levélben az érintett munkatársakat, írja a 24.hu. A szavazás előzménye, hogy több kutatóközpont – köztük a Humán Tudományok Kutatóközpontja és a Nyelvtudományi Kutatóközpont – nemrég nyíltan jelezte: szeretnének visszakerülni a Magyar Tudományos Akadémiához. Az MTA erre reagálva azt közölte, nyitott a korábban leválasztott kutatóhálózat visszafogadására.

A rektor szerint az ELTE nem kezdeményezi a kutatóközpontok kiválását, ugyanakkor biztosítani kívánja ennek lehetőségét, ha teljesül három feltétel: az MTA vagy az új kutatóhálózat hivatalosan kezdeményezi az átvételt, a kutatóközpontok dolgozói támogatják a kiválást, illetve az állam is jóváhagyja az átalakítást. Darázs Lénárd azt mondta, korábban „soha semmilyen intézményvezető nem kérdezte még meg a kutatókat arról, hogy milyen álláspontot képviselnek egyes szervezeti átalakítások során”, ezért most először lehetőségük lesz véleményt nyilvánítani.

A lap cikke szerint a szavazás megszervezése több kutató szerint aggályos, belső forrásokra hivatkozva arról írnak, hogy a döntés teljesen váratlanul érte a kutatóközpontokat, és a főigazgatókkal sem egyeztettek előzetesen. Többen kifogásolják az időzítést is, mivel az új akadémiai elnök csak június 1-jén lép hivatalba, így addig hivatalos szándéknyilatkozatot sem adhat ki.

Emellett problémásnak tartják a kérdések megfogalmazását is: az egyik szerintük indokolatlanul ELTE-ellenes hangulatot sugall, a másik pedig arra kérdez rá, hogy a kutatóközpontok támogatnák-e egyes integrációs folyamatok felfüggesztését. Az ELTE szerint a szavazás titkos és anonim lesz, ezért kizárólag személyes jelenléttel, papíralapon lehet majd voksolni. A rektor közölte, a szavazást közjegyző felügyeli majd, és minden kutatónak biztosítani akarják a részvétel lehetőségét. A dolgozók május 28-án és június 2-án szavazhatnak a kutatóközpontok jövőjéről. Darázs Lénárddal korábban interjút készítettünk, a rektor akkor többek között arról is beszélt, honnan indult maga az ötlet, hogy ezeket a kutatóközpontokat az ELTE magához vegye.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!