Ha a klímaváltozás élesbe kapcsol, a Margit-szigetet elfelejthetjük árvíz idején

Budapesten átlagosan nagyjából 600 mm csapadék esik le évente, tehát egy év alatt 60 centi víz érkezik egy négyzetméternyi területre. Minden klímamodell azt mutatja, hogy ez hosszú távon alig fog változni, a klímaváltozással nem a csapadék mennyisége, hanem az intenzitása fog megváltozni. Tehát ezt az évi 600 mm-t nem 20-30 mm-enként kapjuk majd meg nyári zivatarok és csendes, áztató esők formájában, hanem 20-30 helyett mindössze kb. 4-5 időjárási esemény alatt, özönvízként kapjuk majd a nyakunkba – mondta Timár Gábor, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi tanszékének vezetője, az MTA doktora a II. Fővárosi Föld Napja konferencián.

Timár Gábor szerint nem véletlenül kerül szóba mostanában annyiszor a vízmegtartás kérdése, hiszen már most is tapasztaljuk, de a jövőben egyre inkább azzal kell számolni, hogy hirtelen sok eső esik egyszerre, utána pedig hetekig semmi. Tehát azzal tudunk csak gazdálkodni, ami a hirtelen érkező özönvizek során leesik.

A kutató szerint mindenki azzal jön, hogy akkor csináljunk nagy víztározókat, de érdemes fejben tartani, hogy a legnagyobb víztároló kapacitása Magyarországon magának a talajnak van. Egyrészt azért, mert a pórustérbe fér a legtöbb víz (ez a talaj levegővel vagy jobb esetben vízzel teli része), másrészt azért, mert innen nem tud olyan könnyen elpárologni a csapadék, ellentétben a víztározókkal.

Az persze nem mindegy, hogy milyen minőségű a talaj, mert a típusától függ, hogy mennyi víz fér bele. A tanszékvezető felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon egyre nagyobb területen rossz minőségű, tömörödött a talaj, főleg vidéken, ahol évtizedeken keresztül mélyszántásos gazdálkodás folyt. Emiatt alakulnak ki a belvizek: az úgynevezett eketalp-hatás és a nehézgépek miatt tömörödő talaj miatt nem tud leszivárogni a csapadék a mélyebb rétegekbe.

A városokban, így Budapesten is, ennek a jelenségnek a leaszfaltozott utca a megfelelője, ami alatt ott van ugyan a talaj, de nem tud oda leszivárogni a csapadék. Ehelyett a csatornába, majd onnan a Dunába vezetjük a vizet. Ezzel Timár szerint az a baj, hogy a mostani előrejelzések szerint a klímaváltozáskor az intenzív csapadékos napokat hosszabb száraz időszakok fogják váltani, azaz nem jön majd utánpótlás akár hetekig.

Arra, hogy mi várhat ránk a közeljövőben, a tanszékvezető két szemléletes, és egyben ijesztő példát hozott. Az egyik, a 2024 szeptemberében érkezett mediterrán ciklon, a Boris volt, ami miatt 200-400 mm-nyi rekordcsapadék esett le két nap alatt Csehországban és Ausztriában. A ciklon összesen 30 köbkilométernyi esőt tett le a régióban. Ebből nagy árvíz lett az Elbán, de itthon is megéreztük a vízszintemelkedést. „Szerencsére nem azt a mennyiséget kaptuk, amit előre jeleztek, mert akkor előállt volna Budapesten a térdre, imára helyzet”. Majd hozzátette, hogy „ha a klímaváltozás élesbe kapcsol, akkor a Margit-szigetet az árvízi védekezések idején elfelejthetjük, kár energiát pazarolni rá”.

A másik példa a Cassandra ciklon volt 2024 októberében, ami 3 köbkilométernyi csapadékot hozott Boszniába. Pár hónappal később, aztán, tavaly májusban és ősszel is érkezett egy-egy olyan mediterrán ciklon, ami nagy mennyiségű csapadékot hozott a régióba. Ezek főként Románia keleti felét kapták el, ennek az eredménye lett például a parajdi sóbánya beomlása. „Mi még nem kaptunk ilyet közvetlenül, de ez nem azt jelenti, hogy nem is fogunk”, mondta a szakértő.

Az ilyen mediterrán ciklonok kialakulásának az az oka, hogy melegszik a Földközi-tenger, főleg annak nyugati medencéje, és amikor nyáron akár 4-5 fokkal melegebb lesz, mint az átlag, akkor ezzel együtt nő az a vízmennyiség is, amit a tenger elpárologtat. „Ha eddig a tenger egy négyzetmétere elpárologtatott egy köbméter vizet a levegőbe, akkor ez a mennyiség körülbelül 10-15 százalékkal fog megnőni, és ez csapadék formájában valahol le fog esni”. Elhelyezkedés szempontjából ebben a folyamatban Spanyolország a legveszélyeztetettebb, de már hozzánk is elérnek ezek az egyre gyakoribbá váló mediterrán ciklonok.

Timár Gábor budapesti példákat is hozott az extrém időjárási helyzetekre. 2006. július 24-én például olyan felhőszakadás volt Nagykovácsi, Pesthidegkút és Hűvösvölgy környékén, hogy az Ördög-árok nyomás alatt lőtt be a Dunába olyan 50 méterre. Egy héttel később pedig akkora eső volt, hogy a 24 órás csapadékösszeg elérte a 82 mm-t. Ennél is nagyobb felhőszakadást 2015. augusztus 17-én regisztráltak, akkor 115 mm volt a napi csapadékösszeg, ebből Budapesten az egy órás csapadék összege elérte a 80 mm-t. Hogy a léptékeket jobban értsük: egy átlagos zivatarból leesik kb. 3 millió tonna víz, abból meg leesett 11,5 tonna. Ilyen özönvizekre érdemes gondolni, amikor arról beszélünk, hogy hova és hogyan kellene eltárolni a ritkán lehulló, de hirtelen, nagy mennyiséget hozó zivatarok vizét.

Timár úgy véli, a fővárosnak kettős kihívással kell szembenéznie a jövőben: egyrészt, meg kell tartania a leesett nagy mennyiségű csapadékot, másrészt fel kell készülnie arra, hogy valahogy el is vezesse, hogy az özönvizek után ne álljanak a vízben az aluljárók, a pincék. Emellett egyre gyakoribbak az aszályosabb évek, ezek közül is kiemelkedett 2022 nyara, amikor Magyarország keleti részén egyáltalán nem, a többi részén pedig alig esett csapadék. Budapesten a csapadékhiány miatt a nyári időszakokban kiszáradnak a zöld területeink, és ennek folyományaként az egyébként is erős városi hősziget hatás egészen brutálissá vált.

Timár Gábor azt a javaslatot tette, hogy vidéken érdemes lenne a mezőgazdasági területek egy részén a mélyszántásos gazdálkodást befejezni, így a növényzet idővel „átrágná” magát a kemény vízzáró rétegen, és az érkező csapadék le tudna szivárogni a talajba. Így a talajok újra elkezdenének párologtatni, amitől nem csak egy-két fokkal lenne alacsonyabb a hőmérséklet, hanem a talajközeli pára is újra megjelenne, a kis vízkörök újra bekapcsolnának, amitől azt várhatnánk, hogy a nyugatról érkező nyári hidegfrontok újra elérnének keletre is.

A városokban a hirtelen lezúduló zivatarokból érkező, akár 10 millió köbméternyi csapadékvizet a csatornahálózatok nem fogják tudni elvezetni. A megoldás Timár szerint a fenntartható városi csatornarendszerben (SUDS) van. A SUDS-szisztéma lassítja a víz lefolyását, beszivárogtatja a talajba, így akár két hónapra is el lehetne tárolni a vizet, miközben a párolgás hűtené a várost is. Mint mondta, Budapest ezt kicsiben már elkezdte csinálni, de ő arra szeretne minden döntéshozót biztatni, hogy ilyen fejlesztésekben gondolkodjanak.

A szakértő szerint a városokban is érdemes a talajokat víztárolónak használni, de célszerű azt növényzettel is borítani, mert a növények egyfelől árnyékolnak, másfelől pedig szintén párologtatnak, ami hűtő hatást fejt ki. Mint mondta, bármennyi kritika is éri őket, ebből a szempontból is van értelme a városokban a méhlegelőknek, de mindenféle gizgaz is hasznos lehet ebben a folyamatban.

A belvárosban szerinte az is sokat segíthetne, ha az aszfaltozás helyett minél több helyen vízáteresztő burkolatra térnénk át. A külvárosoknak pedig azt tanácsolta, hogy a járdaszéli árkokat ne gazolják ki, ugyanis minél több növény van az árkokban, annál jobban fel tudják fogni, ha jön az a 3-5-10 millió köbméter víz. Timár úgy véli, hogy ezek nem újdonságok, és még csak nem is bonyolult dolgok, csak sok kell belőlük és rendszerként kell ezeket működtetni.

Timár Gábor végzett egy számítást arról, hogy mi történne, ha 10 millió köbméter víz zúdulna rá Budapestre. Eszerint,

• ha egyáltalán nem lennének a városban fenntartható csatornarendszerek, akkor ebből 3 millió köbméter víz azonnal megjelenne az aluljárókban, pincékben, és a közterületeken „tavak” alakulnának ki.
• Ha Budapesten már 30 százaléknyi lenne a fenntartható csatornarendszer, akkor már csak 1,8 millió köbméter víz jelenne meg elvezetetlenül.
• Ha ez a rendszer elérné az 50 százalékot, akkor 1 millió.
• Ha pedig a csatornarendszer 100 százaléka lenne fenntartható, akkor 0,7 millió köbméter víz maradna a közterületeken egy hirtelen lezúduló, hatalmas zivatarból.

Budapesten most kb. 10 százalék körül lehet a fenntartható csatornarendszer. „Amikor elértük az 50 százalékot, akkor már esetleg felvetődhet az, hogy ne olyan gyorsan, és inkább a helyi igényeknek megfelelően haladjunk tovább, ugyanis a további fejlesztések árvízvédelmi szempontból olyan sokat már nem tennének majd hozzá az eredményekhez”mondta, majd hozzátette, hogy addig viszont még nagyon sok a feladatunk.

Timár Gábor azzal a gondolattal zárta az előadását, hogy

klimatikus szempontból minden négyzetméter számít: minden négyzetméternyi feltört aszfalt helyére ültetett növényzet segít a villámárvizek megakadályozásában és a hőérzetünk csökkentésében.

(Arról, hogy a klímamodellek pontosan milyen jövőt mutatnak Budapestre, Honti Márk, a HUN-REN–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport tudományos tanácsadója beszélt a II. Fővárosi Föld Napja konferencián a Merlin Színházban. Mint mondta, ha nem teszünk semmit, Budapest éghajlata Észak-Iránéra fog hasonlítani.)