Szupergyors véralvadást értek el kutatók kémiailag módosított vérrel, ami életeket menthet
Évente körülbelül kétmillió ember veszíti életét vérveszteség miatt, mert nem tudják időben csillapítani a vérzést. Egy új kísérlet első eredményei viszont arra mutatnak, hogy néhány másodpercen belül létrehozható a véralvadás, amihez egyszerű sejtmódosítást kell végrehajtani, írta a New Scientist.
A vörösvérsejtek elsődleges feladata, hogy oxigént szállítsanak a szervezetben, de a véralvadásban is van szerepük. A vérlemezkékkel és egy fibrin nevű fehérjével egyesülve ragadós hálót képeznek, amivel el tudják zárni a sebeket. Ennek a dugónak a nagy részét a vörösvértestek alkotják, amelyek nagyon sérülékenyek is. A montreali McGill Egyetem kutatója, Jianyu Li és kollégái azt vizsgálták, hogyan tehetnék erősebbé a vörösvértesteket ebben a funkciójukban.
A patkányokkal végzett kísérletükben először vért vettek, amelyből elválasztották a különböző sejtkomponenseket. Ezután ezekhez különböző vegyi anyagokat adtak hozzá, amelyek kötéseket eredményeztek. A kémiai reakció révén a vörösvérsejtek felszíni fehérjéi összekapcsolódtak, és olyan szintetikus vérrögök keletkeztek, amelyek 13-szor ellenállóbbak a törésekkel szemben, és négyszer jobban tapadnak, mint a természetes vérrögök.
A módosított sejteket a vér folyékony elemének számító plazmába juttatták vissza, és ezt adták be súlyos májsérüléses patkányoknak. A szer beadása után ezeknél a sérüléseknél 5 másodperc alatt beindult az alvadás, míg a kezeletlen patkányoknál erre 265 másodpercet kellett várni. A vérveszteségekben is nagy különbségek voltak, az első csoportnál mindössze 24 milligrammot, míg a kezeletlen csoportnál közel 2000 milligrammot mértek.
Míg a természetesen képzett vérrögök pár nap alatt lebomlanak, a módosított vérből állók egy-két hónapig is kitartottak, ami Li szerint előnyös is lehet a sebgyógyulásban.
A kutatók azt remélik, hogy a jövőben egy beteg véréből egy kis mintát kevesebb mint 30 perccel a tervezett sebészeti beavatkozás előtt be lehet gyűjteni és módosítani. Vészhelyzet esetén a kezelést előre el lehet készíteni vérbankból vett mintákból.
A kutatócsoport szerint a módszer felhasználható életmentő bioanyagok fejlesztésére, amelyek segíthetnek a súlyos vérzés szabályozásában, valamint hasznosak lehetnek a véralvadási zavarokban szenvedők számára is.