800 fejet levágtak a fideszes trollfarmhidráról, de több száz újat növesztett

800 fejet levágtak a fideszes trollfarmhidráról, de több száz újat növesztett
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

A facebookos politikai hirdetések tavaly őszi betiltása után várható volt, hogy az idei választási kampányban fontos szerep fog jutni azoknak az alternatív eszközöknek, amik a hirdetések helyett tudnak elérést generálni a politikusok üzeneteinek a közösségi médiában. Az egyik ilyen módszer a kamuprofil-hálózatok bevetése, amikkel pár száz vagy pár ezer jól elhelyezett lájkkal úgy lehet manipulálni a Facebook algoritmusát, hogy az az adott posztot sokkal több emberhez juttassa el, mint alapból tenné. Erre látványos példákat láthattunk például a március 15-i ukrán zászlós provokációnál.

Az elmúlt pár hónapban feltérképeztünk két nagyobb, fideszeseket segítő trollfarmot is, összesen több ezer taggal, illetve egy olyat is, ami tiszás politikusoknál bukkant fel, de inaktív. Bemutattunk egy olyan böngészőkiegészítőt is, ami helyben, a Facebookon leplezi le az eddig azonosított trollprofilokat. Azóta pedig elindult egy másik, lelkes programozók által épített oldal is, a botjelento.com, ami segít a Facebook felé jelenteni az azonosított kamuprofilokat.

Az oldal szerint már több mint 800 trollt töröltek az innen indított jelentések hatására, ami azt jelenti, hogy a Facebook, ha nem is gyorsan, illetve elég sok noszogatás hatására, de azért fellép a jelenség ellen.

Persze a trollfarmok működtetői sem pihennek, legalábbis erre utal a mostani nyomozásunk, ami egyben bemutatja azt is, mennyire könnyű politikai célra használt kamuprofilokat fogni a Facebookon.

Trollvadászat indul!

A választási kampány hajrájában vagyunk, ilyenkor már nincs hova tartalékolni a trollprofilokat, szóval a legegyszerűbb lefülelési mód a tettenérés. Az eddigi tapasztalat az, hogy leggyakrabban fideszes képviselőjelölteket segítenek meg velük, közülük is jellemzően a kevésbé ismert, kisebb elérésű, 10-15 ezer követőseket. A trollvadászat első lépéseként válasszunk ki egy ilyet találomra!

Mi most Balla Mihályt néztük ki magunknak, ő a balassagyarmati központú Nógrád 2. választókerület jelöltje; ez a körzet egyébként erős fideszes bástya, a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora szerint még kétharmadközeli tiszás győzelemnél is bőven a Fidesznek állna itt a zászló. Balla igazi veterán a parlamentben, 1998 óta képviselő, hétszer nyert egyéniben, civilben egyébként magyar–orosz szakos tanár, ennek megfelelően a külügyi bizottságban ül már 28 éve, hol sima tagként, hol alelnökként, hol elnökként. A Facebookon 13 ezer követője van, a posztjai átlagosan 100-150 lájkig mennek el.

A vadászat második fázisában olyan posztokat kell keresnünk, amik a szokásosnál látványosan sokkal több reakciót értek el, és magas ezek között a haha emojik aránya. Előbbi potenciálisan arra utal, hogy megérkeztek a trollok segíteni, utóbbi pedig arra, hogy sikerült is feltornászniuk a poszt elérését, ami így sok nem fideszes facebookozó elé is odakerült, és tőlük érkezhetett a sok nevetős reakció. Egy hetet visszagörgetve Balla oldalán három ilyen poszt ugrik ki az átlagból: ez (3400 reakció), ez (3600) és ez (1000). Az első kettőnél nagyjából fele-fele a sima lájkok és a nevetős fejek aránya, a harmadiknál 40 százalék körül vannak a hahák. Már csak a lájkolók listájára kell kattintanunk, és a csőre töltött NPC Marker böngészőkiegészítő már mutatja is, hogy százával burjánzanak mindhárom poszt alatt a már azonosított trollprofilok.

A lájkolókat egy kicsit közelebbről megvizsgálva azonban új kamuprofilokra is bukkanhatunk a már ismertek mellett. Ezeket onnan ismerhetjük fel, hogy frissen regisztráltak, mindet 2026-ban hozták létre; nem személyes profilok, hanem oldalak (page-ek); nincs valódi tartalmuk, fotójuk (vagy gyenge MI-művek), sokszor profilképük sem; és nincsenek valós ismerőseik, követőik és aktivitásuk sem a fideszes politikusok követésén és lájkolásán felül.

A három poszt alatt 1092, 212, illetve 319 kamu lájkot számoltunk meg, amik összesen 1173 trollprofiltól származtak. Miután kiszűrtük ebből a már ismerteket, maradt 324 darab új (ezeket ebben a cikkben soroljuk fel, valószínűleg az eddigiekhez hasonlóan hamar bekerülnek majd a Botjelentő és az NPC Marker adatbázisába is).

Forrás: FacebookForrás: Facebook
Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Vagyis a trollfarm olyan, mint a görög mitológiában a hidra: a levágott fejei helyett újakat növeszt. Azt, hogy mennyit és milyen tempóban, nehéz megmondani (április 2. volt a létrehozás dátuma a legfrissebbeknél). Mindenesetre ha a 106 egyéni jelölt fideszes politikus közül egyetlenegynél, mindössze három poszt alatt fogtunk több mint 300 új trollt (a már ismert 2400 mellé), talán nem túlzás sokezresre becsülni a hálózat teljes létszámát.

A zsákmány terítéken, szépen elrendezve

A Balla posztjai alatt aktív kamuprofilokat végignézve kirajzolódik még néhány érdekes jelenség. Először is az, hogy a lájkolók listájának letöltése és az alaposabb megvizsgálásuk között eltelt pár órában is törölt közülük legalább 10-15-öt a Facebook. Olyanokat is, amik már eddig ismertek voltak (ez lehet a Botjelentő hatása), de pár olyat is, amik nem. Ez arra utal, hogy valamennyire működnek a közösségi oldal szűrőalgoritmusai, és a rendszer magától, tömeges jelentések nélkül is kilő időnként egy-egy kamuprofilt.

Szintén érdekes, hogy a Telexen bemutatott két hálózat (ezeket a legviccesebb nevű tagjai után most nevezzük Patrióta Brekiklubnak és Sátánista Tiszaszigetnek) trolljai egyaránt felbukkannak Balla posztjainak lájkolói között. Ez azt jelenti, hogy a két, elvileg egymástól független és kamuprofiljaik felépítésében is markánsan különböző trollfarm összehangoltan dolgozik, és az irányítóik valószínűleg egy helyről kapják az utasításokat. A két hálózat mellett azonosítottunk itt egy harmadik, nagyjából két tucat tagból álló minitrollfarmot is, ezeknek a viselkedése annyiban üt el a többiekétől, hogy Balla minden posztját megosztják. Egy nagyjából ugyanekkora és pontosan ugyanígy viselkedő saját kis trollcsapatot azonosítottunk nemrég Szűcs Lajos (a Fidesz vecsési képviselőjelöltje) posztjainál, illetve korábban Kelei Zita somogyi fideszes politikusnál is.

Politikusok posztjainak megosztása nullakövetős oldalakon nem tűnik túl hatékony elérésnövelő eszköznek – valószínűleg itt inkább arra játszanak a trollok gazdái, hogy a megosztás is önmagában egy algoritmusetető akció, ami azt sugallja, hogy ez egy népszerű, virális poszt, amit érdemes még több felhasználó elé odatenni. Erre utal az is, hogy a Balla posztjainál aktív trollok közül elég soknál, közel száz profilnál láttuk Orbán Viktor egyik videóját megosztva, egyetlen tartalomként: a március 17-i „Ha nincs olaj, nincs pénz!” üzenetet Zelenszkijnek. Ez újszerű viselkedés a trollfarmoktól, amik eddig – néhány kivételtől eltekintve – kerülték a Fidesz legnépszerűbb politikusainak posztjait. Ami logikus is, hiszen könnyebb kiugró érdeklődést szimulálni kamuprofilokkal egy átlagosan 100-150 lájkot kapó politikusnál, mint egy olyannál, aki simán kap 20 ezret egy-egy posztjára. Az, hogy most már Orbánnál is bevetik őket, arra utal, hogy a trollhálózatok irányítói elértek arra a pontra, amikor már mindennel lőnek, amijük csak van.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!