67 százalékkal nagyobb a kockázata a szívbetegségre azoknak, akik sok ultrafeldolgozott élelmiszert esznek

Egy friss kutatás megerősítette, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagymértékű fogyasztása jelentősen növelheti a súlyos szívproblémák kockázatát, írja a Science Daily.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság éves tudományos ülésén bemutatott kutatás szerint azoknál, akik naponta több mint 9 adag ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak, 67 százalékkal nagyobb a súlyos szív- és érrendszeri események kockázata, mint azoknál, akik kevesebbet, körülbelül napi négy adagot esznek. Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közé tartozik számos csomagolt és gyorsétel jellegű termék, például a chipsek, a kekszek, fagyasztott készételek, feldolgozott húsok, cukros üdítők, reggelizőpelyhek és kenyerek.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a kockázat folyamatosan nő a fogyasztás mennyiségével: minden további napi adag több mint 5 százalékkal növeli a szívinfarktus, a stroke és a koszorúér-betegség esélyét. Ez a kapcsolat különösen erős volt a kutatásban részt vevő afroamerikaiak körében.

Ez az egyik első olyan nagyszabású vizsgálat, ami az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása és a szívbetegségek közötti kapcsolatot különböző etnikai hátterű amerikai felnőttek körében vizsgálta. Az eredmények összhangban vannak a korábbi, főleg európai kutatásokkal. 45-84 éves, ismert szívbetegségekkel nem rendelkező felnőtteket vizsgáltak. A legmagasabb fogyasztást elért csoport átlagosan napi 9,3 ilyen ultrafeldolgozott ételt fogyasztott, a legalacsonyabb pedig átlagosan napi 1,1 adagot.

Az előbbi csoportban 67 százalékkal volt nagyobb az esély a koszorúér-betegség vagy a stroke miatti halálozásra, illetve a nem halálos infarktusra, stroke-ra és újraélesztett szívmegállásra.

A vizsgálat során az eredményeket kontrollálták a kalóriabevitelre, az étrend minőségére illetve az olyan gyakori kockázati tényezőkre, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterin és az elhízás. Az eredmények ezektől függetlenül megállják a helyüket.

Ez arra utal, hogy az ultra-feldolgozott ételek káros hatását nemcsak a kalóriatartalom vagy az étrend minősége magyarázza, hanem a feldolgozás módja önállóan is növelheti a szív- és érrendszeri kockázatot.

A Telex dolgozói januárban belevágtak egy ultrafeldolgozott élelmiszerek nélküli diétába, ennek a tapasztalatait itt írtuk le. Azt pedig, hogy miket ettünk az egészségtelen ételek helyett, ebben a cikkben lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!