Körös-körül lombkorona – ígéri a tanösvény, aztán szembejön a letarolt erdő

„Körös-körül lombkorona tanösvény” – áll az első tájékoztató táblán Lillafürednél, a kaptató aljában, ami a Bükk egyik frekventált kirándulóhelye, a Szeleta-barlang közelében van. Néhány száz méter gyaloglás után a valóság rácáfol az idilli beharangozóra: a turistaút közelében egy tarvágásnak köszönhetően bő négy hektáros lyuk éktelenkedik az erdőben. A terület a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik, és jól példázza, hogy a gazdasági céloknak és a bevett erdőgazdálkodási gyakorlatnak a természetvédelem nem igazán tud gátat szabni. A rossz beidegződésre több zöld szervezet, a WWF, a Greenpeace, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az Erdőszeretet Szövetség és a Magyar Természetvédők szövetsége közösen próbálta meg felhívni a figyelmet.

A Szeleta-tetőn, a nagyjából 120-130 éves erdő hűlt helyén Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője azt mondta, a szervezetük 2012 óta küzd azért, hogy legalább nemzeti parkokban legyenek érintetlen erdőterületek, ahol nincs tervezett fakitermelés, de eddig nagyon kevésre jutottak. Pedig vannak jó külföldi példák, ahol az erdőket több különböző zónába sorolják, és az úgynevezett magterületeken nincs fakitermelés. Itthon is voltak már erről egyeztetések az érintett szereplőkkel, de ezek a tervek jó ideje a fiókban pihennek.

A természetvédelmi területeken található erdők az állam tulajdonát képezik, de a vagyonkezelői jogok néhány ritka esetet kivéve az állami erdőgazdaságokat illetik, és ezek mindig jobb érdekérvényesítők (voltak), mint a nemzeti parkok. Az állami természetvédelem, még ha meg is hallgatják a szereplőinek véleményét, legtöbbször statisztaszerepbe szorul.

A természetvédelmi szakemberek alapvetően nincsenek ellene a faanyagtermelésnek, csak szerintük azt korlátozni kellene, és a kiemelt, védett területeken valami mást kellene csinálni. Gálhidy azt mondta, Magyarország összes erdőterületének tizede, körülbelül 200 ezer hektár van nemzeti park területén belül, ezeken a vágásos erdőgazdálkodással fel kellene hagyni, és a természetvédelmi értékek megőrzésének kellene az elsődleges feladattá válnia. Amikor egy területet tarra vágnak, arra károsan hat a direkt napsugárzás, hirtelen megszűnik rajta az erdőklíma, és erőteljes talajerózió figyelhető meg, így leromlik az élőhely. Azt Gálhidy is tudja, hogy az erdészeti szaknyelvben a tarvágás egészen mást jelent, mint egy laikusnak, de a végeredmény mégis az, hogy szinte egyszerre válik egy erdőterület csupasszá. Az örökerdő-üzemmód már egy szelídebb beavatkozás, ilyenkor a fákat egyesével vagy kisebb csoportokban szedik egy erdőtagból, de ezt egyelőre nagyon kis területen alkalmazzák.

„A Bükki Nemzeti Parkban őshonos fafajokból álló erdők vannak, az örökerdők aránya 25 százalék, ami jónak mondható, de ha a nemzeti parki ideát komolyan vennénk, az egésznek ilyennek kéne lenni” – mondta Gálhidy.

A Szeleta-tetőn lévő erdőt az Északerdő Zrt. termeltette le, amiről korábban az Átlátszó fairtásként számolt be. Az állami társaság saját felületén reagált a cikkben és a videóriportban elhangzottakra. „Szó sincs erdőirtásról. A fakitermelés az erdőkezelés része, amely után új erdőt nevelünk. A fakitermelés nem jár erdőterület csökkenéssel. Az Egererdő Zrt. és az Északerdő Zrt. nem végez tarvágást védett területen, őshonos faállományokban” – írták, amiből szintén kiderül, hogy egy laikus más valóságot érzékel.

Gálhidy azt mondta, hogy ők nem akarják hibáztatni az erdészeteket és a bennük dolgozókat, mert jogszabályi keretek között működnek végrehajtóként, de szerinte arra lenne szükség, hogy az erdőgazdálkodás harmóniába kerüljön a társadalmi elvárásokkal, ami egyre kevésbé szól a faanyag kitermeléséről.

Harmat Ádám, a WWF éghajlatvédelmi programvezetője szerint az erdőkből évente kitermelt 7,5 millió köbméter faanyag körülbelül 20 százalékából lesz magas piaci értékű bútor- vagy épületfa, 10 százaléka vágástéri apadékként az erdőben marad, 20 százalékából rostfa lesz, a maradék 50 százalék pedig tűzifaként végzi. A tűzifa egy része lehet lakossági felhasználású, míg a másik része erőművekbe és fűtőművekbe kerül. Harmat szerint az egyik baj az, hogy a természetes erdőkben arányaiban kevesebb az olyan minőségű fa, amit a fűrésziparban fel tudnának használni, tehát arányaiban több tűzifa kerül ki a védett erdőkből.

Harmat adatai szerint ma 1,2 millió hazai háztartás, azaz az országban nagyjából minden harmadik használ tűzifát, amelynek a mennyiségét brutálisan csökkenteni lehetne azzal, ha minden érintett házat rendesen leszigetelnének. A programvezető szerint a mai negyedére esne vissza a tűzifa-felhasználás.

Az erdőkből 1,4 millió köbméternyi fa erőművekbe kerül, amelyek hatékonysága riasztóan alacsony. Ahol csak villamosenergia-termelésre használják a fát, ott 30% alatt van, de a kapcsolt erőművek – amelyek az égetés során felszabadult hőt is felhasználják a távfűtésben – sem sokkal hatékonyabbak. Ezek az erőművek, mint Pécs, Oroszlány, Tatabánya és Ajka, nyáron sem állnak le, és teljesen feleslegesen fűtik a környezetet. Ilyenkor ezeknél is erősen megkérdőjelezhető a fafelhasználás. A csak fűtőművek hatékonyabban és legalább csak a szezonban működnek, de növelhetik az elégetett fa mennyiségét.

Ma itthon a kormányzat is támogatja az erőművekben a tűzifa felhasználását, pedig Harmaték szerint olyan kicsi a részesedése a fának, hogy akár ki is lehetne vezetni. A teljes fogyasztásnak csak 2-3 százalékát adja, amit 40 szélturbinával és egy 500 megawattos naperőmű-kapacitással simán ki lehetne váltani. Harmat Ádám úgy gondolja, hogy ha a teljes mennyiségről nem is mondanának le az erőművel, a védett erdőkből kikerülő félmillió köbméternyi fa kiváltása nem okozna gazdasági, társadalmi feszültséget.

„A fa értéke és a kereslet rá megkopott, mi pedig nem tudunk leszállni a sínről, ami a szakadékba vezet. Vegyük észre, hogy ez egy élő rendszer” – mondta Fidlóczky József több természetvédelmi projektet vezető erdész. Szerinte már régen nagyobb arányban át kellett volna állni a szálalásos gazdálkodásra, és nem egy 200 éves rendszert kéne konzerválni, amit az akkori gyors iparosodás hívott elő. És ahogy szinte minden szakember megjegyezte, úgy ő is kitért arra, hogy a mai túltartott vadállománnyal szinte lehetetlen egészséges erdőket létrehozni.

Ahogy keddi hírünkből is kiderült, az értékes, idős erdőállományok kivágása nem egy-egy elszigetelt esetet jelent, hanem a mindennapi gyakorlat része. Nemrég a Börzsönyben is két százévesnél idősebb erdőrészletet taroltak le, ami után a munkagépek még olajszennyezést is hagytak.