A gyógyulásba vetett hitnek gyógyító ereje van, de a magyar egészségügy ezt nem igazán használja ki

Károlynak egy rutinhereműtét után komplikációi adódtak: a varratszedésnél az orvos véletlenül belevágott a sebébe, az később begyulladt, és Károly lázzal, gennyes váladékozással került vissza a kórházba. Az őt ellátó ügyeletes orvos, bár különösebben nem vizsgálta meg, azt mondta neki: búcsúzzon el a heréjétől. Mindez pénteken történt, Károlyt hétvégére bent tartották a kórházban, és két napig abban a hitben élt, hogy soha többé nem fog működni az egyik heréje. Majd hétfőn bejött az orvosa, és megnyugtatta, hogy erről szó sincs, levitték a gyulladást, minden rendben lesz. A műtét óta eltelt nyolc év, de Károly a mai napig rossz érzéssel gondol vissza a történtekre, és úgy érzi: teljesen máshogy alakult volna a hozzáállása a kórházakhoz és az orvosokhoz, ha az ügyeletes orvos nem riogatja alaptalanul, hanem támogatja, megnyugtatja.

„Ha egy orvos magabiztosan azt mondja: »Ez a kezelés nagyon hatékony«, a páciens nagyobb eséllyel érzi úgy, hogy valóban segít – még akkor is, ha objektíven nem erős a hatása” – írta a témát felvető Dobson Szabolcs a több mint 70 ezer tagot számláló Egészségügyi szakirodalmi tallózó Facebook-csoportban. A gyógyszerész, gyógyszer-engedélyezési szakértő szuggesztióról és placebohatásról szóló szakirodalmi összefoglalója alapján a megfelelő üzenetekkel a beteg fájdalma csökkenthető, kevesebb gyógyszerre lehet szüksége, és a kórházban töltött idő is lerövidíthető.

Még az altatás alatt adott pozitív szuggesztióknak is lehet hatásuk

De mit értünk pontosan szuggesztión és placebohatáson, és miért van ennek jelentősége? Az egészségügyben a szuggesztió a gyógyító kommunikáció része. Ennek lényege, hogy az egészségügyi dolgozók pozitív üzenetekkel, helyes szóhasználattal és a gyógyulásba vetett hit átadásával segítik a beteg felépülését. A megfelelő kommunikáció csökkenti a szorongást, míg a negatív szuggesztió ronthatja a betegség kimenetelét.

Dobson Szabolcs elmesélt erről egy példát a Telexnek: egy kutatásban véletlenszerűen osztottak be náthás betegeket, az egyik csoport szokásos vizit keretében találkozott az orvossal, a másik kibővített viziten vett részt. Utóbbin az orvos kifejezte együttérzését a betegeknek, bízott a gyógyulásukban, részletesen tájékoztatta őket az állapotukról, kezelésükről. Ez az odafigyelés csökkentette a nátha súlyosságát és időtartamát, és növelte a betegség leküzdésében részt vevő fehérvérsejtek számát.

Egy másik kutatás szerint azok a méheltávolításon átesett betegek, akik terápiás szuggesztiókat kaptak, szignifikánsan rövidebb ideig voltak kórházban, rövidebb ideig voltak lázasak, és a nővérek szerint a vártnál jobban gyógyultak.

Dobson Szabolcs egy harmadik kutatást részletesebben is kifejtett nekünk: az epeúti műtétek esetében az altatás alatt adott pozitív szuggesztiók megvédték az 55 év feletti betegeket a hosszabb kórházi ellátástól. Az 1986-ban publikált kutatásban kilencvenegy, epeúti műtéten átesett beteget soroltak be véletlenszerűen három kezelési csoportba. A résztvevők minden csoportban kaptak egy fejhallgatót, amin keresztül másfajta hangokat közvetítettek nekik. A kutatók azt vizsgálták, hogy a pozitív üzenetek, a zajok és a műtőhangok milyen hatással vannak az operáció utáni felépülésre. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az 55 évesnél idősebb betegek, akik pozitív üzeneteket kaptak az általános érzéstelenítés alatt, kevesebb ideig voltak kórházban, mint azok, akik másfajta hangokat hallottak.

Bár az érzékelés és az információk befogadása az érzéstelenítés alatt elvileg leáll, különböző megfigyelések arra utalnak, hogy a hang feldolgozása esetenként mégis eljuthat a beteghez. Az érzéstelenítés mélységétől függően akusztikus jelek is érzékelhetők. „Az implicit memória, a tudattalan észlelés vagy az emlékek befolyásolhatják a műtét utáni eredményt. Számos más tanulmány is vizsgálta az általános érzéstelenítés alatt adott terápiás sugallatok hatását a műtét utáni eredményekre” – mondta a gyógyszerész.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ha nagy baj van, akkor hazudni kell a betegnek, vagy hamis reményt kell benne kelteni. Itt inkább a bátorításon, a pozitív üzeneteken és az odaforduláson van a hangsúly. Éppen úgy, ahogy a placebohatásnál, ami úgy tud pozitív testi vagy lelki változást előidézni, hogy az nem a kezeléshez használt hatóanyagnak, hanem a beteg annak hatásosságába vetett hitének köszönhető.

A placebo nem helyettesíti az aktív kezelést

A pozitív szuggesztiók nem egyenlők a placebohatással, viszont annak elengedhetetlen részei a szuggesztív elemek (megfelelő orvosi környezet, kommunikáció).

„A placebohatás olyan jelenség, amikor egy hatóanyagtól mentes kezelés (például cukorpirula, fiziológiás sóoldat) valódi javulást okoz a betegben – nem a hatóanyag miatt, hanem a beteg elvárásai és a kontextus miatt. Például valaki cukortablettát kap fájdalomcsillapítóként, és valóban csökken a fájdalma” – írta Dobson Szabolcs.

A gyógyszerész a Telexnek részletesebben is elmagyarázta a jelenséget. A placebohatásnál két dologról beszélhetünk: rejtett és nyílt placebóról. A rejtett placebo esetében a beteg előtt az orvos eltitkolja, hogy hatóanyag nélküli készítménnyel kezeli, vagy esetleg saját maga is azt hiszi, hogy az adott „gyógyszer” hatásos. A tudatos, de titkolt placebo alkalmazása etikai problémákat vet fel, így hivatalosan nem támogatják.

A másik a nyílt placebo, amikor a beteg tudja, hogy placebót kap, ám számos vizsgálat mutatja, hogy még ilyen esetben is lehet hatása a kezelésnek.

A placebohatás speciális esete lehet a homeopátia. „Például a gyermekorvos lényegében laktózgolyócskákkal kezeli a felső légúti fertőzést antibiotikum helyett, és a legtöbb esetben az eredmény nem rosszabb. Így az orvos nem alkalmaz feleslegesen antibiotikumot, mert az ilyen betegségek nagy része szövődmények nélkül rendeződik” – mondta a gyógyszerész.

Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy a placebo nem helyettesíti az aktív kezelést, hanem megfelelő szakmai alkalmazása erősítheti az aktív kezelés hatásosságát.

A placebohatás kifejezés jelentős részben a pszichoneuro-immunológia nevű, alig negyvenéves, az emberi viselkedés, az idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatát, azok kölcsönhatásait kutató tudományágnak köszönhető. Korábban úgy vélték, hogy az immunrendszer az idegrendszertől függetlenül működik, de a nyolcvanas évekre ez a paradigma megdőlt, és ma már tudjuk, hogy a két rendszer között kétirányú a kapcsolat. Például depressziós állapotban az immunrendszer rosszabbul teljesít, a pozitív lelkiállapot pedig az idegrendszeren keresztül hatékonyabb működésre serkenti az immunrendszert. A placebohatás kiindulópontja is egy pozitív helyzet – a beteg gyógyszert kap a bajára, és azt gondolja, jobban lesz tőle –, és ez akkor is kiválthat valós, a sejtek szintjén is megfigyelhető gyógyulást, ha a beteg hatóanyagot tartalmazó tabletta helyett csak gyógyszernek hitt szőlőcukrot vett be.

A gyerekeknél a szülők hozzáállása is fontos tényező

A cikkünk elején idézett Károly esetében a pozitív szuggesztiók egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy hatottak volna, mint egy idős nő vagy egy kisgyerek esetében. A szakirodalmi összefoglaló alapján a szuggesztiók és a placebo hatása korosztályonként eltérő erősségű lehet: a gyerekeknél és az időseknél erősebb, míg például a krónikus betegeknél gyengébb. Egy tanulmány szerint a fiatal (21–39 éves) felnőttek fájdalma 15, míg az idősebb (58–76 éves) felnőtteké 40 százalékkal csökkent egy placebokészítménytől.

Dobson Szabolcs szerint adekvát lenne erre az a magyarázat, hogy a gyerekek pszichésen jobban befolyásolhatók. De ennél többről lehet szó: a kutatásokban felmerült, hogy az agyi prefrontális kéreg fejlődésének is szerepe van benne, sőt időseknél is kapcsolatba hozták a hiszékenységet a prefrontális kéreg károsodásával.

A placebós fájdalomcsillapítás hatásossága különösen erős volt a 14 év alatti gyerekeknél. Még markánsabb volt, ha az anyáknak is nagy volt az elvárásuk a kezelést illetően, azaz hittek a gyerekük gyógyulásában. Ez rávilágít arra is, hogy a gyerekek esetében az orvosok szuggesztiója mellett milyen fontos a szülők hite is. A placebo hatásosságához hozzájárulhat a személyiség, például a nyitottság, a kognitív rugalmasság, korábbi tapasztalatok és a betegség időtartama is.

A placebohatás pszichológiai magyarázatairól megkérdeztük Köteles Ferenc Gábort, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet Általános Lélektani és Módszertani Tanszékének egyetemi tanárát is, akinek a kutatási területe a téma. Szerinte a placebokutatás elmúlt évtizedeiben valóban sok befolyásoló faktor felmerült (női nem, alacsony IQ, szorongási hajlam, optimizmus stb.), de ezek közül egyiket sem sikerült igazán megnyugtatóan igazolni. „Jelenlegi tudásunk alapján tehát a placeboválasz nem jelezhető előre elvárható pontossággal, illetve nincs olyan, hogy »placeboreaktor«, aki általában jól reagál erre. Mindig az adott helyzet (a panasz, a beteg állapota és személyisége, az orvos, a környezet stb.) együtt határozza meg a válasz mértékét.”

Köteles szerint a placebokezelés elsősorban bizonyos agyi állapotokra gyakorol jelentős hatást: ilyen elsősorban a fájdalom, a depresszió és a szorongás.

Ezekben az esetekben egyes személyeknél a gyógyszeres terápiával egyenértékű javulás is elérhető.

Ugyanakkor messze nem mindenkinél, és rosszul jósolható be előre, hogy kiknél. „Testi betegségekre (csonttörés, tumor, sérv stb.) oki kezelésként nem alkalmazható, ugyanakkor a fájdalom és a szenvedés csökkentésére képes – ez viszont etikai és szakmai problémákat is felvet” – tette hozzá az egyetemi tanár.

Érdekeltté kell tenni a betegeket a gyógyulásukban

Milyen pszichológiai magyarázatok állnak a placebo működésének hátterében? Köteles Ferenc Gábor szerint egy lehetőség a klasszikus (pavlovi) kondicionálás és a társas tanulás. Egy másik gyakori magyarázat általában az elvárásokra vezeti vissza a jelenséget, amiket többnyire tudatosnak tekint. Egy harmadik lehetőség a nem tudatos elvárások – például a helyzeti tényezők, kultúra – figyelembevétele.

„A jelenleg legmodernebbnek tekintett megközelítés a prediktív kódolásos modell, ami abból indul ki, hogy az emberi észlelés (ideértve a külvilág és a testi történések észlelését is) alapvetően elvárásalapú, pontosabban az emberi agy a szenzoros információk nem tudatos és tudatos feldolgozása során erősen a korábban tanulással elsajátított elvárásokra hagyatkozik. Ez a modell olyan tág, hogy minden korábbit bele lehet integrálni” – mondta Köteles.

Tehát ha a beteg maga is javulást vár a kezeléstől, kompetensnek gondolja az orvost, és „értelmet” tulajdonít a kezelésnek, akkor az valóban hatásosabb lehet.

A test emlékszik, hogy korábban egy kapott gyógyszerre csökkent a fájdalom, így később egy placebóra is megtanulja ezt a mintát, ezért az automatikusan kiváltja ugyanezt a választ.

„Javallattól és gyógyszerformától függően nagyon sok gyógyszer nemcsak anyagi termék, hanem egyúttal remény is” – indokolta meg a placebo gyakorlati alkalmazásának hatásosságát Dobson Szabolcs. Szerinte két út áll rendelkezésre a gyógyszeres kezelésekre: a racionális, gyógyszertanilag igazolt vagy annak gondolt biokémiai hatásmód, illetve a hit. „Ez a két tényező jó esetben együtt halad, rosszabb esetben szétválik.” Szétválhat úgy, hogy az orvos vagy a gyógyszerész lekezelően nyilatkozik a beteg személyes nézeteiről, illetve nem fordít kellő figyelmet a betegre. Vagy úgy is, hogy a beteg félresöpri a tudományos orvoslást, és csodaszerek használatába kezd, sokszor azért, mert tudományosnak tűnő magyarázatokkal megszédítik.

És hogy miért fontosak az egészségügyi dolgozók által adott pozitív szuggesztiók? „Aki az egészségügybe kerül betegként, az rendszerint eleve egy negatív állapotban van: fájdalmai vannak, szorong, rosszkedvű” – mondta Köteles Ferenc Gábor. Ilyen helyzetben a pozitív szuggesztiók sokat segíthetnek a szenvedés csökkentésében, és bizonyos testi állapotokra is kedvezően hatnak. Nagyon veszélyesek lehetnek ugyanakkor a „túl pozitív” szuggesztiók, amik irreális elvárásokat keltenek a betegekben. Ezeknek szükségszerűen frusztráció, a rendszerben való csalódás lesz a végük, ami szintén hathat a későbbi egészségi állapotra is. Például nem megy el a beteg többet szűrővizsgálatra, vagy nem szedi a gyógyszerét.

Dobson Szabolcs szerint nagy kérdés, hogy erre a plusz figyelemre, törődésre mikor, hol, kinek van ideje az egészségügyben. „Az orvosok tanulnak pszichológiát, és nyilván sok dologtól függ, hogy mennyire képes az adott orvos empatikus lenni nagyon kedvezőtlen körülmények között is.”

Az egészségügynek megérné ezzel a témával foglalkoznia, mert ha a betegek akár a szuggesztiók, akár a szakmai kezelés mellett adott megfelelő placeboszerek hatására gyorsabban épülnének fel, az gazdaságilag is kifizetődő lenne.

Itthon és külföldön is több kutató kiszámította már, milyen költségekkel jár, ha egy beteget nem vesznek emberszámba, nem beszélnek vele méltó módon, megalázzák vagy infantilizálják; és mennyivel gyorsabban gyógyul az, akivel szeretetteljesen vagy legalább csak normálisan bánnak. A kommunikáció minősége tehát nemcsak etikai, hanem milliárdokban mérhető népegészségügyi kérdés.