El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Pert indít az MTA közgyűlésének egyik tagja a kutatóhálózat ingatlanvagyonának eladása miatt

2025. február 20. – 15:58

Másolás

Vágólapra másolva

Közigazgatási pert indít a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésének egyik tagja, miután a testület elfogadta, hogy 80 milliárd forintért eladja az államnak az akadémia ingatlanvagyonát. Az MTA közleménye szerint a közgyűlés egyik tagja a határozat megsemmisítése miatt nyújtott be kérelmet a Fővárosi Törvényszékhez.

„Az Akadémia vezetése a közgyűlési határozatot az akadémiai törvénynek és az érvényes jogszabályoknak megfelelően tervezi végrehajtani”

– olvasható a rövid közleményben. Az MTA közgyűlése még decemberben fogadta el, hogy „eladja a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit a magyar államnak”. Az elnökségi előterjesztés 182 igen szavazattal ment át a közgyűlésen, miközben 141-en nemmel, 17-en pedig érvénytelenül voksoltak.

Korábban megírtuk, hogy a kormány meg akarja vásárolni a Magyar Tudományos Akadémia ingatlanvagyonát, amit jelenleg az akadémiától 2019-ben elcsatolt HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat használ. Az előzetes becslés szerint az ingatlanvagyon 130,9 milliárd forintot ér, a kormány mégis 80 milliárd forintot kínál érte.

Az MTA szerint ennek az az oka, hogy a kutatóintézeti használat és a törvényi kötöttség értékcsökkentő hatása mellett állami vásárlás esetén a vételárból le kell vonni a tulajdonjog megszerzése óta az ingatlanokon végzett állami beruházások összegét.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!