Milliárdos kriptovagyonokat lovasítottak meg észak-koreai hekkerek

2024. december 20. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-koreai hekkerek 2024-ben jelenlegi árfolyamon több mint 2,2 milliárd dollár (880 milliárd forint) értékű kriptovalutát loptak el különböző kriptotőzsdékről. A Chinalysis kutatóintézet BBC által szemlézett csütörtöki elemzése szerint ez az összeg 21 százalékkal haladja meg a 2023-as adatot, de még mindig kisebb, mint a 2021-ben és 2022-ben ellopott kriptovaluta értéke (ehhez érdemes hozzátenni, hogy a kriptovaluták értéke rendkívül ingadozó, a Bitcoin értéke idén konkrétan megduplázódott). Az elemzés arra is rámutat, hogy a hekkertámadások száma 2024-ben minden korábbinál magasabbra emelkedett.

A legnagyobb fogást a japán DMM Bitcoinról meglovasított 300 millió dollárnyi bitcoin, illetve a WazirX indiai platformról elemelt 235 értékű vegyes kriptovaluta jelentette.

Az elemzés az incidenseket összesítve megállapította, hogy a hekkerek többségében magukat informatikusnak kiadva szivárognak be a kriptovalutákkal foglalkozó cégek online felületeire, és a legtöbbször ellopott felhasználói azonosítókkal szipkáztak el jelentős kriptovagyonokat. A Chinalysis megállapította, hogy a „decentralizált pénzpiacok” (DeFi) a gyors növekedés érdekében kevésbé ügyelnek a platformok biztonságára.

Az észak-koreai rezsim évek óta vet be állami hekkereket a költséges projektek – így például az atomfegyverek és a tölteteket hordozó ballisztikus rakéták fejlesztése – büdzséjének előteremtésére, de más szervezett bűnözői csoportokhoz hasonlóan Phenjan felhasználói oldalon is igen aktív, a kriptovaluták segítségével ugyanis több pénzügyi szankciót ki tud játszani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!