Közel harminc év után újra vízre tették a Szent Jupátot, az első magyar földkerülő vitorlást

2024. szeptember 5. – 11:47

Közel harminc év után újra vízre tették a Szent Jupátot, az első magyar földkerülő vitorlást
Fa Nándor felügyeli Révfülöpön a Szent Jupát vízre tételét- Fotó: Szikora Zsombor / MMKM

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán újra vízre tették Fa Nándor és Gál József legendás vitorlás hajóját, a Szent Jupátot, amellyel első magyarokként 1985-ben megkerülték a Földet. A hajóval Révfülöpnél mentek egy kört a Balatonon.

A kenusok védőszentjéről elnevezett hajó a hazatérése után egy rövid ideig a Balaton maradt, majd 1996-ban a megőrzésére létrehozott alapítvány a Közlekedési Múzeumnak adományozta a Szent Jupátot. 2001-tól aztán ki is állították a Balaton-31 típusú vitorlást. A városligeti épület elbontása után aztán egy bérraktárba került a hajó, írta közleményében a Közlekedési Múzeum.

Most a Mathias Corvinus Collegium révfülöpi központjában állítják ki a hajót, ami 2025 tavaszára teljes körű restaurálást és állagmegóvást kap, majd elérhetővé teszik az MCC hallgatói számára.

„Egész életemre nagy hatással vannak a lassan negyven évvel ezelőtti események. Nagy öröm, hogy ennyi év után egyfajta reneszánszát élhetjük az akkori élményeknek és ezeket tovább tudjuk adni a fiatalabb generációknak is” – mondta Fa Nándor vitorlázó.

Gál József szerint még a rendszerváltás előtt egy nagy álmot építettek Fa Nándorral, amit sikerült is megvalósítaniuk, ezzel kapukat nyitottak a tengeri vitorlázás előtt és ebben sokan követték is a példájukat. „Nagyon fontos, hogy az első vízre bocsátás után négy évtizeddel fiatalok kezébe kerülhet ez a hajó, és az általa közvetített szellemiséget, erőt így tovább lehet majd örökíteni” – mondta a vitorlázó.

„A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum jelen helyzetében legfontosabb küldetésének tekinti, hogy az ikonikus hazai járműveket megőrizze, restaurálja – és lehetőség szerint saját közegében – bemutassa a nagyközönség számára. Ezt a célt szolgálja többek közt a Mozgó Múzeum projekt, a 100 évesnél is idősebb villamos kocsik, vagy a nemrég elkészült Turán szalonkocsi restaurálása is. Ennek a küldetésnek egy kiemelt jelentőségű feladata a Szent Jupát hajó – közel egy évtized után –, a korábbinál is autentikusabb helyszínen való bemutatása” – mondta Schneller Domonkos, a múzeum főigazgatója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!