Dávid 3,5 millió forintot érő villanyautójában 17 millióért cserélt volna akkumulátort a Renault-márkaszerviz

Legfontosabb

2024. augusztus 25. – 09:58

Dávid 3,5 millió forintot érő villanyautójában 17 millióért cserélt volna akkumulátort a Renault-márkaszerviz
Dávid villanyos Kangooja – Fotó:

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai villanyautó-hadjárat még gondolat sem volt, és Elon Musk még csak az első nagy szériás Tesla prototípusát próbálgathatta, amikor 2010-ben a Renault az elsők közt próbálkozott korszerű, elektromos hajtású modellekkel az európai autópiacon. Az egyik ilyen a Kangoo Z.E.-volt, amelyet az egyszerű furgonként és praktikus családi autóként ismert típus átalakításával hoztak létre. Mostanra viszont ez a Renault is belefutott a kritikus korba, amikor váratlan problémákkal szembesülhet a gazdája.

Mivel a cég érzékelte, hogy a legolcsóbb benzinesek és dízelesek áránál jelentősen drágábban kínált Z.E.-vel komoly kockázatot vállal, évekig akkumulátor nélkül adta el a típust, mert már akkor is az akkumulátor volt a villanyautók legdrágább alkatrésze. Az így sem alacsony, 20 ezer eurós alapárért olyan bérleti szerződést is kaptak a vásárlók, amelyben havi 72 euró volt a 22 kilowattóra kapacitású akkumulátor bérleti díja, a francia állam pedig további 5 ezer euróval gerjesztette a helyikibocsátás-mentes típus iránti érdeklődést. A szolgáltatás része volt az is, hogy ingyen kicserélték az akkumulátort, ha az eredeti kapacitása 60 százalék közelébe csökkent.

Mire az első használt Kangoo Z.E.-k eljutottak Magyarországra, az akkubérlésre épített üzleti modell megszűnt, egy apróság viszont szintén feledésbe merült. Az autó hajtóakkumulátorának jelentős kapacitáscsökkenésekor hibajelzés jelenik meg a műszerfalon, és bár ettől tovább használható, megbukik a műszaki vizsgán, mert a vizsgabiztosokat nem érdekli a 60 százalékos szabály. Fontos persze az is, hogy az akkumulátor-felügyeleti rendszer, az úgynevezett BMS más esetekben is adhat hibajelzést. Ez utóbbi összefüggéssel nem volt tisztában olvasónk, Dávid sem, aki vállalkozásának 2018-óta lízingel egy 2014-es évjáratú Kangoo villanyfurgont, és miután augusztus elején időszakos karbantartásra vitte a Baumgartner budapesti márkaszervizébe, hamarosan érdekes levelet kapott.

Akkucsere egy új elektromos Renault Kangoo áránál drágábban

A levélben arról tájékoztatta Dávidot a cég munkafelvevője, hogy megállapították a hibát, ami a szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott árajánlat szerint fél órát vett igénybe és nagyjából 16 ezer forintba került. A Baumgartner szerint az akkumulátor belső meghibásodása miatt világít a hibajelzés. Ugyanebben az ajánlatban szerepel az is, hogy a mindössze 85 ezer kilométert futott, Dávid szerint két töltés közt 80-90 kilométer megtételére alkalmas Renault hajtóakkumulátorának teljes cseréjét 17 millió forintért vállalná a Baumgartner. Ez az összeg még egy teljesen új, belépőszintű Kangoo E-Tech villanyautó árát is meghaladja, olvasónk autója pedig körülbelül 3,5 milliót ér, amikor hibátlan.

Az ajánlathoz tartozó levélben az autó további sorsával kapcsolatos egyeztetésre hívták Dávidot, ő viszont jelezte, hogy ha ennyit pénzt szánna a céges flottára, akkor meglévő BMW i3 villanyautóit Teslákra cserélné, és állami támogatással lízingelne két új elektromos hajtású kisteherautót. Mivel a márkaszerviz ajánlatában a Kangoo kötelező karbantartásának teendői, illetve ezek összesen 164 ezer forintos ára is szerepelt, olvasónk kérte, hogy végezzék el a karbantartást, de ne cseréljék ki a hagyományos indítóakkumulátort, azt maga szeretné megtenni, mert az árlistán szereplő összeget sokallja.

A márkaszerviz hamarosan újabb levelet küldött Dávidnak. Ebben arról tájékoztatták, hogy a Kangoo Z.E. hajtóakkumulátorának javítása ügyében a Duna Auto nevű többmárkás autókereskedő céghez fordulhat, amelynek szervize rendelkezik a Renault engedélyével, illetve megfelelő eszközökkel és szakemberrel a villanyautó-akkumulátorok megbontásos javítására, amennyiben ezzel elhárítható a hiba.

A Baumgartner Autócentrum vevőszolgálati ügyvezető igazgatója, Lukácsi Zoltán megerősítette a Telexnek, hogy valóban az árajánlatban szereplő 17 millió forintba kerül a Kangoo Z.E. új akkumulátorcsomagjának cseréje. Mivel a cég műhelye mint márkaszerviz csak a teljes cseréhez rendelkezik jogosultsággal és eszközökkel, olvasónk a csere során egy ilyen régi típusú, 22 kilowattórás akkumulátort kaphatott volna a Baumgartnernél, ha elfogadja az ajánlatot. A szerviz eddig körülbelül nyolc–tíz ilyen régi típusú villanyautóval találkozott összesen, amelyek közül három–négynek volt hasonló akkuhibája Lukácsi elmondása szerint. Az ő tapasztalata az is, hogy az elektromos autók futásteljesítménye az akkumulátor várható élettartama szempontjából csak részben mérvadó, legalább ennyire fontos az eltelt idő, ami esetünkben 10 év.

A kiszerelt hibás hajtóakkumulátorokat mindig zárt konténerben küldik vissza a Renault-nak javításra vagy komplett csere esetén újrahasznosításra. Akkujavításra alkalmas műhelyt pedig azért nem építettek eddig, mert annak kialakítása több tízmillió forintba kerülne. Egyebek mellett ezt a munkát csak külön helyiségben végezhetnék, illetve a Renault által speciálisan képzett szakemberekre és a márka külön engedélyére is szükség lenne. Mivel ez a műhely az elektromos Renault-k akkumulátorainak meghibásodási arányát figyelembe véve kihasználatlan lenne, a Baumgartner nem tervezi, hogy felveszi tevékenységei közé az akkujavítást.

Akkujavítási alternatívák

Lukácsi Zoltán azt is elmondta lapunknak, hogy aki használt Renault villanyautót vásárolna, annak az előzetes akkuállapot-vizsgálat szolgálhat némi támponttal. Ezzel a módszerrel viszont más, az akkupakkon belül található elektromos komponensek hibajelzéssel nem járó, kezdődő hibáját nem tudják megállapítani.

Dávid szerint két töltés közt 80-90 kilométer megtételére alkalmas Renault hajtóakkumulátorának teljes cseréjét 17 millió forintért vállalná a szerviz – Fotó:
Dávid szerint két töltés közt 80-90 kilométer megtételére alkalmas Renault hajtóakkumulátorának teljes cseréjét 17 millió forintért vállalná a szerviz – Fotó:

Valóban nem lehet 17 millió forintnál olcsóbb egy ilyen öreg Renault villanyautó teljes akkucseréje? Az RN Hungary Kft., tehát a hivatalos importőr Telexnek küldött válasza szerint a villanyos Kangoo első szériájának akkucsomagját úgy alakították ki, hogy annak részleges javítására, tehát a benne található modulok cseréjére nincs hivatalos, minden gyári biztonsági előírásnak megfelelő lehetőség. Mint hozzátették, a 2017 után gyártott, 33 kilowattóra kapacitású akkumulátorral felszerelt második szériás Kangoo Z.E. esetében ez is megoldható. A cég hangsúlyozta azt is, hogy az első elektromos Renault furgont nem forgalmazták újként Magyarországon.

Az importőr tudomása szerint a Baumgartner nem jutott arra a megállapításra, hogy olvasónk autójában valóban ki kell cserélni az akkumulátorcsomagot, ezért küldték tovább a témával hivatalosan egyedüliként foglalkozó Duna Autóhoz.

Ez utóbbi céget mi is megkerestük, és mint megtudtuk, eddig egyetlen Kangoo Z.E. akkumulátorát javították meg, de az a második szériából származó példány volt. Mint az a kérdéseinkre adott válaszokból kiderül, Dávid autójával kapcsolatban is csak a hiba pontos azonosítása után tudnak nyilatkozni. A Renault gyár akkumulátorjavításhoz szükséges engedélyével Magyarországon egyedüliként rendelkező szerviz egyébként 2023 novembere óta foglalkozik ezzel a tevékenységgel.

Viszonylag kevés a tapasztalata, ugyanakkor a fiatalabb elektromos Renault furgonok gazdái fellélegezhetnek. A válaszban említett autó hajtóakkumulátorának modulcserés javítása ugyanis „mindössze” 2,28 millió forintba került. Nem tűnik magasnak ez az összeg a Dávidnak adott 17 millió forintos árajánlat mellett, noha a modulcserés javítás csakugyan nem jelent teljesen új akkumulátort, az autó eredetileg 180 kilométeres hatótávja pedig ezért attól függően változik a felújítás után, hogy milyen állapotban van a régi akkumulátor megtartott része.

Mi állhat még a hibajelzés mögött?

Olvasónk újként bérakkumulátorral eladott, majd a francia posta flottájában használt elektromos furgonja továbbra is teszi a dolgát. Dávid kifejezetten szereti, mert praktikus, olcsón, bár lassan tölthető, Budapesten viszont jól jön a zöld rendszámmal járó ingyenes közterületi parkolás lehetősége is.

Jóllehet az E-Service nevű solymári független elektromos- és hibridautó-szerviz nem rendelkezik a Renault akkujavításra vonatkozó engedélyével, számos ilyen régi Kangoo Z.E.-vel találkoztak az utóbbi években. A szerviz vezetője, Nattán György szerint hosszabb távon sem okoz gondot az autó működésében, ha a műszerfali visszajelző valóban csupán a régi bérakkus idők logikáját követve kezd világítani, és nem a fentebb említett BMS-hiba miatt. Az előbbi okból felbukkanó jelzést a cég egy külön eszköz beépítésével szünteti meg, és ez a megoldás összesen 200 ezer forintba kerül a solymári műhelyben, ha nem találnak más rendellenességet.

Nattán azt is hozzátette, hogy a Kangoo Z.E.-kben ugyanazok az akkumulátorcellák, illetve az ezekből összeállított modulok találhatók, mint a korai Nissan Leafekben. A konstrukciók közti átjárás miatt a régi típusú akkumulátorcsomag javítása és szakszerű felújítása is lehetséges, de ez sem kerül 17 millió forintba. További lehetőség, amelyre az interneten is számos példát találni, hogy az eredeti 22 kilowattórás akkumulátorhoz képest majdnem kétszeres kapacitású, 40 kilowattórás akkucsomagot építik be a kis Renault furgonba, így az szerencsés esetben majdnem kétszer akkora hatótávra lesz képes, mint eredetileg.

Modulcsere 800 ezer forintért

Megkerestük a Gablini Autószalonok nevű céget is, ahol 11 éve foglalkoznak villanyautó-akkumulátorok javításával. Itt szintén csak Dávid autójának átvizsgálása után tudnák megállapítani, hogy mi jelentene végleges megoldást, illetve azt is, hogy mennyibe kerülne a beavatkozás. Ugyanakkor Pataki Dániel azt válaszolta a Telexnek, hogy az első szériás Kangoo Z.E.-ben az első generációs Nissan Leaf 24 kilowattórás akkumulátorának komponensei találhatók: összesen 48, egyenként 4 cellás modulból áll a teljes csomag. Amikor csak egy modult kell kicserélni egy ilyen furgonban, akkor a teljes művelet 800 ezer forintba kerül, gyári új alkatrésszel és munkadíjjal számolva. Pataki hozzátette azt is, hogy a cég villanyautó-akkumulátorok javításával kapcsolatos tapasztalata szerint a gazdaságos, megfizethető javíthatósági arány meghaladja a 80 százalékot.

Dávid egyelőre nem tudja, hogy pontosan miért világít a hibajelző lámpa az autója műszerfalán, de szeptember elejére kapott időpontot a solymári szerviztől. Esete azért tanulságos, mert rávilágít arra, hogy a használt villanyautók esetében egészen más jellegű műszaki problémákra lehet számítani, mint amit a belső égésű motorral szerelt típusoknál megszokhattunk. Ezek a másfajta problémák egészen eltérő megoldásokat igényelnek, de a javítások olykor akár lényegesen drágábbak lehetnek, mint amivel a mai hagyományos autók gazdái kénytelenek számolni. Ez sem alakul mindig így, ezért érdemes több helyről információkat gyűjteni, mielőtt valaki eldönti, hogy hol és milyen módszerrel javíttatja meg villanyautóját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!