Megint leállás volt a Microsoftnál

2024. július 31. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb leállás volt a Microsoftnál, ezúttal olyan termékeket érintett, mint az Outlook vagy a Minecraft videójáték, írja a BBC. A problémát azóta sikerült megoldani, a cég szerint az előzetes vizsgálatok azt mutatják: a leállásért kibertámadás és az ellene való védekezés hiánya a felelős.

Mindez kevesebb mint két héttel azután történt, hogy a CrowdStrike informatikai hibája miatt 8,5 millió Windows-eszköz omlott össze. A probléma olyan léptékű volt, hogy világszerte repterek bénultak meg, repülőgépek maradtak a földön vagy törölték őket, a vasúti szolgáltatás akadozni kezdett, de több cég és a tévéadások is leálltak. Az legalább hamar kiderült, hogy nem az egész világot érintő kibertámadás történt.

A jelenlegi incidens 10 órán keresztül tartott. „Míg a kiváltó esemény egy DDoS-támadás volt, a kezdeti vizsgálatok azt sugallják, hogy a védelmi eszközök inkább felerősítették a támadás hatását, mintsem enyhítették azt” – írja a Microsoft.

DDoS- vagy szolgáltatásmegtagadással járó támadásnak azt nevezzük, amikor a támadó nagy mennyiségű forgalommal áraszt el egy hálózatot vagy szervert azzal a céllal, hogy annak működését ellehetetlenítse.

„Szürreális, hogy újabb komoly kiesést tapasztaltunk a Microsoft online szolgáltatásaiban” – mondta a BBC-nek Alan Woodward számítógép-biztonsági szakértő. „Elvárható, hogy a Microsoft hálózati infrastruktúrája bombabiztos legyen.”

A leállás érintette a Microsoft 365-öt (ezzel együtt olyan rendszereket, mint a Microsoft Office és az Outlook), illetve az Intune és Entra felhőszolgáltatás-rendszereket. Nem csak a Microsoft felületeivel volt azonban probléma, a hiba a cég platformjain alapuló szolgáltatásokat is érintette. A Cambridge Water (MyAccount, PayNow), az Őfelsége Bírósági és Közigazgatási Döntőbírósági Szolgálata (az angliai és walesi büntető-, polgári és családi bíróságok és törvényszékek igazgatásáért felelős) is akadozott, és a NatWest ügyfelei is problémákról számoltak be. A cég X-en elnézést kért a kellemetlenségekért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!