Már minden vármegyéből jelentettek szamárköhögés-gyanús esetet

2024. július 30. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

Július közepén, a 29. héten 32 szamárköhögés-gyanús esetet regisztráltak itthon, ami új rekord az NNGYK heti jelentéseiben, írja a Portfolio. A legfrissebb jelentés szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből is jelentettek most gyanús fertőzést, ezzel idén már minden megyében potenciálisan megjelenhetett a betegség.

Fontos megjegyezni, hogy az NNGYK ilyenkor csak a gyanú bejelentéséről számol be, de azt is listázza, hogy hány esetben sikerült azonosítani is a fertőzést. A jelentés szerint bejelentések a fővárosból, és 12 vármegyéből érkeztek (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár, Tolna és Veszprém). A potenciális szamárköhögéses betegek közül

  • 8 volt csecsemő,
  • egy fő az 1-2 éves,
  • egy fő a 3-5 éves,
  • két fő a 6-9 éves,
  • három fő a 10-14 éves,
  • három fő a 15-19 éves,
  • egy fő a 20-29 éves,
  • egy fő a 30-39 éves,
  • öt fő a 40-49 éves,
  • három fő az 50-59 éves,
  • négy fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott.

Az NNGYK szerint az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 11 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist, a többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.

Az NNGYK korábban azt mondta, hogy járvány egyelőre nincs Magyarországon, de idén eddig 153 szamárköhögés-gyanús esetről érkezett bejelentés, amelyek közül 65 esetben derült ki, hogy valóban a pertussis nevű megbetegedésben szenved az érintett. A szakértők tapasztalata szerint az esetek szórványosan fordulnak elő, esetleg családon belül halmozódnak.

A múlt héten arról érkezett hír, hogy két csecsemő halt meg szamárköhögés és a kialakult szövődmények miatt. Jelenleg egész Európában növekszik a betegek száma, az NNGYK szerint a környező országokban, például Szerbiában és Horvátországban már járványos a helyzet.

A szamárköhögés vagy pertussis egy potenciálisan halálos betegség, a Bordetella pertussis vagy a B. parapertussis baktérium okozza, és a csecsemőkre a legveszélyesebb. A baktérium fertőzőképességi indexe 90 százalék körüli, három–hat hétig tartó súlyos köhögési rohamokkal járhat, de tüdőgyulladást, görcsrohamokat is okozhat, szélsőséges esetekben pedig halálozást is. A nevét onnan kapta, hogy a hosszan tartó köhögés hatására a betegek belégzése szamárbőgésre emlékeztet.

Magyarországon az oltási rendszer a kettő, három, négy és tizennyolc hónaposan, hatévesen, majd az általános iskola hatodik osztályában beadott oltásokkal minden gyereknek biztosítja a védelmet a betegség ellen. Itthon a kötelező oltási rend hatására 95 százalékos az átoltottság a szamárköhögés ellen, de érdemes tudni, hogy a jelenlegi vakcina csak négy-öt évre ad védelmet. A jelenlegi adatok szerint az itthon is adott diftéria-tetanusz-pertussis (DTPa) oltás után akár évente 42 százalékkal is csökkenhet a védelem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!